Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1902-11-02 / 44. szám

35() MAGYAR FÖLDMIVELŐ dúlt bika. A pásztorok elkergették a bikát, de rövid kín­lódás után a másik leány is meghalt. A vizsgálat megálla­pította, hogy az egyik leány, a mint a felbőszült bika tel­etopta a levegőbe, esés közben a nyakcsigolyáját törte ki, a másiknak pedig a melkasát teljesen összetörte. A szeren csétlenségért a két tehénpásztort vonják felelősségre. A Nagy-Világból. ... . Hirelik az újságok, hogy Vilmos Apro-MrOK. n£met császár meglátogatja — a római pápát. - A görög király Bécsben járt, hol Ferencz József őfelségével találkozott. A találkozás igen szívélyes volt. — Olaszországban több helyen kisebb mérvű föld­rengés volt. — Oroszországban rossz tsnnés -volt. Most a kormány nagy hitelműveletre készül, hogy a gazdáknak kölcsönt juttathasson. — Beteg király. A portugál király nagy beteg. Sen­kit sem fogad és csak tejjel él. — Londonban nagy ünnepély volt. A király teljes felgyógyulásának az örömére nagy diszfelvonulást rende­zett a londoni nép, hogy pótolják a király betegsége miatt elmaradt koronázási körmenetet. A király nagy szívesség­gel fogadta a hódolatot és beszédében azt kivánta, hogy birodalmában ezentúl boldogság és megelégedés uralkodjék. — Anglia megint háborúban van. Alig végezte be Anglia rengeteg pénz- és véráldozattal a bur-háborut, most megint kilátás van, hogy hossza és véres harezot kell foly­tatnia. Az uj háború S z o m á 1 i nevű földön van kitörőben. A benszülött törzsnéppel ugyanis Angliának baja támadt. Csakhogy ez a nép Kelet-Afrikának legvérengzőbb törzse, kik gyűlölik az ang'lnst, mert veszik észre, hogy őket is járma alá akarja hajtani. A harcz most Erego-ban fo­lyik. A benszülöttek vezére »molah«-ja még fiatal ember és hivei azt tartják, hogy csudás hatalommal van felru­házva. A mollah első tisztje egjd;or angol tolmács volt. Ilyen minőségben megismerkedett az angolok harezmodo- rával és most a benszülöttekhez szegődött. Harmincz, negy­ven ezer ember csatázik az angolokkal, kiket már elpá­holtak néhányszor. — Mit csinálnak a burok? Nagyon elégedetlenek. Panaszkodnak, hogy az angolok nem váltják be Ígéretüket. Az Ínség is nagy. Egyszóval a burok szegények nem a leg­jobb helyzetbe jutották. — Kína bensejében iszonyú Ínség' pusztítja a népet. Csak magában Nancang város határában 60 ezer éhező em­ber van. A nyári áradások alkalmával óriási termő-föld területek kerüllek viz alá, azért a népnek alig van betevő falatja. — Háborgó tűzhányó. A föld belseje csak nem akar nyugodni. Uj Orleansból jön a hir: a Puerto-Barosból oda­érkezett utasok elbeszélése szerint az Tzalkó tűzhányó hegy San-Salvadorban már több hét óta háborog. Hasonlót je­lentenek Kingstonból az Antillákról, ahol szintén háborog- nak a tűzhányók. — Guatemala amerikai köztársaságból táviratozzak, hogy Quazelteuango várost hamueső miatt ki kellett üríteni. A lakosság Totonicaponba menekült. Azt jelentik, hogy a Santa Maria és más tűzhányók kitörtek. Szombat reggel 4 óra óla gyönge földrengéseket éreznek és szakadatlan robaj hallatszik. A főváros nincs veszélyben. Ismertessétek meg másokkal is a mi újságunkat! Fejtörő. KÖZÖS-BESZÉLGETÉSEK. V. V. A. Oros. A megfejtők sorában értesítve lesz. Egy kis tudósítást nem kaphatnánk onnan hébe-hóba. Dessewffy puszta. Szép, hogy annyian érdeklődtek a Földmivelő iránt. A