Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-12-14 / 50. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 399 Akkor nem lettem volna rossz ember! Oh, azok az újságok! Milyen mohón kapnak egy-egy szerencsétlen ember szánandó sorsán! Mennyi kéjelgéssel írták le siralom házban töltött óráit .... a szerencsétlen pénzeslevélhordó gyilkosának, a kit a múlt héten az igazságszolgáltatás megfosztott életétó'l. Mi borzalommal vagyunk eltelve az ilyen újságírás iránt. Többre becsüljük az emberek szivét, érzületét, mintsem ilyen dolgokkal traktáljuk olvasóinkat. A szomorú esetet egyszerűen leírtuk. Olvashatja a mi közönségünk újságunk más helyén. Volt azonban egy jelenet a siralomházban, mely meghat minden lelket, mely mély tanulságot rejt minden ember számára. Ezt a jelenetet indokoltnak tartjuk, hogy közöljük. . . . Hajnal felé a szerencsétlen halálra Ítéltet vigasztalásban részesité az egész éjjel mellette virrasztó pap. Egyszer csak megszólalt a városi toronynak harangja. — Miért harangoznak, tisztelendő' ur, kérdezte .az elitéit. — Most hívják a híveket hajnali misére. Az elitéltnek könybe lábadnak szemei. Halk, suttogó szavakkal mondá : — Az én szegény anyám is most megy a templomba . . . Imádkozik értem. Bár én is jártam volna vele a templomba. Akkor nem lettem volna rossz ember. Eddig! Kell e, ezen igazán bűnbánó szívből fakadó szavakhoz valami magyarázat? Csak egyetlen észi-evételt teszünk. A hit, a vallás és különösen az Istennel való beszélgetés tudása, készsége, tehát az imádkozás emeli az embert az állatok felé. E nélkül az ember valóban állattá sülyedhet. Sőt legyen szabad a nagy Pázmány Péternek idevágó szavait úgy emlékezetből leírni. — Mikor a pásztor a fatetején makkot ráz a sertéseknek, azok mohó étvágygyal falják a lehulló makkot. De ezen körben is gyakran fel feltekintenek, hogy vájjon kirázza a fát, ki juttatja eledelhez? Azon emberek, kik Istenre soha nem gondolnak, az égből lehulló áldások közben fel sem tekintenek, honnan jő, kiadja az eledelt: alább valók .azon sertéseknél. Lám, ezek ugyan erős szavak, de találók. Nehéz a 1 eczke, de igaz! Az ember a gonoszság útjára lépett. De még mindig van remény, hogy szabadulhat arról az útról. Ez a remény akkor vész el, mikor az utolsó száll is elszakad, mely őt az Istennel összekötötte. Legyünk már mi is élelmesek! — Beszélgetés a Gazdakörben. — — Bizony, mégis csak éllelmesebb lehetne a magyar ember. — Azt már régen mondjuk mi is, meg mások is. De hát milyen esetből kifolyólag sóhajtott most fel komám uram ? — Megmondom én magyarán. Eppeg ebből az újságból olvasom — és ezt hallja ám meg biró uram is. — — — — Hallgatom! — Olvasom, mondok, hogy Csehországból a múlt esztendőben is temérdek gyümölcs-szállító kosarat hoztak be hazánkba. Mert hát nem tudtak elegendő kosarat kapni a gyümölcs szállítók — már mint magyar kosarakat. — Enyje! bizony ez már sok! Csehül állunk bizony akkor, ha ez igy vagyon. — Pedig igy vagyon ám! Teremtőm, pedig a mihazánkhan annyi vidék van, a mely a fűzfa termelésre nagyon alkalmas és ügyet se’ vetnek reá. — Bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejü. Hát mi vájjon felhánytuk e azt a kérdést: vájjon termelhetünk e fűzfát? — Bizony, hogy sohasem! — De hát, ha van is arra való földünk, mit tegyünk? Most is alig bírunk a községi terhekkel. — Van annak módja, hogy bírhassunk. Ahban az ujságlapban tovább is van ám még! — Mi van ?- Hogy hát Darányi miniszter ur elhatározta, melyszerint minden községnek, ha rászán arra a füzesre egy kis földet, annyi fűzfavesszőt ad ingyen, amenyi csak szükséges. De még ekkor se’ igen boldogulhatunk. — Mán miért? — Mert grisli is kell ahhoz. Nincs mód! Ez a baj, koma ! — Azt is olvastam, hogy a földmivelésügyi miniszter a betelepítésre még segélyt is ad. — Ne mondja már kigyelmed ? — De mondok ám! Minden hold után ad száz koronát. — Ez már valami! De hát mit csinálunk a füzessel is! Tudni kell ám kosarat is fonni! Az se megy ám tanulás nélkül. — Annak is meg van a maga módja! A miniszter ur abban is segedelmére van községeknek, hogy tanítót is küld, a ki megtanítja a kosárfonást. — Enyje’ be derék dolog ez, bizony istók élelmesek lehetnénk már mi is. — Ébredjünk biró uram, ébredjünk ! — Hát nem tagadom, gondolkodóba estem. Holnap mindjárt kerüljük meg a határt és válasz- szűk ki az alkalmatos helyet. Ha találunk. — Én mondom, hogy találunk. — Akkor mindjárt Írunk a földmivelésügyi minisztériumba (Budapest) a gvümölcsészeti miniszteri biztos urnák. — Úgy leszen ! A GAZDA JOGI-TANÁCSADÓJA. A kóbor macskát — a mezőrendőri törvény szerint — mindenki elpuszlithatja. Tanácsos azonban először a szomszédnak például tanuk előtt kijelenteni, hogy a macskát a kártevésben akadályozza meg, különben úgy védekezik, a hogy lehet. * A vizhasznáiafi jog. Darányi földmivelésügyi miniszter egy megtörtént eset alkalmából legutóbb a következő határozatot hozta : Ha a malom és az ahhoz tartozó vízmüvek bírói árverés következtében másnak tulajdonába mentek át, az azokhoz tartozó vizhasználati jog is a vízmüvek tulajdonosát illeti. A döntés a következő vitás kérdésre történt: malom elárverezésével a vizijog is elár- verezteltnek tekintendő s különösen akkor, midőn más a malomhoz tartozó telek tulajdonosa és más szerezte meg a malomipar folytatásához az újabb korban megkivántató vizijogot. A rendelet azonban kijelenti, hogy a tulajdonjogi vitás kérdés eldöntésére a rendes perut nyitva van. * Ügynökökkel a törvény értelmében a községházánál kell szerződést kötni! Vigyázzon minden gazda tehát, hogy másképpen ne történjék: akkor nem csapják be! * Mezőrendőri kihágás és a kiegyezkedés. A kis és nagyközségi elüljáróság azon esetekben, a midőn nem hivatalból üldözendő cselekvésről van szó, mindenek előtt felszólítja a feleket, hogy egyezzenek ki. Ha a felek kiegyezlek, az egyezségről jegyzőkönyv veendő fel, mely Ítélet erejével bir.
