Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-07-06 / 27. szám
214 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Már megint!... írták nekünk egy községből nem régiben, hogy bizonyos gazda ember, a mi újságunk hű olvasója egyébként mindenben meg volt elégedve velünk. Csak mikor a Segitő-pénztárról irtunk, mikor foly- ton-folyvást zakatoltunk, hogy hát az Isten szerelméért lépjetek be, ne halogassátok! Akkor boszankodott az atyafi és vátig mondogatta : — Már megint! — Már megest nem hagy békét, mindig a Segítőről prédikál. Történt azonban, bár hogy ne történt volna. Gazd’uramat nagy szerencsétlenség érte. Az asszonynak első szava volt: — Megmondotta, megjósolta a mi újságunk! A tehetetlenül fekvő gazdának szemében összegyűlt a köny és szánom-bánommal mondogatta! — Bár megfogadtam volna a jó tanácsot. Most kopogtatott a szerencsétlenség, de utánna gyütt volna a — segítség is. Hát a jó Isten szerelméért, mi jósolni nem akarunk. De azt mérvmondóan állítjuk most is és ezentúl is, hogy bizony mindnyájunkat érhet szerencsétlenség, gyász! Azért újra és újra kopogtatunk! Zörgetünk ajtaitokon. Itt az idő, mikor a gazda garashoz jut. Ne késsetek! Tanuljátok a fent leirt esetből. Siessetek az elöljárósághoz — és nyomban iratkozzatok be a Segitő-Pénztárba! Ha minden koronából csak egykraj- c z á r t tesztek félre, ha mindennap csak egyetlen krajczárt vontok el abból a kiadásból, a mi nem égető szükséges, már nyugalmat, segítséget szereztek magatoknak és családotoknak. Ezer embert segített eddig ez a jótékony Pénztár, a kiket, mint tagokat baleset, szerencsétlenség ért. Száznál több család maradt minden ken}rér nélkül, ezek özvegyei, hátramaradottjai 400 korona segítséget kaptak. A kik életben maradtak, azokat a pénztár orvosolta és mig meggyógyultak, havonkint harmincz koronával segitette. No hát csudálkoztok-e, ha ennek tudásában gyakran előhuzakodunk a magyar nép érdekében a Segitő-Pénztár ügyével. Már megint! itt vagyunk tehát. Szidjatok érte mint a bokrot megint, csak hallgassatok meg, és iratkozzatok be! Csak akarni kell! Sokszor volt alkalmunk olyan szerencsétlen emberekkel beszélni, kik teljesen rabjai — a pálinkának. Ezek a szánandó halandók, ha olykor egy-egy józan napra ébrednek, sokszor sírva panaszolják: — Nem bírok szabadulni a pálinkától! Bár mint akarom, nem állhatok ellen! És sokszor magunk is abban a meggyőződésben vagyunk, hogy bizony a pálinka ivás oly betegség, melytől, a ki egyszer beleesett, szabadulni nem fog. Pedig csattanós esetek, példák az ellenkezőt bizonyítják. Itt nálunk is voltak és vannak esetek, mikor az akarat bizony legyőzte ezt a szívtelen ördögöt, a pálinkát. Most meg épen egy igen tanulságos és jól megszívlelendő dolgot olvasunk... Amerikában történt. Schwabb Károly, a hires amerikai aczél-kiráty, a ki csak nem régiben hazánkba is ellátogatott... ezelőtt egy esztendővel 100 dollárt ígért egy Hobson nevű munkásnak. Ugyan miért ígérte? Hobson munkás egy telepen dolgozott. Ügyes, kitűnő, szerfelett hasznavehető ember volt ő, de csak addig — mig meg nem szomjuzott. Ha azonban ez az idő megérkezett, úgy bepálinkázott, hogy teljesen hasznavehetetlen, sőt őrjöngő lett. Már már elzüllött. Ekkor ígérte neki az aczél- király a 100 dollárt, ha megállja, hogy egy esztendeig nem iszik. Es Hobson munkás megállta a sarat. Nem ivott egy esztendeig. A minap jelentkezett aztán az aczél-királynál a száz dollárért. Meg is kapta, még pedig egy másik száz dollárral megtoldva. Tehát ugy-e? Csak akarni kell! íme. e munkás embernél az a száz dollár volt az akaratra olyan hatással, hogy jóformán csudát miveit. Mélyreható, gondolkozásra méltó dolog ez? íme, száz dollárért elhagyja ezt a testet, lelket ölő rut szokást! És ezren és ezren nem akarják elhagyni egy egész viruló, szép életért, családi boldogságért, gyermekek jövőjéért... Pedig ezek többet érnek ám száz dollárnál, ugy-e bár ? Ez eset igen alkalmatos arra, hogy azokat a szerencsétlen embereket, kik nem tudnak szabadulni e rut, lelket-testet ölő szokástól, gondolkozásra birja... Száz dollár! íme, tehát a nyomorult pénzért lehet másképen is. Hát miért ne lehetne egy viruló szép életért, családi boldogságért, gyermekek jövőjéért, emberi mivoltunkért ? Lehet! Csak akarni kell! Aratás. Aratás ideje késett, de itt van! Hej, ez a gazdaember legszebb vagy legszo- morubb ideje. Ilyenkor dűl rakásra a kéve. Ezekben a kévékben van a gazda — kincse. Találgatják, becsülgetik is, hogy hát mennyit ereszt egy egy — kereszt, csomó? Oh. azok a fiatalok, bizony hogy mindig vér- mesebbek. Bezzeg a tapasztaltabb, öreg gazdák, nem ugv látják az aratás sorát. Különben a gazdálkodó embereknek van egy öröklött természetük. Soha sincs jó termésük! — Megjárja! — No olyan jó közepes. — Bizony hát több is elkélt vón ? így az ő soruk, még ha a jó Isten c s ü s t ü 1 is adja az áldást. * Az idén bizony — nem valami hires a termés. Ismeri az okát-fokát minden gazda. Hanem azért nem pusztult el minden. Az alföld nagy részét megkímélte a könyörületes jó Isten keze. Máshol is akad egy-egy kevés reménység. Nagyobb baj, sőt agg hiba, hogy daczára a szűkös termésnek a gabonaértékesítés még most sincs — rendjén. A kicsépelt gabonára már vicsorítja fogait a szenzál. Annyit ad érte, a mennyit akar. Főleg, ha már előre adott valamit. így aztán nem csuda, ha a gazda ráfizet keserves munkájára. * Mi erről az öreg hibáról már sokat, de még nem túl sokat irtunk, hogy a gazdákat tömöritsük, lábra állítsuk! Hát most itt az idő, hogy gazdáink újra — ne csak gondolkozzanak, de végre tegyenek is már egyszer.
