Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-12-21 / 51. szám
41)8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A megátkozott gyermek. — Elbeszélés. — GYUKINKA ANTALTÓL. Mikor a szülők aggódnak... Egyszerű tiszta tűzhelyen együtt ült a Bárdosi család, karácsony estéjén. Ajtatos figyelemmel hallgatták nő és gyermekek, az öreg atyát, ki az asztal- főnél ősi karos-székbe ülve, épületes dolgokat olvasott föl. Az öreg Bárdosi józan életű, s becsületes földművelő volt, e dicséretes szokást apjától tanulta és híven követte az apjától látott jó példát. Családja, mely eg}' hű nőből és három gyermekből állott, mindig örömmel gyűlt össze, valahányszor az öreg elővette könyveit. Sok épületes, és megelégedett órát töltött el már igy e család; voltak idők. midőn több lelki nyugalommal hallgatták a felolvasott történeteket, mint ez alkalommal, mert nem volt. mi keserítette volna az atya szivét, nem volt semmi bánata a jó anyának, mi figyelmét zavarta volna, mint jelen esetben. — Azonban az idő csak igy is múlt, miközben az anya gyakran aggódva tekintett az ajtóra, főleg, ha kívülről közeledő léptek zaja hallatszott. De mindannyiszor egy mélyet sóhajtott, valahányszor azok ismét elhangzottak a távolban. A családatya nyugodt, becsületes arczán is lehetett észre venni a koron- kint átvonuló felhőt, áruló jelét a háborgó léleknek, azonban a bent forrongó érzések kitörését meggátlá az okos önmérséklet. Az idő későre járván, az öreg hétévé könyvét, és mindenki nyugodni készült. A közösen elvégzett esteli ima után az öreg Bárdosi asszony feleségéhez fordulva kérdé: — Imre még sem jött haza? — Nem még, felelt szomorúan az anya. A kérdés és felelet egészen fölösleges volt, mert hiszen úgy is tudták mindketten, hogy Imre nincsen jelen. . —- Nem tudom elgondolni, mit kell tennem azzal a gyermekkel — mondá rövid szünet után az atya — egészen vesztének indul. Sem az atyai intés sem dorgálás nem használ már neki, egyre ki- csapongóbb és erkölcstelenebb lesz, a helyett, hogy megjavulna. Oh pedig inkább vegyen el az Isten időnap előtt, mintsem, hogy a rósz gyermek meggyalázza ősz fejemet. Úgyis elég már a keserűség öreg napjaimra; de bármit inkább elviselnék, mivel az Isten meglátogatni jónak látna; csak gyermekemet bírnám megmenteni a pusztulástól-zülléstől. Mialatt az öreg szive fájdalmát ekként szavakba önté, neje csöndesen sirt a ház egyik szögletében. — Te sirsz anyjok — folytatá Bárdosi — méltán, mert egy anyának mindig oka van sírni gyermeke romlásán. Én pedig azt mondom, — adja Isten, hogy mint atya rósz jövendőlő legyek — hogy Imre előbb-utóbb rósz véget ér. — Ki tudja édes férjem — menté az anya rósz gyermekét, anyai szeretet által ösztönöztelve — nem válik e még belőle engedelmes fiú és józan életű férfiú ? — Lásdd a fiatalságnak is foi’rnia kell, mint az uj bornak, és azután válik belőle jóra való férfiú. Hiszen nem neveljük mi fiunkat erkölcstelen kicsapongónak! A sok jó tanács és oktatás nem maradhat jó gyümölcs nélkül. Ha ideig-óráig eltért is az engedelmesség és erény útjáról, majd eszére tér ismét és még örömünk leszen Imrében. — Adja Isten, hogy úgy legyen, de én nem hiszem. Téged az anyai szeretet táplál jó reményekkel, de én az élettapasztalásból azt mondom; hogy a mely gyermek megveti szüleinek szavait, nem hajt jó tanácsokra, és szavoknak nem engedelmeskedik, azon nem lesz soha Isten áldása, következőleg boldog sem lehet. — Hiszen azelőtt engedelmes, jóviseletü