Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-10-19 / 42. szám
Otthon . . . A mező kopár leszen. A föld népe, munkás serege nagyjában elbúcsúzik a szabad természettől. Otthon tölti legtöbb idejét Otthon! Mily édesen hangzó szó ez, atyámfiai. Nem hiába, hogy a magyar ember édesnek nevezi otthonát. A példaszó meg azt mondja: „Mindenütt jó, de legjobb — otthon!“ Csak egy a bibi. Az otthont meg kell tudni szerezni. Valaki házat épit, akár kőből is. Még sem biztos, hogy otthona leszen-e ? Valaki családot alkot, tűzhelyet létesit. Kérdés : épitett, létesitett-e otthont? Mert ahhoz, hogy valakinek édes otthona legyen, szükséges a ház, meg a családi tűzhely. De kell ám hozzá még más is. Kell hozzá családi békeség, egyetértés. Ez erősebb, szükségesebb alapja az otthonnak, akár a kőház, mód vagy gazdagság. Mit ér a jól berendezett ház egyetértés, békesség nélkül. Czifra, módos pokol leszen az egyetértés hijján, nem pedig földi mennyország, mint a minek az édes, boldog otthont nevezik. Kell hozzá munkabírás, kötelességtudás, •szeretés. Mert csak dolgaikat végző polgárok teszik nemcsak a hazát-, de a h á z a t, a családokat is erősekké, megelégedettekké. Ha minden ember teljesítené a maga hivatását: akkor volna csak igazán boldog élet e hazában, tehát a tűzhelyeken is. A föld népe akkor száll otthonába, mikor az öreg föld is pihenni kezd. A föld az ő termelő anyja. Vele ébred, vele nyugszik. Vele örvend, vele küzd. Kérdések kérdése, hogy mikorra eljő a föld népére nézve az otthon-oz á s ideje: megleli, megtalálja-e ezt a „legjobbat“ az <életben, a nyugalmas, békés otthont? Bizony, atyámfia, egy kis fekete gond markol a mi szivünkbe, mikor erre felele tét kell adnunk. Eddig la nagyon sok gazda-földmives ember aggódva, zúgolódva nézett a tél elé. Hogy hát a munkás ember tétlenségre van kárhoztatva. Hogy a készt kell pusztítani. Hogy legtöbb otthonban a szegény embereknek marakodniok kell a szükséggel. Nincs kereset. A hombár ürül. A kétségbeesés csak hamar kopogtat a föld népe portáján. Hogy lehessen munkásság nélkül még csak el is gondolni a megelégedett otthont? A szükséggel vesződve, az unalommal birkózva. A legszebb tűzhelyet is elronditja ez az állapot. ügy vagyon, atyámfiai. a hogyan leírtuk. De csak ott, és csak abban az otthonban, a hol még most sem ébredtek fel. A hol még most is azt hiszik, hogy a mi hazánkban, szép Magyarországban a gazda, földmivelő-nép sorsa a tétlenség, a p i p á- z á s, az unalom, a késznek pusztítása, a pálinkának hitelezése a jövő termés kontójára. Egyszóval a teljes munkátlanság. Nem is a nagy, kegyetlen pihenés. Mert az ilyen tétlenség nem pihenés ám. Az ilyen életet a külföld népe el se tudna képzelni. Kinevették a magyart, hogy az esztendő, és igy az egész életnek derék részét emigyen tölti el. Megérdemeltük, hogy kinevessenek bennünket. Mert a jó Isten józan észszel áldotta meg a magyart. És még sem tanult meg a többi közt egy nagy, főben-járó dolgot a földtől, mely pedig neki édes testvére, — mindene. Atyámfiai! A föld télen sem lustálkodik. Láthatólag alszik, szendereg. De ben sej é- ben munkát végez. Sőt dolgozik. Ti tudjátok legjobban, a kik őszszel szántottatok. Vetettetek is. Zsirozót is hordottatok hátára.
