Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-08-10 / 32. szám
Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Szent István-tér 9. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS: BODNÁR GÁSPÁR. Előfizetési árak: Egész évre ... 4 korona (2 frt) Fél évre .... 2 » (1 » ) Negyed évre . . 1 » (50 kr) A magyar nép összetartása. Ugyan az Isten szerelméért, hát még erről is kell, hogy szó essék? A magyarnép összetartásáról! Hogy ebben az országban, melyet Magyarországnak hívnak, melynek terein magyarok laknak : összetartsanak, sőt testvérek legyenek. Bizony, hogy elfér a szó ez irányban most is.'De még most igazán! Mindközönségesen tudva vagyon ugyanis, hogy a magyarnak régi bűne, átka, melyszerint soha össze nem tartótt. Azért sóhajtottak emigyen apáink: »Azért veri Isten a magyart, Mert az soha össze nem tart!« így volt ez a múltban. De ez az átok fog minket a jelenben is. Atyámfiái, mert csak széjjel kell jól néznünk magunk közt. Falvakban, városokban, nagy községekben egyarányosan! Tudjátok-e, hogy a régi hires, megszentelt magyar barátságnak vége vagyon ? A magyar komaság, sógorság, szomszédság fehér holló számba megy. A magyar családok, gazdák ugv élnek itt is, amott is, mintha nem is egy tőről sarjadzottak volna. Széthullva; oldott kéveként szétszakadozva szidjuk ezt a czudar világot! Csak nem régen még legalább egyes családok tartottak össze. Vagy a templomokban, istenitisztelet után való csendes beszélgetésekben, keresztelőkön, házszenteléseken láttuk a magyar testvériséget! Most már itt se látjuk. A kocsma egyedüli hely, hol bus magyarokat találunk. Nem rég költözött a más világba egy .szat már megyei község lelkésze. Ez a tiszta magyar község szomorú község lett. A temploma még vasárnaponkint is üres volt. Nem olvasgatott abban a faluban senki sem. Nem haladtak ott egy íiányi lépést se a gazdálkodásban vagy más irányban. Csak a korcs- mában volt — élet. Ha ugyan életnek nevezhető az ilyen vig-siralomház. Az öreg lelkész elfáradt a sok kérésben, könyörgésben. Leesett lábáról. Egy teljes hónapig nem szólott a harang, nem volt isteni-tisztelet. Mert az agg lelkész lelkére a szomorúság, a reménytelenség borult. Végre megjeieié az öspörös ts ^összecsapta a kezét. Hát miért nem értesített, hogy helyettest küldöttem volna. Ez a nép oly régen templom nélkül van. — Ötven esztendeje, hogy mindig hittam őket — válaszolt szomorúan az élettől búcsúzó aggastyán. Most az utolsó esztendőkben az Isten háza felé se jöttek. Szétthullot- tak, mert még a templomban se tudtak össze jönni. Megérdemlik sorsukat! íme, atyámfiai, a magyar nép már az Isten házába se tud összejönni. Az Isten iránt való szeretetben se akarnak egyesülni. Szomorú sorsa a népnek, átkozott végzete a magyarnak. Mikor nem régiben a mi újságunk buzdítására egy másik faluban a gazdakör megalakult, egyik derék gazda igy kiáltott fel: — Pedig mily könnyű az ily kör megalakulása és mégis mennyit kell prédikálni a magyar emnemek, mig ráadja fejét, iis mikor ráadja, akkor látja, mennyire szét van bomolva. egymástól elszakadva, elszé- ledve. Akkor látja mily édes, mily hasznos és mily hatalmas — az összetartás. Ugv vagyon! Ne csodálkozzatok atyámfia, hogy mostanában a jobb lelkek, a népért dolgozó, élő jó újságok folyton-folyvást azt prédikálják a magyar népnek: — Tartsatok össze!
