Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-01-26 / 4. szám
28 MAGYAR FOLDMIVELO — Jól teszed! Milyen gyönyörűséges urivilág leszen az én kis cselédem. — Brühü — brühü — brühü! — No, no, hát csak nem bömbölsz? ’szén ezzel csak azt mutatod, hogy nem szeretsz! — Szeretem én kigyelmedet. — Én is tégedet, gyöngyöm! Azzal összecsókolták egymást és a gazda békességben távozott. ❖ Zsuzsa asszony az ablakon keresztül vette észre, hogy a kántor ur feléjük közeledik. — Vájjon mi jóért, rosszért jön a kántor ur ? — mondotta magában az asszony. Mintha a kisbiró (már mint nem a falu kis- birója, de az, melyet lelkiismeretnek híjnak) azt a kérdést lökte volna oda Zsuzsának: — Vájjon nem hallotta-e meg a kántorné asz- szonyom, hogy úgy akarnék őtözködni, mint ő la. Ezenközben a kántor ur csakugyan béfordult. — Isten hozta kántor urat. Bé sajnálom, hogy az ember épég most tudott elmenni hazulról. Tessék szállást venni. — Se baj, — szólott a kántor ur, — jó lesz, ha Zsuzsa asszonynak is elmondhatom. (A kisbiró megvest meglökte Zsuzsa aszonyt. Vájjon nem hallotta-e ama bizonyos szóbeszédet ?) — Mi jó, rossz lenne az, kántor uram? — Kérdezte nagy -kíváncsian az asszony. — Azt hiszem, — beszélt a kántor ur, — hogy Kormos gazda házában is hallottak már egyet-mást arról, hogy községünkban szövetkezet alakul. — Igen mondotta az ember, — felelt szaporán és nagy könyebbséggel Zsuzsa. — Hát most gyüjtenők a részvényeket. Eljöttem ide is, mint a község egyik legtiszteletreméltóbb gazdájához, hogy hát megkérdezzem, hány részvényt jegyez á tag? — Micsoda hát az én emberem már tag is? — Igen beiratkozott. / — No ezt nem mondotta nekem! Pedig ha megkérdezett volna, bizony hogy a kezére ütök. — Már hogy mi mián jó asszony? — Hát kántor ur nem ösmeri az én emberemet ? — Osmérem én ! — Hát nem tudja, hogy annak egy nagy hibája vagyon. Mely szerint egy árva garas készpénzt nem tud összerakni. Hogy elköltené a király pénzét .... — Már engedelmet, de én Kormos gazdát nem úgy ösmerem. Akkép ösmerem, hogy egy árva fitying adóssága nincs. — No még csak a kéne! — Hát akinek nincs adóssága, annak nagy tőkéje vagyon. Azért Kormos gazdának bizony illik egy néhány részvényt váltani. Talán bizony legtöbbet a gazdák közt. — Adósságra ? — Dehogy adósságra, dehogy is ! — Hát honnan fizetjük ki? — Honnan? hetenként megtakarítunk néhány garast. — Ügyi úgy, kántor uram? — Aztán szép csendesen letudjuk a részvény váltó diját. Észre sem vesszük és már megtakarított pénzünk leszen. Mert a részvény készpénz ám. — Oh az én asszonyi eszemmel, hogy nem tudtam ezt felérteni. — A részvényt meg nem akarja ám az ember elpotyálni, mint teszem fel a felesleges koronásokat, filléresekek. — Ugy-i ugy-e, kántor uram! — Persze, hogy úgy I — No akkor csak rajta leszünk. Tessék türelemmel lenni. Még ma nyélbe ütjük ám a gazdával. * Kormos gazda, mikor a nap öregestére kezdett válni, tisztességtudóan hazaérkezett. — Itt van asszony, tedd el, —szólott, — ma fél annyit szórakoztam el, mint a múlt vasárnap. — Honnan e fordulás jó ember ? — Részvényt akarok váltani a szövetkezetből. — Az asszony majd összeölelte az embert. Azt se tudta, mit szóljon örömében. — Tudod, hogy itt volt a kántor ur ? — Talán a kántorné asszony, hogy a ruháját megnézd ? — Hiába akar kend most perelni, mert bizony én nem perelek. — Eszem a lelkedet, pedig vasárnap estére mindig perelő a nyelved, — Most kérni akarom kendet valamire. — Vélem, hogy mire ? — Ugy-e kend nem mondta nekem, hogy a szövetkezetbe beiratkozott ? — Nem hát! — Ezt érdemiem én? — Perelsz ? — Jaj, dehogy perelek ! Arra akarom kérni kigyelmedet, hogy váltsunk részényeket a szövetkezetből. — Hiszen azért is a kezemre akartál ütni, hogy beiratkoztam. — No már ezt is tudja kend ? Az a kántor ur I Hogy is szólhattam el magam. — Asszonyi szokás. Szó szó után, mig végre megegyeztek abban, hogy a szövetkezetből derekasan kiveszik részüket. — De osztán ember legyen ám kigyelmed ! — Majd meg válik! — Azért guglizni is elmehet. De úgy viselje ám kend magát, mint máma la. — Az is megvállik ! * Azt kellett megnézni, mily leleményességgel rakta a garast garasra Zsuzsa asszony. A majorságot meg- szaporitotta, a tejet sűrűbben küldözgette a városba. A részvényeket hihetetlen gyorsan kifizette. — Látodd-e ember szólott egyszer az asszony, ha ezt kezdettől fogva igy cselekedtük volna. — Meghiszem azt — hagyta helybe Kormos. — De tudod mit? — Mit, angyalom? — Azt hallom, hogy Tímár gazdának már betett pénze is van. — Azt nem tudom. Vagy akarom mondani, azt ne kérdezd tőlem. Mert a szövetkezett tűzhelyéről kivinni semmit sem szabad! — Hát mi nem tehetnénk be ? Az ember félállott és elkezdett valamit motoszkálni irományai közt. — Itt van la, ezzel megakartalak lepni. — Édes jó emberem — kiáltott az asszony, mikor a betéti kis könyvecskét meglátta. Milyen jó is kend, mióta szövetkezeti tag. — Meghiszem azt! — Ha ezt előbb cselekedtük volna! — Meghiszem azt — De még most sem késő. Amint hétről-hétre meg tudtuk takarítani azt az összeget, mivel a részvényt kiváltottuk: úgy fogjuk félretenni ez után is a garasokat, hogy a kis könyvecskébe minden héten írjanak valamit. — Úgy van asszony, ez a szövetkezetek egyik titka. Bodnár Gáspár. .x+x. .x+x, xfx, xfx .xfx. xfx .xfx, .xfx .xfx..xfx. xfx ,xfx, .xfx, ,xfx, .xfx. ,xfx, ,xfX, ,xfx. .xfx. Az agglegényekről. Agglegényből sohasem lesz fiatal vőlegény. * Akármint keféljék az ócska mentét, nem leszen uj belőle. * t Agglegényt is tánczba visszi a bor.
