Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-10-19 / 42. szám
MAGYAR FOLDMIVELO 337 Kath. nagygyűlés. Katholikas hitteslvéreink ezre és ezre sietett a napokban a fővárosba, hogy részt vehessenek az idei nagygyűlésen. Püspökök, főurak, tudósok, de iparosok, földmi- vesek is vetélkedve siettek, hogy az annyira szükséges tanácskozásban képviseljék küldőiket. E gyűlés hatalmas megnyilatkozása volt nem csak a kath. egyház, de a haza iránt való szeretetnek is. Mert a ki egyházát szereti, az hű polgára a hazának is. Örvendetes jelenség volt, együtt látni a kath. világ szinét-javát. Látni, hogy igenis a hitbuzgóság, a hithűség nem fogyott még ki a magyar-nép szivéből, hanem — különösen e nehéz időkben — fellángol, öreghedik. Az ilyen országos összejövetelek igen alkalmasak arra, hogy erősítsék, fejleszszék az összetarto- zandóság érzetét, üt ezer ember szive dobhant meg ugyan egy szent eszmeért, az egyház és haza szent érdekeiért: Öt ezer ember tett bizonyságot arra is, hogy igenis, ha a magyarságot, a magyar földet, a magyar ősi erkölcsöket megmenteni akarjuk: sző vetkeznünk kell. Az az segíteni kell önmagunkon, ha azt akarjuk, hogy a jó Isten is megsegítsen! Péter gyereket a javítóintézetbe viszik. A módosság — nem mindig boldogság. Ezt a szinigazságot bizonyítja Peres Éliás gazda esete is. A jó Isten, meg a saját munkás keze megadták neki a jó módot. Egyetlen gyermeke a Péter fiú is növekedett. Csak az öreg hiba, hogy nem az engedelmességben és erényekben. Hiba esett a kréta körül. Egyetlen gyermek lévén, szörnyen elkényesitették. Elannyira, hogy a mint nőtt, azonképen napról-napra nagyobb szomorúságot hozott jó szüleire. Peres gazda az iskolától várt mindent. Majd ott emberségre tanítják. De bizony, a tanító ur sem birt ám vele. A Péter gyerek lopott, verekedett, sőt már a korcsmában is ismeretes volt kicsapongásairól. A nép ujjal mutatott reá: — Itt jön a falu legrosszabb gyermeke. Az emberek valósággal féltek tőle. A gyermekeknek is megtiltották, hogy a Peres fiúval barátkozzanak. Hiszen már a törvénynyel is volt dolga ennek a rossz suhancznak. Elgondolhatjuk a szülők fájdalmát. A gazda bizony nem egyszer odavetette asszony-feleségének szemrehányásképen : — Te vagy oka mindennek! Volt aztán sirás, békétlenség, sokszor meg családi háborúság. Peres gazda belátta, hogy igy nem leszen jó! A sirás nem segít. A családi háborúság meg elpusztítja a családi fészket. Elment tehát a szolgabiró úrhoz, hogy tanácsot kérjen. — Mi tevő legyen a Péter fiúval ? — Nines más mód, gazd‘ uram. Javítóintézetbe kel küldeni. Az Isten módot adott reá. Ha taníttatni nem lehet, legalább mentsük meg — a teljes el- zülléstől. Peres gazda elsápadt. Aztán nagy nehezen mégis felsóhajtott. — Tehát afegy házba küldjem ? Elzárás- s a m, mint a rabot? — Nagy hiba — szólott a szolgabiró ur — hogy sokan téves vélekedésben vannak a javító intézetek mivoltjáról. Köztük ime Peres gazda is. Hiszen a javitó-intézetek nem büntetési helyek! Jótékony intézetek azok, a hol a rosszra hajlandó vagy züllésre induló gyermekeket javítják és terelik vissza — a jóra. — Teliát tisztességtelenség nem esik a becsületes szülőkön, ha gyermeküket odaviszik ? — Bizony nem. A javítóintézetek valóságosan olyanok, mint valami szigorú szülei házak. \ hol emberségesen, de kérlelhetlen szigorral bánnak el a makacs gyermekekkel, kikkel otthon már semmire se‘ tudnak menni. Itt ezen a helyen a gyermek magába száll és ember lesz belőle. Mert olyanok nevelik, a kik az ilyen gyermekek nevelését különösen tanulták. — Ejnye bé megkönnyebült a lelkem. — Ott a javitó-intézetben megfigyelik jól a bajt. Kilesik a gyermek hajlamát és asszerint irányítják mesterségre vagy más foglalkozásra. Hej, sok derék ember került már ki a javitó-intézetből. Peres gazda! — Köszönöm a vigasztaló tanácsot, szolgabiró uram. ... És a Péter gyereket indították a javítóintézetbe. Anyja sirt, zokogott. A gazda meg erős volt ám. Inkább most fájjon a szive az asszonynak, mormogta, mint később megszakadjon. Péter gyerek tehát csakugyan a javítóba került. Es nem hiába ! Megtanult egy jövedelmező mesterséget — és szüleinek végtelen örömére — becsületes családi tűzhelyet alapított . . . Hát bizony, erre való a javitó-intézet, melyet hazánkban időről-időre szaporítani igyekszenek. Hadd igyák... Egy családnál voltam. Ebédhez készültek. Az apa előhozta a pálinkás üveget. Megkínált engem is, az anyjukat is ! S miután ő is ivott hat éves fiacskájának nyujtá az üveget: »Hadd igvék« — úgy mond — ő is! No magyar népem! Tudom én azt nagyon jól, hogy az olyan embernek, ki nehéz munkával van elfoglalva, mint pl. ti is — nem esik rosszul az a kis ivóka... De, hogy annak a 6 esztendős gyermeknek jólesik — annak megne ártson — azt ne mondd! A pálinka a gyermeknek valóságos méreg! Szegény megissza, — mert hiszen látja — s nem tudja, hogy az neki még árthat is. Apa ! Légy okosabb ! S ne csak, hogy ne adj neki, — de ne is engedd, hogy akár hol is igyák. Nem gyermeknek való az! Hogy a részeg ember, milyen szerencsétlen, s hogy a pálinka hány embert tett már tönkre — nem említem. Tudod azt úgy is!... S most mit gondolsz, fiad, ki már 6 éves korában megkezdi a pálinkázást — nem ilyen lesz-e ? Bizony ilyen ! Hiszen magunkról tudjuk, amit kicsikorunkban megszokunk — arról nagy korunkban nehezen — vagy legtöbb esetben le sem tudunk szokni. S ha már most fiad részeges lesz... Ki lesz annak az oka?... Meggondolatlanságod. Hallgassatok rám! Ne tegyetek igy, mint-e családban! Ne szoktassátok gyermeketeket a pálinkára. Ne adjatok neki soha abból a gonosz italból, mert ha részeges lesz, titeket fog érte — még porotokban is — átkozni. Szemetekbe vágja majd — mint már nem is egyszer történt: Apám az oka, hogy részeges vagyok. Ha apám kis koromban nem szoktatott volna rá — talán sohasem ittam volna ! Tanító. Tanulságosak. A munkásság három nagy rossztól őriz meg : az unalomtól, a bűntől és a szükölködéstól. * Nem azután kell kapnunk, a mi már elveszett, hanem azt kell megragadnunk, a mi még meg van, s szintén elveszhet.
