Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-12-14 / 50. szám
400 MAGYAR FÖLDMIVELŐ OLVASÓKÖR. Mikor az öreg király beteg __ Ir ta : Bodnár Grá,spár. A magyarnép minden időben szerette királyát, ha benne igaz atyját ismerte fel. Egy tekintette a nemzetet, mint egy nagy családot, melynek élén a családfő, a király áll. Erezte és érzi, hogy ennek a nemzetcsaládnak feje, milliók és milliók gondját, , örömét és bubánatát hordozza. Azért, ha a király szenved, ha a király örül, milliók és milliók osztozkodnak az ő szive érzelmeiben. Most is, hogy hire futott, hogy a mi öreg királyunk gyengélkedik, beteg... hány és hány tűzhelyen nyilvánul meg a nép gyöngédségé, szerető gondossága. így csak is a magyar nép érezhet, gondolkozhatni, annyi bizonyos. * * * Ott ülnek a kandalló mellett a falusi, bogár- hátú kis házban. Eskolás Peti újságot olvas. Éppeg, a mi ma estendére érkezett a faluba. Körülveszi a nagyanyó, az édes, a gyerekek mind. Mikor a gazda is elvégzi lim-lomotolását az udvaron, ő is béjön és azonképen hallgatja a fiú olvasását. — De hallottad-é, János, szól a nagyanyó. Az öreg király beteg. — Nem hallottam én, anyó! — No János, olvasdd el csak még egyszer, hogy apád-urad is hallhassa. És olvassák. Hogy a jó öreg király betegeskedik. Hogy reumája van. Nagy fájdalmat okoz neki a keresztcsontja, mely kegyetlenül nyugtalanítja még éjszaka is. — Szegény, jó öreg király, mondogatják mindannyian. — Mer’ hát nem is tud magára vigyázni. Iszen nem mai gyermek már ő felsége, forog a nyelve az öreg anyónak. Ilyen korban is ugv üli a lovat, mint egy fiatal n? agyar huszár. — Az is ő felsége, vágott közbe tüzes szemekkel Eskolás Peti. — Nem lesz a jó királynak semmi baja, szólott komolyan a gazda. Olyan hires doktorokat hivatnak, a kik csak megtapogatják ő felségét és már is meggyógyul. — Mit ? Hires orvosok, pattog az öreg anyóka. Majd mit adok én azokra a hires orvosokra. Szemző Es’ván uram is éppeg ilyen betegségben nyavaly- gott. Módja vó’t hozzá, hát bejárta a fél világ doktorait. Küldötték fürödőről-fürödőre. A kegyetlen réma csak nevette őket. Már-már azt hitte la Szemző gazd’uram, hogy el kell vándorolni ez árnyék vi- lágbul. Akkor aztán gyűlt hozzám. Itt nagyot sóhajtott az öreg nauó, kit a faluban mindközönségesen csak Sári néninek hittanak. Kevés szünet után igy folytatta. — Mert eszébe kellett jutni, hogy hát bizony. Mégis csak Sári gyógyította meg az öreg hirót, meg apátokat is. Nekik is a keresztcsontjuk fájt. Gonosz rémájuk volt. Még a szép szülénktől örököltük mi azt az áldott, jóságos kenőcsöt. Annak bezzeg nem tudott ellenére szaladgálni az a gonosz réma. Megfogtuk, aztán kipusztitottuk, hogy sose kötekedett többé. A öreg Sári csak nézett széjjel a »púja« közt, mert hát biztosan várta... Várta, hogy hát valamelyik csak megmondja: — A jó öreg királyt is evvel az áldásos kenőcscsel kellene megkenni. De nem mondotta senkisem. Oh hogy is gondolnának ilyet! A királyt, a ki olyan magasan vagyon. A kit világhíres orvosok vesznek körül. A királyt parasztikenőcscsel gyógyítani! Pedig Sára néni szentül meg volt győződve, hogy az a gonosz réma az ő kenőcsétől úgy meg retirálna, akár az ellenség. Hogy so’se lenne kedve többé királyba kezdeni. De most ő is hallgatott! ’Iszen ezek még pu- lyák. Nem tudják mi az a rém a. Az öreg király már tudja. Hej, ha beszélhetne, ha legalább Írhatna ő felségének! * * * Másik este csak Sári néni, meg Eskolás Peti maradtak otthon. A többiek átmentek a komához i talufosztani. Ott ültek egy ideig szótlanul, végre Sári nanó kezdett belé. — Te Peti, hát osztég szoktak a királynak levelet írni? — Már miér’ ne! ’Iszen jó ember ő felsége. Olyan jó király nincs a világon. Most újra hosszú hallgatás következett. Kis vártatva meges kérdezte az öreg Eskolás Petit: — Osztég küldeni is lehet egvet-mást a király ő felségének ? — Már miér’ ne! Olvastam, hogy magyar gubát, magyar csizmát is küldtek már a királynak. Sári anyó arcza egyszerre kividult. Olyan lett,, mint a nyugvó nap, mikor bucsuzáskor még egyszer vissza-visszamosolyog. — Peti fiam ! — Hallom, nagyanyó! — Mondanék neked valamit. De el ne árulj. — Sir leszek én, nagyanyó. — Küldjünk abból az áldott jó kenőcsből király ő felségének. ’Iszen az én áldott kenőcsöm is magyar, ha paraszti is. Hát elfogadhatja a magyar király ő felsége. Megládd-e, hogy nyomban meggyógyul. Eskolás Petinek leesett az ajka erre a szóbeszédre. — Az ég szerelmére, nagyanyó — mit gondol ? ’Iszen tele lennének az újságok, hogy mi parasztikenőcsöt küldöttünk a király ő felségének. Az öreg nanó is meghőkölt erre a szóbeszédre. Az újság olyan rémes dolog volt előtte, hogy egyszerre kérőre fogta a dolgot. — Peti fiam! El ne feledkezzél hát, mit Ígértél. Ne árulj el senkinek. A »púja« éppeg hazaérkezett. Nanó nem beszélhetett tovább. Csendes boridat szállott a kis tűzhelyre. Mindenki elaludt. Csak Sára néninek nem jött álom szemeire. Virrasztóit. Szegénj7, jó öreg király! Hogy gyötri talán éppeg most az a gonosz réma. Milyen is az élet. Nem hisznek a való szent valónak. Mikor az öreg biró, meg a Szemző rémája is ettől az áldott jó paraszti kenőcstől kotródott el. A jó királyt meg engedik, hogy szenvedjen. Hogy gyötörje... a keresztcsontja fájdalma... * * * A következő héten újra ott ül a család a kandallónál. Eskolás Peti megest olvassa az újságot. Éppen a mi ma estendére érkezett a faluba. Körülveszi a nagyanyó, az édes, a gyerekek mind. Mikor a gazda is elvégzi lim-lomotolását az udvaron, ő is béjön és azonképen hallgatja a fiú olvasását. — Hallottad! Hallottad János, ugrik fel fiatal menyecskekép az öreg nanó. Hallottad ? — Mit édes ? — Csak olvasdd Peti, olvasdd. De hangosan,, nagyon értelemre ! Csak olvasdd ... Peti diadalmasan olvassa ... — Megható az a gyöngédség, mivel a magyar I nép az ő jóságos királya iránt viseltetik. Most, hogy az öreg király gyöngélkedik százával érkeznek a kabinetirodába a tanácsok, orvosságok a gonosz reuma bántalmak elűzésére. — A réma, a réma! szól bele tüzesen | Sára néni. — Az iroda elfogadja a leveleket, a küldeményeket és ő felsége nevében meg is köszöni.
