Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-08-31 / 35. szám
280 MAGYAR FÖLDMIYELŐ OLVASÓKÖR. Aratás után. Puszta, kopár már a tarló, Mit levágott kasza, sarló ; Csűrben már rozs, búza, árpa, Vigan kél a gép munkára, Halk bugással zakatolgat, Kévehányó adjad adjad. Kévehányó adjad, adjad, Apadjon a magas asztag! Mint a madár gyors röptébe, Kézről-kézre sz.áll a kéve, S aranykalász aranymagját Vigan öntik a csatornák. Viga n öntik.. Szegény gazda ! Mégis bus az ábrázatja, Miként azé, ki előre Ivott már a medvebőrre, Nagyobb áldás kén’ hozzája, Hogy derüljön az orczája. Mi haszna telik a zsákja ? Árát zsebre nem ő vágja, Mikor elad... soh’ sincs ára... Ha eladott... mindig drága... Sohase magtárja telik, Csak a kazla emelkedik. Szegény gazda, szegény beteg, Hány társad nyög, sorvad, eped Mint mezőn a gabnaszálak, Melyeken a férgek rágaak ! Ila nincsember,van még Isten Hogy rajiatok ő segítsen ! Aszott hervadt gabnaszálok, Könyes szemmel nézek rátok, Már ha nektek vesznetek kell, Egész mező ne veszne el! Óh! csak ennek a mezőnek A szivét ne bántsa féreg! Mert a földnek, hol féreg rág, Meggyujthatják a tarlóját, Meggyujthatják nyomon, léptté n, Hogy a féreg mind elégjen. S adhat a föld jó termést még. Csak munkáját ne kíméljék. De lesz-e majd égi szikra, Mely a szivet lángra szítsa, Hogy ott a féreg elégjen, Mely befurta magát mélyen ? Oh! ily mezőn nincs más hátra, Mint a halál aratása ! ____ Ács Ferencz. Ki a rossz gazdasszony ? A minapában jóízűen olvastam, hogy hát kétszáz esztendőkkel ennek előtte, milyennek kellett legyen lennie a jó feleségnek? Azt irta hozzája a szerkesztő, hogy hát csak hallgat mert majd elő kerülhet még annak sorja is, hogy hát milyennek kell lennie a jó férjnek? Addig is azonban ha, béküldöm én azt az Írást, melyen Gábor Miklós biró uram leírta, hogy hát: Ki a rossz gazdasszony? Gábor Miklós csak hozzája teszi ezt; amiket eddig olvasott arról mélységesen hallgat. És azt erősiti, hogy hát saját fűéivel hallotta a következőket. — Az a rossz gazdasszony, a kinek zsákja mindig lukas és akkor varrja a mikor a vetőbe kéri az ura; vagy a malomba valót őröltetni vinné az ura. — A ki a seprőt a városból veszi, holott termelhet számtalan sokat a kertjében seprű füvet a mi a legjobb seprűk egyike. — A ki majorságait nem veszi számba, azoknak télen átal nem gondoskodik meleg vizitalról. — A ki csak sajtárral küld tehenet fejni, de hogy a tehénnek enni adjon, ha a gazda nincs otthon — azt sohase gondolja meg! — A ki veteményes kertjében ősszel a dudvá- kat magzani hagyja, nem takarítja ki: tavasszal meg eszében sincs a gyomlálás. — A ki veteménymagvakat nem maga termel, de másoktól kölcsönképpen kunyorálja. — A kinek a kamarája rendetlen. A ki a malomba akkor küld, mikor már kölcsön sem kap. — A ki maga is rendetlen, a leányát se’ szoktatja kicsikorától rendre, munkára, tisztességre. No sok van még a nótán, de mostanság legyen elég! Csak hadd jöjjön hát az férfiakról szóló nóta is. Nagyon várjak — sokan egy faluból. A muszka asszony az orosz közmondásokban. Aki az asszonyra hallgat, pórul jár. — A félelem nélkül való asszony szemtelenebb, mint a kecske. — Szeresd a feleségedet, mint a lelkedet és rázd meg, mint a gyümölcsfádat. — Ha reggel megverted a feleségedet, ne felejtsd el délben — újra