Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-07-06 / 27. szám
215 MAGYAR FÖLDMlVELŐ CSALÁSIKOR. Ma is ya ad asszony ám! Egy nagy városi kisasszony semmit sem tudott a falusi életről. Férjhez megy egy falusi emberhez. Legelőször is azt kéri férjétől, hogy olyan tehenet vegyen számára, mely jó, hamisítatlan tejet adjon. A férj teljesiti kívánságát. — Meg vagy most már elégedve? kérdezi a férj egy reggelinél. — Meg. Csak még egy kis tehenet végy, mely jó, nagyon jó vajat adjon. * Ki fia ur a háznál ? A legszebb és legpéldásabb családi életben is megtörténik, hogy bizony összezörrennek férj és feleség. így történt, hogy egy ily alkalommal a férj kifogyván türelméből, nagy hetykén feleségének esett és igy szólt: — Utóvégre is, édes lelkem, hát ki az ur az én házamnál? — Akarod tudni, kapta el a kérdést győzelmesen az asszony — felkapta karjaira a bölcsőben játszadozó kis fiút, diadalmasan emelte azt a magasba és mondotta: — Ez az ur a mi házunknál jelenleg, édes férjem-uram, ha éppen tudni akarod. Mert úgy kell neked is, nekem is tánczolni, a mint — ő muzsikál. A férjem-uram nevetésben tört ki. összecsókolta gyermekét, de asszony-feleségét is. — A’ bizony asszony, ez szentül ugv vagyon. Ő az ur — a háznál. * Magyarország herczegprimtísa az anyákról. Egy alkalommal egy nőegyesület küldöttsége tisztelgett Vaszary Kolos herczegprimásnál. A bíboros ekkor a következő aranyszavakat mondá: — Öpkénytelenül visszaemlékszem gyermekkoromra. És áldom a kezet, a mely engem gondozott. Hallani vélem az ajkakat, a melyek imádkozni tanítottak. Érzem azon szív lüktetését, mely értem dobogott. Feledhetlen reám nézve jó édes anyám emléke, kinek életemben isten után legtöbbel köszönök. Mert gondosan szivembe csepegtette minden jónak magvát. Nincs is erősebb meggyőződésem, minthogy Isten kegyelmén kívül az anyai szeretet az, a mely reánk, életünkre a legnagyobb befolyást gyakorolja. Legyen áldott az anyai kéz, a mely szelíden megsimogatja magzatát, áldott az a szem, mely örömben úgy, mint bubán öröm- könveket hullat. És áldott legyen azaz anyai szív, mely inkább meghasad, mint elhagyja és megvesse gvermekét. Az anyai szeretet örök s túl a sírokon is tart. Mikor a palócz komák beszélgetnek. Találkozik egymással két palócz. Kezelnek, Megszólal az egyik. — Ejnye nem halt meg még komám '? — Nem e é n ! Hát kend ? — Eén s eM * — Milyen arra kendlek felé a föld ? — Mögjárná másképpen, csak nagyon talajos ! * — Meghalt ’kéé nagyapja '! — Meg a ! — Vén vó’t — Mint a Mátra ! — Beteg vó’t ? — Senyvedt, mint a kaszálatlan fű! — Bizony rossz színben is volt ugy-e .’ — Haj bion, akár csak a tisztított gyökér. — Osztég birta-e még magát — íbiszen bírás bírta, de bion gengénv állt már ő kelme, mint az oláh esze. OLVASÓKÖR. Mai élet — mai divat... Úgy tartják, hogy a családokban a serdülő leányt az apa éppeg olyannak látja, tartja, mint a maga-maga életpárja már mint holtomiglan szive- rokonfele volt ........ilyenkorban. — Akkurátusán olyan még a moczczanása, a szeme-járása is mondogatják. Annak okáért a legtöbbször tapasztaljuk, hogy az »ember« az apa akkor boldog, ha leánya úgy öltözködik, olyan egyszerűen, olyan eziezoma nélkül, mint la életpárja annak idejében és mostanság is la. Ebből aztán annak fonalát húzogatják, mely- szerint ha a hajadon, eladó kezd bele kóstolgatni a mai divatba, puezba nem az apa, az ember főbbik oka, hanem hát az asszony, az édes! Nyilván van valami benne. Mert a’ mondók vagyunk, hogy az asszony, az édes meg e maga jányát még szebbnek, még bájolóbb- nak tekinti, látja, mint egykor jó magamagát. így vagyon ez, ne is tessen rajta mosolyogni édes asszony-anya. Bizony igy! Ennek a jelenségnek az leszen következménye, hogy az édes lelkének forró vágyódásávál vagyon rajta, melyszerint az ő jánya »tessék-lássék!« A virágra ő maga azt mondja, hogy jaj be’ szép, jaj de kedves. Es nem is jut eszébe, még kedvesebbé szebbé tenni, mert jól tudja, hogy a virágra annál, a mit a jó Isten adott neki szebb ékességet nemlehet akasztani. Bezzeg! A jányát illetőleg már nem gondolkozik emigyen. Arra ráakasztaná a város minden ékességét, divatját! így vagyon ez. ne is lessen rajta mosolyogni, édes asszony-anya. Bizony igy ! Egyszer csak veszszük észre, hogy a leány, mentői jobban kezd bimbóból virággá fejlődni: annál divatosabb portékába göngyöli magát. Az édes eljárogat a kétszer tízéves ködmönvben, csak a jánv . . . csak az haladjon taktusban a divattal. Nem csudálkozunk egy cseppet sem, hogy mikoron nem régiben egy józangondolkozásu, egyszerű gazda kirándulás alkalmával úri kisasszonyokat keresetlen falusi leány ruhában látta boldogan futkosni a virágos réteken emigyen sóhajtott fel: — Ehol la’. Mán tisztára megfordul az világ. Az úri jányok járnak a mi jányaink ruhájában. Es a mi jányaink fognak ékeskedni az úri jányok divatos czafrangjában. így vagyon ez, ne is tessen rajta mosolyogni, édes asszony-anyák. Bizony igy! De hát voltaképen mi is az a divat? Az a mi épeg dirik! No megadja neki! De hát mi dívik ? Ki határozza meg, hogy dívjék! Olvastam valahol, igaz, hogy régen. Aszmondja az az iró-ember. hogy hát a divatot rendesen a csúnya nők találják ki. Lehet, hogy a szabók vagy a kereskedő, a rőfösök, meg a gyárosok. Mert hát igy akarják lépre csalni a vevőket. Ám legyen. Azért az sem lehetetlen, a mit az az iró-ember mond. Hogy hát a csúnya nők mennek a divat lépvesszőjére legörőmestebb, hogy pótolják azt, a mit a természettől meg nem kaptak. Mert bizony csak a csúnya nőknek van okuk reája, hogy ha már ők maguk nem bájosak, nem szépek, hát legalább a ruhájuk legyen — feltűnő. Az én uram bátyám, nyugosztalja haló porában is a jó Isten, mindig azon törte a fejét, hogy hát honnan az manóból találgatják ki azok a furfangos gyárosok, kereskedők és a többi azokat a kacskaringós divatokat. Az öreg nótárius aztán megfejtette nekie ezt a törni való kérdést.
