Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-12-21 / 51. szám
MAGYAR FÖLDMIYELO 40» zem, de egy óra múlva lesz annyi, sőt több mint szükséges. Ezzel kalapját véve, bámuló társai közül eltávozott a nélkül, hogy ezeknek megmondotta volna czélját rögtöni távozásának. Mi van megírva az írásban ? Éjfél rég elmúlt. A kakasok, a közeledő hajnal hírnökei kezdőnek itt-ott megszólalni, hogy hajnali álmából fölserkentsék a gondos gazdát. Egyébként minden csendes volt a városban. Csöndben állt a Bárdosi ház is; csak a házi eb élénk ugatása sza- kitá meg a néma csendet, amint egy sötét alak közeledtét észrevevé, de az ugatás rögtön megszűnt, a mint az érkezettben Imrét megismerő, ki sötét arcz- czal és dúlt vonásokkal közeledett az apai ház felé. Haza érvén, nesztelenül megnvitá az istálló ajtaját és gyertyát gyújtván gyorsan befogta a lovakét és csöndesen a ház elébe áll velők: ezután a pitvar ajtaján óvatosan bemenvén, egyenesen az élés-kamrának tartott és kezdő gyorsan kihordani a kocsira búzával telt zsákokat. Ezalatt bent a szobában csöndesen pihent az egész család, az öreg Bárdosit kivéve, kit rósz álmok zaklattak. Azt álmodá: hogy hajléka, mit egykoron maga épített, azon édes reményben, hogy ő utána gyermeke fogja lakni az apai házat boldogan és megelégedetten, összeomlott és omlásában őt összezúzta annyira, hogy a fején ejtett sebből folyó vér pirosra festő ősz fürtjeit. Oh ez az álom oly kínos, oly nyomasztó volt, úgy nyomta lelkét, hogy küzdésében felébredt és önkénytelenül fejéhez kapott, vájjon nem vérzik-e valóban ? vagy hogy az egész csak egy kínos álom volt! — Ámde az ébrenlét mintegy folytatása volt az álomnak. A mint föl- ocsudott. tisztán hallotta, hogy kívül a pitvarban valaki jár; noha vigyázva, de mégis annyi zajjal, mely az egész épületet áthatotta. Az öreg megdöbbenve figyelni kezdett. Néhány percznyi figyelés után meggyőződött arról, hogy valaki az élés-kamrában jár; ily7 késő éjszaka, más nem lehet mint tolvaj, ki házát megtámadd. Gyorsan kikelt fekhelyéről és a legszükségesebb öltönydarabokat magára öltve világot gyújtott és kirohant a pitvarba. Azon pillanatban, midőn szobája ajtaján kilépett, jött ki az élés kamrából egy férfiú tele zsákot emelve vállán, kit pillanat alatt ifjú tűzzel rohant meg és terített a földre az öreg Bárdosi. Az ekként okozott zajra fölriadt házinép ijedten rohant ki a pitvarba, hol szomorú látvány fejlődött ki előttük. A tolvajnak vélt és földre sújtott egyénben tulajdon fiát ismervén fel az atya, a gyertyát kezéből elejté és ijedten hanyatlott hátra. Atyjának rémülését észre- vevén Imre, azt nyers szemtelenséggel megtámadta. — Édes apám miért nem megyen be szobájába, öreg embernek nem jó kint lenni a hidegen; majd meghűli magát, azután meghal. E szavakra kimondhatatlan keserűség fogta el öreg szivét. Szigorú kárhoztató tekintetet vetett bűnös fiára és néhány percznyi szünet után fölemelvén reszkető kezeit, mondd : — Hát már ennyire sülyedtél a gonoszságba Imre! hogy nem remegsz éjnek idején atyád házába törni, hogy azt tolvaj módra meglopjad'? Hát azért neveltelek én téged,'hogy gyalázatot hozzál ősz fejemre ? — Ne prédikáljon itt nekem haszontalanul, nem érek én reá most azt hallgatni. Engedjen dolgomra menni. Ezzel ismét emelni kezdi az elejtett zsákot. — Mit mivelsz istentelen ? hová akarod vinni az én véres verejtékemet? meg akarod-e fosztani öreg szüléidét és testvéreidet mindennapi kenve- röktől ? — Ej mit nekem, ez a búza csak úgy az enyém, mint apámé, teszek vele azt, mi nekem tetszik. — Nekem mondod az apádnak, háládatlau gyermek. Hát ez az apának jutalma, hogy az engedetlen gyermek apja szájából a mindennapi kenyeret kilopja? Átkozott legyen az olyan gyermek, ki igy cselekszik apjával Én csak nevetni tudom az ilyen vén eszelőst, ki azt gondolja, hogy majd megijedek átkától. De apám átkozhat engem akár egész hajnalig, nena törődöm én azzal. — Jó tehát — mondá az öreg ünnepélyesen — gonoszságod által magad hívod fel apád átkát fejedre; gyermekem voltál, szerettelek, jámborságra, isteni félelemre, erkölcsös életre neveltelek, de látom, hogy jobban el vagy merülve a bűnben, mintsem hogy érdemes volnál fiamnak neveztetni. Kitépem szivemből azt az érzést, mely hozzád kötött. Ha gonoszszá váltál, légy megátkozva általam, apád által és Isten büntetése akkor érjen utói, midőn boldogságodat keresed. És majdan jusson eszedbe, mi van megírva az Írásban : »Ki szive keserűségében megátkoz téged, annak könyörgése meghallgattatik.« Az öreg sir, mint legkisebb gyermeke... Bárdosi szive keserűségében megátkozván fiát, többé látni sem óhajtá. — Imre pedig mintha mi sem történt volna, a fölrakott búzával egyenesen a még mindig mulató-pajtások közé állított be. Eszébe sem jutott a megbántott apa átka, és az anyának könyei, mindezekről megfeledkezett a pajtások dicséretei között, kik e tettéért nem szűntek őt magasztalni ; és folyt a mulatság uj erővel harmadnapig, mire a rabolt búza ára az utolsó krajczárig elfogyott. Harmadnapra kimerültén és kábultan nyitott Imre az apai házba. Ámde ami itt várta, nem volt vigasztaló reá nézve. Az öreg Bárdosi szokott helyén ült, hideg, komoly ünnepies arczczal. Az anya könyek között készített össze egy csomagot, mibe Imre ruhái voltak rakva. Testvérei félve, idegenkedve vonultak félre tőle, kit atyja néhány perez múlva ekként szólított meg: — Megjöttél valahára! vártalak, hogy még egyszer szólhassak hozzád, mert tudd meg : hogy e ház küszöbét utoljára lépted át. Mit is keresnél az apai házban ha, az apa szivéből már kizárattál. — Egykor édes reménynyel öleltelek karjaimra, remélve, hogy Isten áldásaként fogod megédesíteni hanyatló napjaimat; és iszonyúan csalódtam benned. Gyalázatot hoztál fejemre, és bút atyai szivemre. Engedetlen korcscsá váltál, az erkölcstelenség útjára tértél, megvetetted atyai intéseimet, kinevettél dorgálásaimért, és tulajdon házamra rablóként törve annyira keserítettél, hogy megátkozni kényteleni- tettem azt, kit szivem egykor annyira szeretett. Bocsássa meg Isten bűneidet, ha megérdemled, én megbocsátok neked, de azok után. a mik történtek, többé velem egy kenyérből nem eszel. — íme itt van osztályrészed, ha ma elpazarolod, holnap mehetsz koldulni. Anyád összeszedte ruháidat, ha majd az utolsó rongy is leszakad rólad, jusson eszedbe édes anyád, ki eddig oly gondosan ruházott. Ha az atyai ház nem volt szent előtted, nagy a világ keress magadnak jobb helyet. Mig az öreg ekként beszélt fiához, az egész család hangosan sirt. E megindító családi jelenetre Imre eleinte összerázkódott, de azért érzéketlen maradt. És a helyett, hogy megtörődve, bűnbánólag apja lábaihoz borult volna bocsánatért, daczos megvetéssel szedte össze holmiját, és vette el apjától a pénzt, és hidegen távozott el az apai háztól. Eltávozta után erőt vett az érzés az öreg Bárdosin, ki is lehajtván fejét, sirt mint legkisebb gyermeke.
