Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1902-12-21 / 51. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 416 A sózás és füstölésről. A húst és a szalonnát az elromlástól sózás és füstölés által szoktuk megmenteni : Mostanában majdnem minden háznál végzik ezeket, de csak igen kevésnél tudják azt okszerűen alkalmazni. Szem előtt tartandók a következők: A sózásra használt só finomabban legyen darabolva, hogy annál könnyebben oldódjék fel. A sózást melegében kell végezni, mert ha a hús és szalonna már kihűlt, nehezebben fogadja be a sót. Tíz kilogramm húshoz egy félkiló sót számít­hatunk, bár több sem árt. A sózó edénybe alulra a nagyobb, felülre a a kissebb, vékonyabb darabokat. Hogy meddig álljon a hús sóban, pontosan nem lehet meghatározni. Melegebb helyen és idő­ben rövidebb, hidegebb időben tovább 2-3 hétig is állhat. A füstöléssel nem kell nagyon sietni. Helytelen szokás füstöt bőven adó anyagok égeté­sével siettetni azt, mert ily esetben kívül ugyan kormos lesz, de a füst nem járja azt át. A véko­nyabb darabokat rövidebb, a nagyobb, vastagabb darabokat több ideig kell füstön tartani. Megkivántatik, hogy a füstölőül szánt kémény jó magas, erős légvonatu s tágas legyen. Ha alacsonyra aggatjuk a húst, igen könnyen megpetyhed s nem szárad ki kellőleg. A husdarabokat úgy kell felkötni, hogy azok se egymást, se a kémény falát ne érjék. Az igy tartott és füstölt húsból és szalonnából aztán pompás falatokat ehetünk. — No megjárta! Kicsoda? Most az egyszer a nagy időpróféta Falb. Hát úgy van a dolog, hogy Falb ur, egyszer alaposan felsült. Mert hát e kegyetlen csikorgó hideg napokra ő kegyelme —■ esőt jósolt, No de nem baj ; majd jósol ő hideget is. Megjárja, ha akkor meg — eső lesz, A beregszászi szöllöértékesitési szövet­kezet czéljaira Darányi földmivelésügyi miniszter 1200 korona államsegélyt folyósított. Ez évben a szövetkezet 22.089 kosárban 134.868 kilogramm szállított főrészben Galicziába, az átlagos ár 34 fillér volt kilónkint, a bevétel 46.225 koronára rúgott. A disznózsírt nem szabad keverni. Ily általános érdekű határozatot hozott a földmivelés­ügyi miniszter a disznózsír keverése tárgyában. Az a kérdés merült fel ugyanis, hogy a hulladék ser­tés csontok kifőzéséhől nyert zsíranyagot szabad e disznózsír elnevezés alatt forgalomban hozni, illetve szabad-e ilyen zsíranyagot a disznózsírhoz vegyíteni? A miniszter kimondotta, hogy sem a disznózsírt keverni, sem az említett anyagot disznó­zsír elnevezés alatt forgalomba hozni nem szabad. A hosszufalusi népies mintagazdaság. Darányinak gyakorlati intézménye, a faluhelyeken létesített népies mintagazdaságok mindenütt kiváló tényezői a gazdasági haladásnak és a johb gazda­sági mód térfoglalásának, liesnek Mihály gazdasági szaktanító érdekes jelentést tesz a hosszufalusi mintagazdaságról, melynek vezetőjével olyan ér­telmit megállapodás jött létre, hogy a gazdasági is­kola tanulói a telepen gyakorlatilag is megtanulják, a gazdálkodást. A hosszufalusi mintagazdaság ok­szerű vetésforgatójával és uj művelési módjával megkétszerezte az évi jövedelmet. És mivel a példa vonz, a hosszufalusiak rövidesen átvették és átve­szik a mintagazdaság üzemtervét. A király szőllője. A királynak Hegyalján három helyen is van szőllője, tarcoli, tokaj s tolcs- vai halárban s terjedelműek száztizennégy hold. A tarcoli valamikor II. Rákóczy P’erenczé volt, később a kincstáré lett s később a király 1857-ben vásá­rolta meg. A királyi szőllőket hosszú ideig primitiv módon művelték, de azért mégis remek szép ter­mést hozlak mindeddig, ainig a filoxera nem bán­totta őket. Hogy a bajon segítsenek, 1898-ban a szőllőket újra ültették és javították, úgy hogy most megint jó állapotban vannak és az utolsó két esz­tendő már ismét jó termést hozott. Az utolsó szüret mintegy ezernégyszáz hektoliter pompás tokaji bort eredményezett. A him és nőstény tojások megismerése. Nemcsak szép, de szükséges is, hogy a háziasszony tudja, mely tojásokból lessz jércze, és melyekből kakas. Ezt pedig nem is valami nehéz megismerni, csak a következőkre kell ügyeljünk : A himtojások karcsúbbak s egyik végük némileg hegyesedett, mig a nősténytojás rövidebb, magasabb, mindkét végük egyforma. A him-tojások héja rendesen érdesebb, sőt sokszor bibircsos, mig a nőstény tojásnál a héj sima, sőt mondhatni, hogy fényes. A bor fejtéséről. Amint a borsöprő a hordó fenekére szállt, a bort le kell fejteni. Ez rendesen úgy karácsony előtt szokott bekövetkezni. A bort azért szükséges a borseprőről lefejteni, mert a borsöprő lassankint rothadni kezd, megakadályozza azt hogy a jó bor megtisztuljon és ha sokáig benne hagyjuk a borban, azt egészen meg is ronthatja. A fejtés után a bor zavarosabb lesz, mint annakelőtte volt. Épen azért a fejtést többször újra kell csinálni, mihelyt a borban lévő anyagok, amelyektől a zava­rosság származik, a hordó fenekére szállottak. Az első esztendőben szükséges legalább négyszeri fej­tés, a negyedik fejtés után tiszta marad a bor és többé nem zavarosodik meg. Lefejtés után a bor rendesen megapad, azért olyankor fölkeli tölteniti szta borral, hogy a hordó mindenkor töltve legyen, mert különben a bor megvirágosodik vagy meggyöngül, sőt néha egészen meg is romlik. Hát a politika ? Karácsonyra tehát mégis megajándékozta a függetlenségi párt nem csak a kormányt, de bizony az egész országot, hogy beszüntette az agyonbeszé- lést — módosán obstrukcziót. Az idemnityt is meg­kapta igy a kormányzat, magyarán a múlt évi költ­ségvetéssel viheti országunk háztartását addig, mig leszen uj költségvetés. 4­A honatyák különben Karácsonyi szünidőre távoztak saját családi tűzhelyük körébe. A jó lelkit honatyák bizonyosan körül néznek a föld népe kö­zött is, hogy meghallgassák panaszukat, lássák köz­vetlenül tapasztalják bajainkat. Mert csak az a hon­atya fog a nép érdekében igazán szólani és tenni, a ki a népet ismeri. * Karácsony után aztán Széli Kálmán magyar és Körber osztrák főminiszterelnök közt a tárgya­lások, inkább tán az uj kiegyezési harczok bizonyára újból megkezdődnek. Mi lesz a vége? Politikusaink azt mondják, hogy az egyik főminiszternek buknia kell. De hát ki tudhatja azt ? Mi nem, a kik a po­litikával nem bíbelődünk. * Anyi bizonyos, hogy a kiegyezési tárgyalások sem húzódhatnak a végtelenségig. Észre se veszszük, mikor eldől, hogy lesz e kiegyezés vagy mi ? Fejtörő.

Next

/
Thumbnails
Contents