megfejtők neve közölve lesz. Olvasóköri tag. Homesteadnak nevezik azt a törvényt melyet 100 esztendővel ezelőtt Amerikában hozott Feffersos elnök. E törvény meggátolja a föld elidegenitheiőségét. E szerint a föld népének 10, 20, 50 vagy több hold földje sem el nem adható, sem el nem osztható Ez üdvös intézmény valóságos kis majorátus, mely az amerikai polgárnak biz­tosítja az édes otthont. Lapunkban sokszor irtunk mi is azon mozgalomról, mely nálunk is szervezni akarja ezt az in­tézményt. Cs. Cs. Arcló. Figyelmednek azt mondották a hiva­talban : »A ki első az időben, erősebb a jogban "?« No hát a magyar ember eszejárása szerint ezt a hivatalos nyelvet Így kell érteni : »A ki először viszen a malomban őrölni, annak őrölnek elébb.« Érti most már? Fogadás. (Olvasó-kör.) Igaz közmondás. Ezekhez ha­sonló : »Ritka, mint a kétfarkn egér.« »Ritka, mint a fehér holló« stb. A mi a krajezáros újságot illeti, azt meg kell ám válogatni. Mert egy krajczárral naponkint kiszámithat- lan mérget vehetünk családunk és gyermekeink számára. Az »Uj-Lap« teljesen megbízható. Melegen ajánljuk is. De az már más kérdés, hogy a tanulni vágyó gazdának elég­séges e csak ilyen lap. Azt a gazdák könnyen megítélhetik. Politikából nem élünk meg ! 2 7 9 6 2 7 9 6 2 7 9 G — 2 7 9 ö A koczkákban levő számokat ugv kell el­helyezni, hogy a sorok felülről lefelé és jobbról balra 24-et ad­janak. Megfejtési határidő két hét, a megfejtő; közt Bodnár Gáspár »T ö visel; és V i rágó k« czimü érdekes kön y vét sorsoljuk ki. A 42. számban közölt talány helyes megfejtése: Stsiaa, fSoxs, Xnb. A talányt helyesen megfejtették: Kun István, Haraszti Lajos, Kun Mar isin, ifj. Vass András, Csismarik József, János, Pál, Margit, Anna, Ilona, Gibás Anna, Mihály. Pál, József, János, András, Vaskó Anna, Zsuzsi, Bodnár János, Szalontai József, Berta József. A sorsolásnál Kun Mariska nevét huztuk ki és czi- mére az Ígért könyvet elküldtük. Olvasható neveket kérünk! NEVESSÜNK!!! Tanító: Megtudnád-e nekem mondani liam, hogy ha édes apád elád 2 hektó bort 10 1 tjával, mennyi kap érte? Gyermek: Nem kap az egy krajezárt se, mert nincs annak egy csöpp bora se. A ki birtokára jcj> jelzálogr-kölcsönt akar felvenni, forduljon bizalommal a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetéhez Bpest, V. kér., Géza-utcza 2. sz. (saját ház). Az intézet egyaránt ad nagy és kis jelzálogos kölcsö­nöket, főczéíja azonban, hogy a közép- es kisbir­tokosokon segítsen. Ezért kölcsönöket mát- 300 koronától kezdve ad. A ki súlyos kamatot fizet tartozása után, az in­tézel olcsó kölcsönével segíthet terhén. Az előző hi­telezőket az intézet a kölcsönből fizeti ki s mérsékelt díjért minden, a kölcsön körüli, teendőt ellát. Kölcsönök a földbirtok fele értékéig 15. 22, 25, 33V2, 34, vagy 50 évi törlesztésre engedélyeztetnek. Ha az adós pontosan fizet, az intézet a kölcsönt fel nem mondhatja, az adós azonban tartozását akár egészben, akár részben bármikor minden dij nélkül visszafizetheti Az intézet jelenleg 5" ,,-os és 4l//„-os zálogle­vél kölcsönöket ad s az 5%-os kölcsönök minden levonás nélkül késxpé ii xI»e 10 fizettetnek ki. A kinek kölcsönre van szükségbe, forduljon biza­lommal az intézethez, mely egyszerű levélre bárkinek szivesen ad felvilágositást. — 2 I g % £><$■& vfixí S&s éxf&X Szatmáron, nyomatott Morvái János kö nyvny

Next

/
Thumbnails
Contents