Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-09-07 / 36. szám
V. évfolyam. Szatmár, 1902. szeptember 7. szám. Megjelenik minden vasárnapSzerkesztősig és kiadóhivatal: SZATMÁR. Szent István-tér 9. szám. Előfizetési árak: Egész évre ... 4 korona (2 frt) Fél évre .... 2 » (1 » ) Negyed évre . . 1 » (50 kr) Magyarok vagyunk-e? Kezdettől fogva, — a mikor megindult e hazában a magyar ősi foglalkozásban élő nép felemelése — nyomatékkai és unos-un- talan hangoztattuk: — Össze kell újra kötni a nemzet gyö-' kerét, bsszenöveszteni az ősi sarjat a nemzet törzsével, virágával, sőt koronájával is. Mert csak ekkor lehetünk igazán magyarok. Egységes, egész, erős magyar n e m z e t! Bátran mondottuk szembe a nagyoknak : — Igaz, ti vagytok a nemzet fájának törzse, öreg hajtásai legmagasabb ágai. De meg ne vessétek és el ne szakadjatok az alant álló törzsöktől, mely gyökereivel a földnek mélyébe ereszkedik, hogy az életnek elegendő nedvét vihesse hozzátok, egész a koronáig. Nyíltan figyelmeztettük szörnyű felleges, viharos időben a népet is: — Mit értek ti magatokban, ha elmetszeni, leteriteni akarjátok a gyökérről a törzset, a régi hajtásokat, az ágakat és koronát? Gyümölcs nem leszen, mert elpusztul a fa, melynek hajtását elvetik ...... nem becsüli k. Ezen szent meggyőződéstől vezettetve a nemzet jövőjét kötöttük ahhoz, hogy vájjon össze jő e még a magyar testvéri szeretkezésben? Vájjon lesz-e áldott idő, mikor vé- rünkből-való véreink, csontunkból-való csontjaink újra összeforradnak ? Mikor nem látja majd a kérges kezű magyar földmives uraságában az ellenséget a megközelithetlen, kőszívű embert, a ki ugyanegy gyökérből nőve talán elfeledte, hogy az egyszerű ruhában is testvére, egy anyának szülötte lakik. Mikor magyar és magyar e hazának kerek ege alatt ugv élnek. mint ugyanazon tűzhely gyermekei, kiknek apjuk Árpád apánk vala. Mondjuk, remegő aggódással vártuk, lestük ezt az időt. Hogy hál magyarok vagyunk-e? Vagy elpusztult, szétszakadt gyermekei annak az anyának, melynek m a- g y a r f ö 1 d a n e v e. H,s virradni kezd az idő! Hosszú boru- lat után, nehezen, de virrad óban van ez az idő! Úgy látszik, hogy még magyarok vagyunk ! Nézzetek szét az országban. Az egyesülés nagy munkája megindul. A szövetkezés lánczainak gyűrűit itt is ott is kovácsolják. A korona lehajlik a gyökérhez és reá teszi hatalmas kezét. A legmagasabb ágak, maga a törzs is kívánkozik összeforrni az ősi sarj- jal. A kormányzat siet hóna alá nyúlni a kis embernek, a kis testvérnek, hogy felemelje és a nemzet családnak megmentse. Nézzetek csak szét az országban! A búzaföldeken megszűnt a nép moraja. Szelidebb hang hallatszik. A búgó szél messze hordja a magyar dalt. Érti már minden magyar ezeket a hangokat. Buzakoszorukat emelnek magasba és fenyegetés helyett könyes szemmel köszöntik azokat, kiknek a Gondviselés azt a hivatást nyújtotta, hogy részaratást adjanak a szántó-vetőnek. Ott sürögnek a magyar aratók a majorokban, a leveles-színek alatt. A mezők térségein felhangzik a vig muzsika szó. Kövér ökrök pirulnak a tűz parázsos lángjainál. Mint régen, régen, mikor a magyarnép összeölelkezve járta a nemzeti tánczot, hogy rengett a föld — örömében ! Atyámfiái, magyarnép! Igv szép, igy dicső csak egy nemzetnek élete. így kell ennek ezentúl lenni, h a igazán magyarok vagyunk és még magvarabbak akarunk lenni O*/ O O*/ ezután.
