Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-06-15 / 24. szám
192 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Csontos Dömötör bíró uram nyugalmas perczei. Kenderesi pár mentői hamarább búcsút mondott volna ez árnyék világnak. Hanem hát a két öreg az ő kedvükért éppenséggel nem gondoltak — a bucsuzásra. Sőt, mi több teljes lelki nyugalommal készültek — az arany lakadalomra. A jó Isten el is hozta ezt az időt. Csendességben, lelki épüléssel mentek az Isten házába. Itt még egyszer elmondották a holtomiglant. Aztán ennek az aranyos eseménynek emlékére tettek sok jót nemeset. Az aranylakadalom után azonban igy szólt az öreg ember az anyjukhoz: — Tudod fiam, vándor madár az ember ebben a világban. Jól érzem magamba, hogy maholnap indulunk melegebb hazába ... És kiczamogott a két jó öreg a temetőbe. Ott széjjel néztek. Kiválasztották nyugvóhelyüket. — Itt lesz pihenésünk mondották. Csakhamar megérkezett egy egyszerű sírkő is. Arra rávolt Írva: Itt nyugszanak és várják a feltámadást Kender Pál és hű életpárja Balogh Zsu- zsánna. Csak az elköltözés ideje maradt ki. Majd ráírják a rokonok, az örökösök! A jó öreg Kender Pál csakhamar elfoglalta nyugvóhelyét. Utána alig egy héttel az asszony is. Ez történt tizesztendőkkel ezelőtt. Minap annak a községnek temetőjében jártam. A két öreg sírját benőtte a gaz. A síremléket alig tudtam a gaztól megnézni. Az évszám, mely jelezné mikor haltak, még ma is hiányzik. Pedig az örökösök ott élnek régi jó tűzhelyén Kender Pál gazdáéknak. Jó módhoz jutottak, de azért nem törődnek azzal, hogy az az évszám oda legyen Írva a síremlékre. Hja, az örökösök olyan hamar felednek! * A napokban vettem hirt, hogy egy fiatal kőfaragó munkás-ifju, kit az öregek sokszor segítettek, mint nem rokont, a sírkőre — odavéste a hiányzó évszámot is. Egy kis búfelejtő. Miért koczczantunk? Egy társaságban sokat koczczantgaltak; kérdé egyik szomszédját. — Ugyan miért is koczczangat az ember, midőn bort iszik 2 — Én megmagyarázom, mondja a szomszédja; borban van az igazság, már pedig igazsággal mindenütt összekoczczan az ember. * N épszámláláskor. Egy győri emberrel történt meg. Nem tudott eligazodni a bevallási lapok fogas kérdésein, azért a biztosnak kellett a bevalló lapjait kitölteni. Kérdéseire ilyen furcsa feleleteket kapott: Mikor született? A nagy vízkor, a mikor a Széles Jóskáék háza Révfaluban összedült. Hol született? Útközben, mikor az öregeim Gvőrbe menekültek. * Barátnők közt. — Milyen kis szája van Bertának! — Bizony, igazán valósgos csoda, hogy belefér a a nyelve. * A politika! E szó politikus p betűvel kezdődik. Ez a betű mindenféle állásban betű marad: ha megfordítjuk lesz q, ezt felforditva d, ezt visszafordítva b, — ilyennek kell lenni a politikusoknak s ilyenek is: minden alakot fölvesznek. — Olvasom, hogy az osztrák sógorok ujságíapjai erőnek erejével azt hiresz- telik, hogy a mi főminiszterünk, mán mint Széli Kálmán válságba jutott az az bukik. No hát persze, hogy ez kék a nimet sógornak. Mört ’iszen tudja ám Körber ur, az osztrák fő- miniszter, hogy csak Széli ne fujdogálna, akkor mindjárt csendesebben fojthatná meg az magyarokat. — Furcsa egy nimet lehet az a Körber. Folyton folyvást lapatyol, tárgyal, izgat, ármánykodik és minden héten csinál egy egy — válságot. Magyar ember asz’ mondja erre la: sokat akar a szarka, de nem bírja el a farka. — Iszen, mikoron nem rég Apponyi Albert beléje fújt a jászberényi Lehel kürtjébe, megmondotta a nimetnek, hogy — Ácsi, nimet, hiába lapacsolsz. Olyan kormány nem élhet meg nálunk, a ki többet adhatna, mint Széli Kálmán. Vagy ha próbálkoznék erre valaki, annak megmelegitik a file tövét. — No hát a’ mondó vagyok, hogy királyunk őfelsége se’ válik ám meg egy könnyen Széli Kálmántól. — Ügyi bár nótárius uram? Várjuk a hátralékok beküldését! Tövisek és Virágok a mi népünk életéből. A napokban ilyen czimen jelent meg egy igen csinos, sőt díszes könyv, melyet a fővárosi újságok is rendre dicsértek, magasztaltak. Harminczegy apró, de csattanós történetet ir le ebben a mi újságunk szerkesztője valóban töviseket és virágokat válogatva ki a mi népünk életéből. Alig van a magyar népéletnek egyetlen vonása, szikrája, buja, baja, öröme, fájdalma, mosolya, melyet a Tövisek és Virágok Írója ne érintene, fel ne használna. Hogy vagy mosolyt csaljon az ajakra, vagy könyet a szemekbe. Hogy derültséget, meghatottságot, tanulságot szerezzen kicsinek, nagynak, öregnek, leánynak és asszonynak egyarányosan. Egy egy történetkét elolvashatni néhány perez alatt. De e néhány pereznyi időt úgy felhasználja az iró, hogy sokan óra számra nem tudnak annyit és oly élvezettel elmondani. A nagy eperfa alá gyűlve egész délutánokat lehet a könyvvel kellemesen, édes kedvesen eltölteni. Ha valaki olvasni kezdi, fogadjunk, nem elégszik meg egy vagy két történettel, de sürgetni fogják, hogy — Olvasdd csak a többit is! Hát még a családokban, kivált pedig az olvasó körökben, gazda-körökben nem szabad, hogy hiányozzék e szép könyv. És a mi fő: a »Magyar Földmivelő« előfizetői csak egy korona árban szerezhetik meg; tehát sokkal olcsóbban, mint a nem előfizetők. A ki a »Magyar Földmivelő« szerkesztőségébe Szatmárra pénzutalványon előre egy koronát beküld: az nyomban és bérmentesen kapja a csinos kötetet. A ki meg öt megrendelőt gyűjt, az a 6-ik példányt ráadásul, ingyen kapja. Öreg Nótárius.
