Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1902-09-28 / 39. szám

Nemzeti ünnepek.

Ünnepet csinálni, rendeletekkel lelkesedést kelteni egyetlen szabadságszerető népnél sem lehet.

Vagy legalább is igazi ünnepet, őszinte, szív mélyéből fakadó lelkesedést — nem.

* Ezt a közel múlt csattanósan igazolta.

Annál nagyobb, mélyebb jelentőségű ünnepek azok, melyeknek magvát maga a nemzet, a nép keresi ki a nagy idők méhé- ből, történelme szelleméből, múltja emlékezetéből és jövendő reménységéből.

Ilyen mélységes, nagy jelentőségű ünnepségnek hármas sorozatát ünnepelte, illetőleg ünnepli a magyar nép e folyó esztendő második felében.

Száz esztendő nem nagy idő egy nemzet életében. De felette nagy, hatalmas a magyar nemzetében.

A magyar nép szabadságának egyik szép csillaga száz esztendővel ezelőtt megállóit egy bölcső fölött, hogy az abban szendergő gyermeket eljegyezze a magyar nemzet szabadságának.

Az a csillagfény csak a gyermek lelkét érinthette szunnvadásában, mert Kossuth La- jós — a száz évvel ezelőtt született csecsemő, nem volt az a csoda gyermek. Csak olyan volt, mint a többi. Erőtlen, gyámoltalan csecsemő.

De mikor eljött az idő, a tettek kora, a meglett férfi kor, akkor kezdette emelni szárnyait, a magyarok Kossuth Lajosa. Akkor ragyogott annak a szabadság csillagának fénye az ~ő írásában, izzó szónoklatában, merész akaraterejében. A börtönből lépett — a szabadság küzdőterére. És e küzdelemben megdöbbentette és iszonyatos lázzal, mondhatni szédülettel vitte saját szárnyain a nemzetet — dicsőségbe, majd szomorú temetőbe, melyből feltámadt — az uj, szabad Magyarország.

Csoda-e tehát, ha a magyar Kossuth születésének százados évfordulóján ü n- n e p e 1.

Ünnepel önként, szabadon, szivéből ömlő lelkesedéssel. Ez volt egyik leghatalmasabb, országos ünnepünk.

★

* •¥De nemkülönben szép ünnepet ült Zilah városa is. Az öreg hegy aljában, a hol egykoron — a monda szerint — a hét magyar vezér egyike, a vén Tuhutum, megpihent — Zilah városában leplezték le báró W ess e- 1 é n y i Miklós szobrát.

Ki volt Wesse 1 ényi Miklós?

Bizony, elszomorodik lelkünk, ha e kérdésre őszinte feleletet kell adnunk.

Annyi millió magyar ember közül hányán tudják ezt igaz — valójában?

Mert hejh, a mai iskoláinkban a népet igyekeznek mindenre megtanítani, csak a nemzet múltjával nem törődnek sokat. Néplapjaink is belefulasztják az olvasókat a napi politika posványába, csak arról nem gondoskodnak, hogy j ó 1 megismerjék nagyjainkat.

Pedig báró Wesselényi Miklós nagy alakja is megkövetelheti, hogy ismerje ám őt minden magyar, járjon az a magyar aranyos ruhában avagy vászonban.

Hiszen Wesselényi Miklós a múlt század elején a magyar nemzet, a nép szeme- fénye, mint mondani szokás, bálványa vala.

Ő, mint valami nemzeti jós, próféta már jó előre hirdette mindazt, a mi 48-ban megvalósult. Wesselényi mutatta meg azt az utat, melyre aztán Kossuth apánk reálépett.

Mert Wesselényi is magyar volt, a magyar ős csontjából és véréből való. Gyönyörű férfin, mint egy igazi magyar főur. Merész, bátor, erős és mindenek fölött — mondjuk újra — magyar.

Magyar főur, aki 1 e 1 k é n e k h e v ü-