Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-08-31 / 35. szám
2Li@ir@l érkezett ...... Le vel érkezett múltkori öregbetüs czik- künkre. Ez a czikk pedig szólott — mint közönségesen tudva vagyon — a t a 1 u s i bírókról. Czime pedig: „Biró uramékról szól a nóta“... Az érkezett level pedig azt mondja nagyon okosan, hogy hát csak hadd szóljon tovább is az a nóta, mert hogy hát annak még több strófája is vagyon. Us a level írója kendőzetlenül elénk is térit azon melegében egy nehányat. A mire meg mi mondjuk ám ki a szentencziát, hogy hát rendén van atyámfia. Az egyik strófa például azt mondja, hogy bizony sok községben van ám bírónak való ember. De az a bibe, hogy nem mindig a községtől függ, hogy kinek kezébe adjuk a bírói pálczát. A szolgabiráknak törvényeink olyan hatalmat biztosítanak, hogy ha a fejünket a falba verjük — szó szerint — akkor is az leszen, a kit ő tekintetessége akar. A mondók vagyunk erre jó levél-iró- barátunk, hogy annak is megvagyon oka- foka, a miért szolgabiró uraméknak bizonyos törvényes jogokat biztosítanak a biró- választásnál. Olyan józan gondolkozásu embernek, mint levélíró — barátunk — nem kell hegyiről végére kigöböznünk, hogy hát miért? De annyit tudunk, hogy a szolgabiró urat is törvények igazitják, kötik, fogják a biró választás megejtésében. Es ha ő ezeket a törvényeket bé nem tartja, ha igazságos Ítélet szerint a törvény helyébe az ő magamaga önkényét, hatalmaskodását helyezi: akkor annak meg vagyon a maga orvossága. De az orvoslásnak is törvény szerint kell ám megtörténnie, üs nem erőszakkal, szidalmak közt vagy talán bunkókkal és más ily- fajta argumentumokkal. Sok község igy rontotta el a maga igazát is olyikkor. Pedig ha egyenes utón, a maga rendje és módja szerint kereste volna a reczeptet, biztosan feltalálja. Hanem hát az az igazság, hogy a másik felet is kihallgassuk. Mert ha bizony a szolgabiró urak is feltárják a maga maguk sorát: akkor látja csak az ember, hogy bizony itt- ott nem annyira a biró arravalóságáról, erényeiről, egyszóval mivoHjáról vagyon szó. Hanem inkább egyes pártok érdekeiről, mely érdekéknek, ha útjába nem állanak, veszedelembe döntik a községet. Nem tagadjuk, mert nem is lehet tagadni, hogy bizony akad eset, mikor a legáltalánosabb közóhaj előtt is szemhuny ás vagyon. Hogy hiba esik a kréta körül, hogy voltak és vannak biróválasztások, melyek igazságosabban is véghez mehettek volna. De hát hol vagyon intézmény a világon hiba, gyengeség nélkül? A fényes napnak is vagyon árnyéka. A rózsa legszebb, tökéletes virág, mégis vannak tövisei. Közeledünk azonban az időhöz, mikor Magyarországon a legelrejtettebb faluba is utat fog törni a jog, igazság és törvény. Ezen az utón már is közlekedhetünk. Nem kevésbbé fontos és érdekes a másik strófa, a mit levél-iró barátunk elejénkbe rak. Hogy hát a legtehetségesebb, legjobb szándékú bírónak is gyenge a bírói pálczája, ha a községi képviselőtestület nem csak, hogy nem segíti, de folyton-folyvást nehezíti a biró helyzetét. Es hog}r az urirend, a kabátos emberek kerülik a falu-házát, községi gyűléseket. Ez a strófa bizony muskatály strófa. Vas Gereben hires népiró mondja, hogy két magyar éppen elégséges, hogy már egyet ne értsenek. Hát még egy egész-testület, községi gyűlés? Bizony, hogy ez öröklött, régi-régi hibánk. De erre csak nem régen megadtuk a feleletet abban az öregbetüs czikkelvben,