megverni. — Az asszony útja a tűzhelytől a küszöbig tart. — Ha két asszony együtt van, az — gyűlés; ha három van együtt, az — pokol. Más szere van annak! Csak akarni kell! Ez alatt a reczept alatt mutattuk ki két előbbeni olvasnivalóban, hogy bizony gyógyítható ám az iszákosság is, csak akarni kell! Tudom azonban, hogy nem egy jólélek akadt, hanem száz is, a kik nagyot meresztettek szemeiken erre a szóbeszédre, aztán igy hamiskodtak: — Hm! Akarhatja azt a szerencsétlen ember, akár addig, mig a másvilági trombitás takaródét fuj. — Más szere van annak! Aztán következik egy regiment — más szer. Nem patikából és patikából egyaránt. Sőt eseteket is hoznak elő. — Ott volt Kormos István. Szép asszony könye, rimánkodása nem ért semmit. Kereste ő a javulását, pálinkától való tartózkodását. Megest csak visszaesett. Szerencsétlennek érezte magát, mert őt már senki és semmi ki nem gyógyítja ez világon. Hanem osz- tég volt egy öreg asszony. Azt ajánlotta szegény Kormosnénak, hogy csak küldje ki az urát pontban 12 órakor a temetőbe, aztán keressen ott a temetőparton részegembertársának sírján ezer jó füvet. És talált is. Megjuházódott aztán Kormos gazda, mint a kezes bárány. — Igen — szól közbe az okos Eszes János, ügy megjuházódott, hogy a község bírája épen most intézkedik, hogy a szerencsétlen, még most nagyobb fokban iszákos embert, mint közveszélyest — az őrültek házába szállítsák. Micsoda ostoba gondolat az ilyen, pirongatott Eszes János. Okos ember csak nevet az ilyen balgaságokon. — ügy van — veszi fel a szót Pintye Grigor. Ilyen bolondságot én sem hiszek el. De történt, hogy egy sógorom is ilyen szerencsétlen volt. Egy kalendáriumban hirdetésre akadtunk. Azt mondja ez a hirdetés: Nincs többé iszákosság! A ki az ott leirt szert béadja az iszákos embernek akár pálinkában, akár levesben, borban — annak torkán többé nem mehet le egy csöp vadital se. Undorral fordul el tőle. Meghozattak. Azóta nincs semmi baj. — Hadd el koma, szólott nagy busán László János, éppen minap hallottam, hogy a gyógyszer bevétele után még jobban iszik, a szerencsétlen, mint annak előtte. És sorolhatnánk fel még száz és száz esetet, mikor tenger pénzt költöttek az iszákos ember gyógyítására az ilyen szerek megrendelésével. Mit sem ért. Nincs tehát az iszákosság ellen más orvosság, szer, mondjuk ismételten és ezután még csattanó- sabb példákban fogjuk bizonyítani, mint az akarat gyógyítása, erősítése... nem csak akkor, mikor már a baj kiüt... de az élet minden idejében. Az örökség. Szorgalmas, jó szülők, kiket az Isten gyermekekkel áldott meg, teljes erejükből azon vannak, hogy gyermekeiknek gyűjtsenek. Hiszen egész boldogságuk azokban a gyermekekben van. Életük folytatását látják bennük. Még a siri álomra is nyugodtabban gondolnak, ha tudják, hogy gyermekeik boldogulhatnak. Ha akarják. Pedig mily sokszor szomorú családi zűrzavarokat okoz, éppen — az örökség. A magyar emberek közt nagyon el van terjedve a dúló testvérharcz. A szülők sírja még jobban egyesíthetné őket a szeretetben. És ime ez a sir arra való, hogy viszály, konkoly szálljon az utódok közé. Éppen a minap közöltünk egy szomorú hirt ez irányban. A testvérek, sógorok mig nem örököltek, a legszebb egyetértésben éltek. Mihelyt azonban rájuk hullott az örökség áldása, vége volt mindennek. És miért ?
