Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-07-13 / 28. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 223 OLVASÓKÖR. Aratáskor. Piros már a buzakalász, Sarló, kasza peng... Istenem, beli szűk aratás. Mily sovány a rend! — Beh más termés volt itt egyszer, Jobb, százszorta jobb : Mig az Isten és az ember Együtt dolgozott. Faekével ment a szántás, Nyomtattunk soká: Lekönyörgött Isten áldás Jól kipótoló. Most a gépek gyorsan, jobban Többet végzenek, Mégis Isten tudja, hogy’ van: Rossz idők ezek. Évről évre festi gab’nánk Rozsda és üszög, Hő üti el, ha aratnánk. Meglepi a köd. Jégtől mennyi vész a kárba, Mennyi drága kincs... Hej a gépek mind hiába, — Áldás hogy ha nincs. Jó a gép, a holt erőket Ez támasztja fel, S ha kezünkhez törve őket, Féjcsodát művel. Az báj csak, hogy többen vannak, Mint a mennyi kék: Mert immár az ember is csak Gazdasági gép. Nemcsak ökre, ő is néma: Huzva az igát, Rá nem ér, hogy bárcsak néha Mondana imát. Mintha az, ki égnek földnek Kormányát viszi, Feledne a szántóföldnek Sorsot osztani. Isten az, ki semmiben sem Nélkülözhető, Minden siker mindenekben Csakis Tőle jő. Ám segítő karját hogy ha Nem fogadjuk el, Munkánk, mint a Báheltornya. Csúfosan vesz el. Oh az Istent elkerülve Nincsenek utak, Vagy velünk, vagy ellenünk, de Utunkon halad. Karja sújt, vagy emel mindent, Áld vagy ostoroz ... Oh ne hagyjuk el az Istent, S mind elhágv, mi rossz! Pannon. Tövisek, melyek nem véreznek... A »magyar bolt« javában működött. Áldását csak az nem látta, aki mindenáron vak akart maradni. Ilyen vakság meg mindig volt és leszen a világon. Ezt édes mindnyájan jól tudhatjuk. A szövetkezeti egyik gyűlésen meghányván- vetvén az ügyek folyását, arról tanúskodtak: hogyan lehetne a mérges, lelket-testet gyilkoló pálinka- ivás szenvedelmét, ha nem is egészen kiirtani, de legalább mérsékelni. — Jó és olcsó bort kell árulni a szövetkezetben — hangzott minden oldalról a kívánság. — A lakosság, ha biztosítva van arról, hogy tiszta bort kaphat, inkább mérsékli magát a pá- linkaivásban. — A magyar nép egykor bort ivott — szólott egy tüzes magyar gazda. — Azt tartotta, hogy a pálinka csak a tót vagy orosz munkásnak való. — Vasárnaponkint a magyar gazdának is jusson egy kis igaz bor — tüzelődtek többen. — Az ám! Nagy itt a bökkenő. Hol találunk ma tiszta bort ? Mikor környékünk szőlőerdeit is letarolta a kegyetlen bogár. — Meg kell próbálni. Hozatunk! Aztán a jó Isten csak megadja, hogy a mi szőlőink is zöldelni, teremni fognak. Itt a példa! Az uraság már szüretelt. Pinczéjében szép summa bor van. Mi is utána indulunk. Addig is kisérletképen hozatunk — P é c s r ő 1. Es hozattak. Az első rendelés beütött. A lakosság dicsérte. Még a nép is vette a szent ünnepekre. A pálinkmérő szatócsoknál ugyancsak megcsappant a fogyasztás. De már a többi rendeléseknél csalódtak. A bor nem volt megbízható. A közönség is észrevette, sőt — mint az rendesen történni szokott — a szövetkezetét gyanúsították, hogy mintha ő manipulálna a borral. — Tiszta, igaz bort kell keríteni a föld alól is — mondották a vezető emberek. — A becsület első! A nép a közönség érdekében áldozatra is készen kell állani. Valaki felemlítette az uraság nevét! — Nem hiszem —■ szólott egyik polgártárs - - hogy az uraság hajlandó lenne megválni boraitól. — Próba szerencse! A vezető emberek tehát fogták magukat és felkeresték az uraságot. Elmondották bajukat, feltárták a helyzetet. A jólelkü uraság gondolkozott. Lelkének leikével csüggött a szövetkezetek ügyein. Úgy látszik, azért lelkében harczra kélt a gondolat, hogyan segíthetné ki a szövetkezetei ? — Jól van — mondotta végre — holnap választ adok. Csak azt mondják meg, mit ajánlhatnak önök, hogy emberségesen kijöhessenek — a bornak hektoliteréért? Az ajánlatot nyomban megtette a szövetkezet. Az uraság meg még aznap magához rendelte ispánját. Előadja neki az ügyet és elrendeli, hogy a felajánlott árért bocsásson rendelkezésére a szövetkezetnek annyi bort, amennyit rendelnek. — Méltóságos ur, ezzel az árral kész veszteségbejutunk, szólt hüledezve az ispán. — Miért ? — Hiszen itt az ajánlat, majd még egyszer annyit adnak érte! — A hiányt pótolni fogja az a tudat, hogy a szegény emberek fogyasztják el. — Méltóságos uram, de a szőlőre való kiadásunk még nem engedik meg ezt az áldozatot. Méltóságod most is ráfizet a borára. — Mondottam, hogy visszakapom azt kamatostul a j ó emberek hálájától. — Jól van méltóságos uram, de a mérleg megbillen ... — Egy szót sem többé! Az ispán elhallgatott, távozott... és parancs szerint cselekedett. Volt tehát igazi, szűz bora a fogyasztási szövetkezetnek. Mérsékelt árban adhatta az egészséges és tiszta bort a lakosságnak. Fogyott is, azt el kell ismerni. Szombatonkint még a legszegényebb munkás is elvitte a maga literes üvegét, hogy megtöltéssé. A pálinkás boltok konglak az ürességtől. Ez öreg hiba volt! Ha ugyanis egyik-másik házban egy kis derül- tebb kedély uralkodott, ha felhangzott itt ott a régi magyar dal: mindjárt akadt egy-két jóakaratu ember, aki igv szólott: — A szövetkezeti bor operál. — Az urasági bort mérik. — Most isznak osztán az emberek! Bezzeg, mikor a vitriolos pálinkától elbódult emberek véresre verték egymást, mikor ott fetreng- tek a munkások az árokban, mikor a szegény föld- mives gubáját, terményét vitte a pálinkás boltba, mikor a pálinka egész családokat tönkretett és tesz: akkor nem volt és nincs senkinek
