Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-10-19 / 42. szám
MAGYAR FÖLDMIYELŐ 336 OLVASÓKÖR. Az öreg; szolga. Mióta nem láttam, úgy cl viselődön, Csupa szomorúság találkozni vele! Becsületes arczán hosszú, mély barázdák, Fehér galambnál is íehérebb ä feje Elfáradott teste görnyedve roskadoz, A földhöz mindennap közelébb hajolva: Estére fordult már e világi élet Éí hazafelé tart — a jó, öreg szolga! Alig tudom hinni, hogy ez az ember volt Valamikor az én kedves játszótársam. O lett volna, aki madarászott vélem Künn az erdőn, mikor madarászni vágytam? Ő faragta nekem azt a sok szép kardot ? Az ő térdén ültem, vigan lovagolva ? Ó volt, ó volt az én hűséges pajtásom, Ez az elnyűtt ember — a jó öreg szolea! Csakhogy a gyermekből én lettem már férfi: S a férfiből ó lett gyönge gyermek újból! Rajtam volna a sor most visszafizetni, Amivel adósa maradtam a múltból. De fészket vadászni, térden lovagolni Ilyen ősz gyermekuek kedve hogyan volna ? Nem ilyesféléken jár az ő elméje: Csak pihenni vágyik - a jó, öreg szolga. Hej, meg is érdemli ő a nyugodalmat: Ugyancsak emberül megdolgozott érte! Ezernyi vesződés, ezernyi baj között Döczögött nagy’lassan idáig az élte. Idegen kenyéren tengett ifjúsága, S később sem változott ám a világ sorja : Mások parancsára húzta az igáját Teljes életében — a jó, öreg szolga! Úgy fáj, ha rá nézek, úgy sajnálom szegényt, Hogy akaratlanul köny szökik szemembe! Nemcsak az egykori hűséges pajtásom’, Óh nem csupán csak azt sajnálom én benne, Hanem hogy nyomorult élte nem sokára Ezen a világon végképpen leforga, És mennyei üdvét meg nem ismerhette A szent szabadságnak — a jó, öreg szolga ! Megásnak maholnap neki egy kis vermet, S szomorú fogságra bebörtönzik oda, Tömlöcze ajtóját időtlen időkig Emberi irgalom nem nyitja fel soha. Ott aztán pihenni lesz ideje bőven, De nem sokat javul elátkozott sorsa : Idefenn is rab volt, odalenn is rab lesz Keskeny tömlöczében — a jő, öreg szolga! Jakab Ödön. A régi jobbágy-világból. — Vas Gereben után szabadon. — A jó földesurak emlékét akarnám előhozni a múltból, abból a sokat bántalmazott jobbágy világból. Hadd lássa a szabadság zsírjában úszó uj ge- neráczio, hogy bizony a régi földes urak megemberelték ám a szegény népet, ha mindjárt jobbágy volt vala is a neve. Hadd lássa igen ez az uj gyeneráczio, hogy mi benső, családi viszony vala a jobbágy és földesur közt, ha olykor kemény is volt vala a beszéde, pattogó a parancsolata. Csak egy néhányat hívok elő a múltból, mely idő után ma már visszasír a szegény magyar haza földnépe. Hogy lássanak, a kiket illett a múltnak földesuraiban példát a jelenre és áldozatkészséget a jövendőre. * * * A megye főespánja látogatta meg Kállay Miklós uramat. Csak rövidesre. Azonközben már harmadnapja, hogy vendég. Valahogyan eltörött a kocsi... vagy talán Kállay uram törte el... bizony idő kell ahhó, hogy a falu kovácsa módjával rendbe hozza. Főespán uram meg egy cseppig se’ unta magát. Vendégség is járta, meg akadt mindig valami megbámulni való. Okos ember volt, azért hogy nagy ur volt. Háziassá telte magát. Megjárta Kállay urammal a háznak táját. Tanúja is lön a zsarnokság nélküli rendnek ... ...Erős száll ember a magtárból hóna alatt két tele zsákot czipelt. Főespán ur bámulta ezt az erőt. De Kállay uram megcsóválta a fejét, rászól az emberre. — Mit kisérted az Istent avval a két telizsákkal ? Egy is elég abból! Tedd le az egyiket.-- Nem messze viszem, nagy jó uram. — Teszed le. ha parancsolom! — A magam konvencziójából mérettem őrletni valót, nagy jó uram. Osztég nem akarnék két fordulót tenni. Mert ma még be akarjuk vetni az őszit, hogy hó napra ne maradjon. Nagyon felhősödik. — Enyje te semmirevaló. Hát én azért koldulni megyek, ha te egy fordulóval többet mész s annyival kevesebbet vetünk el ? — így gondoltam, nagy jó uram, engedelmet kérek. — Ostobául gondoltad. Mert először is megszakadhatnál. És lennél Isten nyomorultja. Másodszor meg hírre menne, hogy Kállay Miklósnak jobbágya megszakadt, inert egyszerre két telt zsákol vitt a hóna alatt. És azt, hogy magadnak vitted, az ördög sem keresné. Hanem azt mondanák harmadszor, hogy én embernyuzó vagyok. Most tedd le azt az egyik zsákot, aztán tégy két fordulót. Az emberben annyira meg volt a jóakarat, hogy valóban meglátszott rajta, hogy nem szívesen engedelmeskedik most az egyszer. Es az első két pontot épen- séggel nem hitte. Mert ha éppen rákerülne, még többet is elbírna. Hanem mivel az uraknak becsületét szereti,, leteszi az egyik zsákot. Hejj mert nem aluszik az ördög. Megbotolhatik, akkor a két zsákot le nem tagadhatja. És minden ember az uraság ellen fordulna. Főespán ur csodálkozott, hogy a földes ur mely módon beszél az ő jobbágyával és hogy kész saját világos haszna ellen a jobbágynak javára okoskodni. — Azt gondoltam — vélte a főispán ur, hogy ez a jobbágy csak a feleségét szereti olyan nagyon. * * * A nagy udvarból átléptek a kisebb udvarra. Az utczán szembetűnt egy gabonás kocsi, mely — úgy látszék — épen a szérűről jött. — Hova András ? — Majd Mózeshez megyek, nagy jó uram. Megkínálom evvel a négy zsák búzával. — Majd ott nagyon olcsón kérik ám ! — Biz’ ennek harmadrész ára, igen könnyen mondva, Mózsinál marad. — Hát ha én megvenném annyiért, mint Mózsi ? — Tréfál nagy jó uram, mondja a paraszt. — Csak járjon keend a hátulsó udvarba András, — rakja le a majorosnál, az áráért meg jöjjön be. S ha tavasz felé kifogy keend a gabnából, ugyanannyi pénzért visszamérem keendnek. András szót fogadott. A főispán ur pedig nem értvén meg egyszerre a dolgot, mondja: — Nyereségre veszi ezt meg Kállay uram? — Még pedig tiszta és bizonyos nyereségre — felelt Kállay uram. Ez az ember az én jobbágyom. S mint — hogy már most is megszorult, igen hihető, hogy a tavasz elején, mikor a gabonának nagyobb ára lesz, még egyszer annyi áron veszi meg, a gabonát kenyérnek. Vagy hozzám jön majd rimánkodni. S én más esetben kénytelen lennék földesúri helyzetemnél fogva sajátomat olcsó áron neki adni, holott igy majd sajátját kapja vissza. * * * Lesz még ilyen eset több is a régi jobbágy — világból. Leírjuk majd, hogy lássanak, a kiket illet a jobbágyok földes uraiban példát a jelenre, áldozatkészséget a nép arányában a jövendőre.
