Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-11-02 / 44. szám
350 MAGYAR FÖLDMIYELŐ árvákat és a szegények alapjából juttatott az özvegynek hétről-hétre néhány garast. Atyámfiái! Két igaz történet. Válaszsza- tok a kettő közül, melyik térkőzik jobban szivetekhez ? És miért irtuk le mi e két történetet e helyen, az öreg betűkkel! Hogy annál jobban eszetekbe vehessétek: „Lásson már a magyar munkás ember tisztán/“ Ne zavarja össze az igazságot a hamissággal. Mert ime a János gazda esete világosan mutatja, hogy a ki igy biztosítja önmaga nyugalmát és családja sorsát, az nem kegyelmet, alamizsnát biztosit. Hanem jogot, melyért ő a kívánt áldozatot meghozta, kötelességét teljesítette. De viszont Gábor gazda elcsavart esze- járása azt mutatja, hogy igenis ő szorult, szegény szerencsétlen családja maradt a koldus pénztár irgalmára, kegyelmére. Hát ne engedjétek a magatok eszét elcsavarta! ni, mint engedte szegény Gábor gazda, kinek családja, árvái talán mindenkitől kapnak alamizsnát, csak azoktól nem, kik boldogult apjukat a — Segiiő-Pénzlártól embertelen módra elvonták. Évről-évre . . . A pénzügyminiszter ur a múlt héten adott számot arról, milyen költségvetés szerint leszen berendezve a jövő esztendőre Magyarország, a mi édes hazánk háztartása. Ez óriási számokon az egyszerű ember feje alig igazodik el. De azért minden társadalmi osztály nem kis érdeklődéssel keresi a maga-maga tételét. Hogy tudniillik mennyi jut a tudománynak, mennyi a kereskedelemnek, iparnak, egészségügynek és igy rendjire. A mint kinek-kinek életsora hozza magával. Hát bizony a földmives embernek is elég oka vagyon érdeklődni a maga ügye iránt. A gazdálkodó embernek is joga vagyon ahhoz, hogy megtudja : mennyi táplálékot szántak annak a jó fejős tehénnek, a gazdálkodásnak, melyből jó formán az egész ország él, tejel és mely úgyszólván tengelye egész háztartásunknak. Amennyire igaz, hogy ennek előtte — ugv tiz évvel — valóságos mostoha módra bántak a magyar gazdavilággal: úgy hasonlóan el kell ismernünk az évről-évre való javulást, erősödést. Evről-évre jobban és jobban belátja az ország, hogy Magyarország földmivelő állam. Hogy — ha a gazdák boldogulnak, boldogul a kereskedő, az iparos. Hogy ha a föld nem inog a nép lába alatt, fejlődésnek indul tudomány, iskola, egyszóval minden. Ellenkező esetben gyöngül az egész nemzet ereje, egysége, munkaképessége. A mezőgazdaságot kell tehát táplálni, évről- évre emelni, hogy emelkedhessék az egész haza élete. Ennek a sok, keserű tapasztalatnak igazságát vitte be a törvényhozás házába a mi Darányi miniszterünk. Azt, atyámfiai, hogy ebben az országban a kis embereknek a hóna alá kell nvul n i, fel kell karolni a föld népét és akkor az egész nemzet boldogulni fog. És hála az Istennek, ez a törekvés évről-évre hatalmasabb utat tör magának. Mert nincs ma már józanul, igazságosan gondolkozó ember, a ki el ne ismerje, hogy a kis emberekért néhány év alatt több történt, mint annak előtte egész évtizedeken; által. A ki ezt el nem ismeri, az nem lelkiismeretes, nem tiszta szándékú ember. Annak rejtett czéljai vannak. Az csak halászni akar — a maga zsebe számára. A jövő évre szóló költségvetés is csak örvendetes adatokat tartalmaz a kis emberek számára. A földmivelési minisztérium ugyanis a jövő esztendőre is tekintélyes összeggel többet vesz igénvbe, mint eddig tette. És mi czélja van e többletnek'.' A sok közül: Hogy a gazdasági munkások helyzetén javíthassanak. Azt akarják, hogy a gazdasági munkásoknak a tisztán gazdasági munkákon felül is legyen jövedelmező munkájuk és keresetük. Fejleszteni és terjeszteni fogják a népies h á z i i p a r t. Meg akarják tanítani a föld népét arra, hogy kis befektetéssel mint lehet otthon, illetőleg a mezei munkán kívül jövedelemre szert tenni Hogyan, miként, mi azt tisztára kimutattuk — a ki akar és tud dolgozni, annak munkája leszen. Ez irányban már évekkel ezelőtt megkezdődött a mozgalom. Ezer és ezer földmives áldja a jó Istent, hogy megtanulta ezt vagy azt a foglalkozást. Az ilyen munkás emberek számát évről-évre szaporítani fogják. Hogy egyszer csak érkezzék el az idő, mikor a magyar földmives rájön arra a nagy titokra : milyen drága az idő —- télen is. Egyszerre, egy csapásra mindent megcselekedni nem lehet. De kitartó szorgalommal, évről-évre való áldozatokkal, bizony, hogy meg lehet csinálni a boldogulás útját. Persze itt is elmondhatjuk az agg szóval, hogy kettőn áll a vásár. Mert bizonynyal tőletek függ mostan már atyámfiai, hogy megerősitsétek-e, milyen üdvös dologról van itt szó. Mi hiszszük, hogy — igen. A gazda téli műhelye. Ti akarjátok? Mondom tehát tovább, úgy és akkép, a minthogy lelkemben él az én mondanivalóm. Ott hagytuk el, hogy okos gazda ma már úgy készül a téli munkára, mint a hogyan előre veti figyelmét a nagy n vári m u n k á r a. Az én egykori falusi jóismerős atyámfia, becsületes neve szerint való Faragó Mihály gazda, ilyen őszi levélhullás kezdetén már ugyancsak vizs- gálgatta, motoszgatta: — Vájjon rendben vagyon-e az ő t é 1 i - műhelye? Persze erre — gazd’uramék megvest csóválnak egyet fejükkel, hogy hát: — Azon becsületes neve szerint való Faragó Mihály iparos, mesterember volt légyen ? Mert, hogy hát műhelyről beszélek. De hogy volt mesterember! Olyan alacsony kunyhóban született ő kegyelme is, mint a föld népének többi gyermeke. Ott nőtt fel a mezőn, korán megfogta az eke szarvát. Mig apja-urával egy són kenyeren élt, kisebbik gazdája volt a szerény falusi tűzhelynek. Mikor aztán ő is maga embere lett, egymaga vitte és talán most is viszi azt a szerény gazdaságot. Nyáron át a mezőn. Télen meg otthon — a műhelyében. Mán akár hiszitek, akár nem atyámfiai, de Faragó gazdának olyan műhelye volt, hogy ő bizony édes keveset költött házának, gazdasági udvarának, gazdasági eszközeinek igazítására, rendben való tartására. Keze alatt voltak a furó-faragó szerszámok. Lassan., évről-évre szerezte be „az igaz, de beszerezte. És gondjukat is viselte. Ősz utóján már mind
