Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-08-03 / 31. szám
Egy kis vihar Szatmár- vármeg'yében. Viharunk volt az idén a kelleténél több. Árvíz, fagy, villámcsapás ugyancsak szerencséltették vármegyénket. Szinte térmészetesnek tűnik tehát fel, hogy maga a vármegye közigazgatási élete sem maradhatott csendben. Vihar magva hullott abba is. Két fővárosi újság, televérü ellenzéki, pláne függetlenségi, ugyancsak belekaparászott vármegyénk közigazgatási állapotaiba. És hozott felszínre olyan piszkos iszapot, sárt. hogy az ember szinte elborzadt tőle. Még mi is, kik úgyszólván közvetlen közelről szemlélhetjük vármegyénk életét, megdöbbentünk az elősorolt adatok olvasásán, bár nyugodtabb Ítélettel azonnal tisztában voltunk, hogy az ördög sokkal feketébbre A^an festve, mint a milyen tényleg ő kegyelme. A súlyos támadást természetesen első sorban az alispán, illetőleg a vármegye tisztikara ellen intézték. Nem csuda, ha ennek hatása alatt a tisztikar a vármegyei közgyűlés összehívását kérte. Kérte azon czélból, hogy a közgyűlés a belügyminisztertől a vármegyei közigazgatás megvizsgálását sürgesse. És ez a fellépés helyénvaló volt! Utóvégre, ha egy tisztviselő ellen emelnek az ország színe előtt ily súlyos vádakat, annak az egy tisztviselőnek sincs más eszköz az önmaga tisztázására, mint a rögtöni hivatal vizsgálat. Annál inkább követeli ezt a vizsgálatot egy vármegye egész tisztikara, maga az ország, mely felháborodással és megdöbbenéssel olvasta a szörnyű vádakat és különösen a nép, melyet százszorta könnyebb az elöljáróság iránt teljesen bizalmatlanná hangolni, mint ezer bizalmi szavazattal megnyugtatni. Ezt jegyezzük meg édes mindannyian jól, jegyezzék meg azok, kik e támadás felett bizalmi szavazatukkal napirendre kívánnak térni és értse meg maga a tisztikar, mely ezt a bizalmat teljes elégtételül elfogadta. Úgy történt a dolog ugyanis, hogy a tisztikar kérésére egybegyült közgyűlésen az állandó választmány javaslatot terjesztett elé, mely kéri a belügyminisztert, hogy vizsgáltassa meg a vármegyei közigazgatást. A közgyűlés azonban Böszörményi Sándor országgyűlési képviselő indítványát fogadta el, mely szerint a vizsgálat mellőzles- sék és e helyett szavazzanak bizalmat az alispánnak és tisztikarnak. A mi meg is történt... Így állván a dolog, önkénytelenül felmerül a kérdés: vájjon úgy a köz, mint a tisztviselők érdekeit illetőleg helyesen, bölcsen és végeredményében eredményesen intézték-e el ezt a kinos, nagy port felvert ügyet? Szerény véleményünk 'szerint sem helyesen, sem bölcsen, sem eredményesen nem lett elintézve az ügy... Uraim, bocsássanak meg, de önök vagy nem ismerik vagy nem akarják ismerni a népet! Az a nép az ő újságjaiban — fájdalom — még jobban kipingálva, kifestve olvasta azokat a tenger vádakat. Olvasta az egész ország, beszél is róla az egész ország. Mit gondolunk, a nép megérti-e a maga teljességében, mit teszen az a bizalmi szavazat? Mi tudjuk, hogy nem érti, sőt teljesen félreérti. Mi igenis tudjuk, hogy a vármegyei tisztviselőkarunk a maga egészében nem érdemli meg azokat a szörnyűnek látszó vádakat. Azt is tudjuk, hogy hol volt és van a bibe! De az ilyen egyszerű bizalomszavazásban a nép nagy része eliusolást komázást láthat. S jóllehet — mondottuk — hogy az ördög nem olyan fekete, mint a milyenre festve van, de ez eljárás fogja az ördögöt a népnél még feketébbre festeni. Ettől félünk!