volt Imre, csak egvidő óta romlott el annyira. — Éppen az keserít engem, hogy elromlott. Romlásának pedig okai a rósz társak, kik közé egy szerencsétlen órában keveredett, ezek teszik Imrét szerencsétlenné. E szent napot is hol töltötte ? Isten házában nem volt mint jámbor keresztény, hogy részesült volna a lelki örömben és békességben. És hol töltötte el e szent napot? a bűnök tanyáján, gonosz társak között, kik előtt nem szent sem az Ur törvénye, kik csak egy törvényt ismernek, gonosz indulataik ösztönét. — Tudod jól, mert mindennap hallod ez általános panaszt: hogy a tolvaj- lások napi renden vannak és alig van az országban oly kerület, hol minden éjjel házfeltörések ne fordulnának elő, hogy az apát tulajdon gyermekei meg ne lopnák, és az ily gaztettek nyomába vajmi ritkán lehet akadni. — Nem is csoda, mert az ily bünta- nyák biztos helyei a lopott jószágnak. Nem is fog addig a sok lopás és istentelenség megszűnni, mig az ily kétes helyek, hol az ifjúság testileg és lelkileg megromlik, a törvény vaskarja által meg nem semmisittetnek. Egy czégéres házban ... Éjfél felé járt az idő. Mindenki csöndes éjeli álmát aluszsza. Az egész nagyfalu kiholtnak látszik, csak a faluvégnek félreeső zugában látni még világot, egy czégéres ház ablaktábláinak hasadékain keresztül. A késő idő daczára, bent az említett házban élénk zaj van. Négy-öt ifjú és ugyanannyi nő zaj- gott, nevetkérezett és danolt a világított szobában, melynek belső rendetlensége valódi tivornyatanyát mutatott. A mulatók között találjuk Bárdosi Imrét is. kinek mámoros kinézése elárulá, hogy nem most került e helyre. Széles jókedvében vitézül emelgeti a poharakat; haja zilált, kidiósodó szemei égnek a mámortól, rekedt hangon egyre kiáltoz és káromkodik. Ha becsületes apja ily állapotban és helyen látná, megtagadná tulajdon vérét. — No fiuk mulassunk, van még idő — hebegé rekedt hangon Imre ha elfogy a bor, újra kell hozatni; kinek pálinka kell. azt igyék, égesse czu- korral; én úgy szeretem nézni, midőn a sötétben a szesz kékes lángja föllobog, és az arczot kísérteties színben tünteti elő, mintha mindannyi halott arczot látnék, holott életnek örülő vig társak között vagyok. Igyatok fiuk, én leszek a gazda! — Ne hetvenkedjél Imre — szólt az egyik mulatótárs — miből lennél te gazda; hiszen egy liter borára sincs zsebedben. — Ne gondolj azzal Pista, ha nincs, majd lesz. Azért is megmutatom, hogy holnap is az én erszényemre mulatunk. — Úgy ám, ha holnap estére apád meg nem imádkoztát. — Micsoda? — pattant fel Imre — még nékem azt mondod? régen eltette már azt az öreg. hogy nekem parancsoljon. Oda sem nézek én annak pajtás, akár mit beszél az én öreg szentem! — Azt csak előttünk mondod pajtás — kötekedők az előbbi — apád előtt moezczanni sem mersz. Eredj csak haza, majd számon kérik tőled, hogy hol töltötted az időt ? — Holnap nem kapsz ebédet mert nem voltál a templomban. — Azután még le kell imádkoznod bűneidet. — Most is haza verne apád bibliát olvasni, templomba járni, ha tudná, hogy hol vagy! — Szegény Imre, és még ő legénykedik hogy holnap is velünk mulat! Imrét e kötekedés egészen kivette sodrából. Eszét, mit a bor el nem vett, elvette a gúny. Szégyentől és gúnytól kikelt arczczal állt társai között és mellét véré szavai bizonyítására: — Megmutatom azt — kiabálá — hogy Bárdosi Imre nem hagyja magát csúffá tenni és ti akármit beszéltek, szavamnak ura leszek. Holnap itt akarok ismét mulatni és noha most nincsen pén-
