Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-01-19 / 3. szám
20 MAGYAR FÖEDMIVELŐ zott lélek, üszőkké vált testük lefordult, leesett a párkányra, némelyek az alacsony gyár tetőre s az esés következtében, a mi esetleg épen maradt volna testükből az égésnél, összemorzsolódott az esésnél. A robbanás, a szerencsétlenek borzasztó ordítása nagy néptömeget csőditett az olvasztó köré. Csakhamar megérkeztek a mentők, de mit se tehettek. Végre a tűzoltóság vonult ki s létrák, csák- lyák segélyével leszedte a tetőről a szerencsétlenek korommá égett testét. Először négy holttestet vittek a hallottas kamrába, azután elvitték a sebesülteket. Az öl sebesült közül három nem marad életben, a másik kettő ugyancsak borzasztóan megsérült. A robbanás után az egész környéket ellepte a füst, korom, a tüzes vas. Valóságos csoda, hogy a Second Aven járó-kelők közül százan és százan meg nem sérültek. A járó-kelők rémülten menekültek födél alá. Reggeli nyolcz óra után ezer és ezer ember tolongott a gyártelep körül. Asszonyok, kiknek férjeik dolgoztak a gyárban, kétségbeesve kérdezősködtek férjeik után. Gyermekek sírva kiáltozták apjuk nevét. Rokonok, barátok és ismerősök elszorult szívvel várták, hogy kiket ismernek föl a szerencsétlenekben. A mellett pedig a legtöbb ottlevő szeméből ömlött zápormódra a köny. Mikor a szerencsétlenek neveit részben megtudták, szivettépő zokogás szakadt fel a hozzátartozók kebléből Sokan összeestek a fájdalomtól, s úgy kellett őket összeszedni, élesztgetni. A gyárban dolgozók mind odahagyták helyeiket. Futott ki-ki a merre látott. A sűrűn omló tűzeső megrémítette a legbátrabb munkásokat is. Kilencz óra felé a gyár igazgatósága kiadta jelentését, hogy kilencz ember meghalt és öt megsebesült. Az igazgatóság szerint az olvasztó tetején csak bárom ember szokott rendes körülmények között dolgozni, de a szerencsétlenség reggelén körülbelül 6 óra 15 perczkor egy a rendesnél jóval nehezebb szállítmányt vittek föl az olvasztó tetejére, a mivel az ottlevő három ember nem boldogult. Még három embert küldtek föl segíteni, de igy se tudták beönteni az anyagot. Egyre több és több segítség érkezett, mig végre 14 ember volt a tetőn. Ekkor történt a végzetes robbanás. Mivel pedig éppen a fölváltás idején esett meg a szerencsétlenség s mivel azt se tudták, kik mentek föl segíteni, az elpusztultak kilétét megállapítani nem tudták eleinte, annál kevésbbé, miután a szerencsétlenek a fölismerhetetlenségig el voltak torzítva. A szerencsétlenség szemtanúi sok megható jelenetről beszélnek. Mikor a robbanással járó sürü- fekete füst eloszlott, a vulkánszerii tüzes kilövés világánál ott futkostak vadul a halálra szánt áldozatok, a menekülés legkisebb reménye nülkül. A robbanás a tizennégy ember közül ötöt ledobott a gyártetőre. Ez az öt túlélte ugyan a katasztrófát, de három közülök bizonyára meghal. A másik kettőt csak később találták meg mintegy 250 lábnyira az olvasztótól. Ezek is borzasztóan meg vannak sérülve. Az olvasztó tetején maradt kilencz szerencsétlen közül hét ottmaradt az olvasztó tetején, kettő pedig belekapaszkodott a tetőzet szélébe s ott függött egy ideig, addig ugyanis, mig ruhájuk s a ruhával együtt a test is végig nem égett. A görcsösen kapaszkodó ujjak mindaddig mereven szórhatták a tetőzetet, mig a tűz odáig nem ért. Lassan-lassan az ujjak is végig égtek. Az el- üszkösödött izek elpattantak s az üszkös hullák le estek a mélységbe. A pittsburgi s vele együtt az egész amerikai magyarságnak szomorú gyásza van. Mert ha legtöbben nem is ismerik az áldozatokat, de eszükbe jut a borzasztó szerencsétlenség hallatára, hogy mi Pittsburgban, holnap meg Isten tudja hol ontja vérét a munka ezen vészéivlve! járó mezején a kivándorolt munkás, a magyar bujdosó a kinek sorsa annál bizonytalanabb, mert rendszerint a legveszélyesebb munkával őt bízzák meg. Csontos Dömötör bíró uram csöndes órái. — Olvasom, hogy megvest nagy uralkodói találkozás lenne. Ha ugyan luvá nem teszik az em- böröket ezek az újságok, melyekbe már kötve hihetünk Hát e’ szerint a mi áldott jó királyunk, meg az angol király, meg a németék császárja mán mint február kelló' közepén színről színre látnák egymást, az az találkoznának. No meglátjuk! — Olvasom, hogy tavasz vagyon az ország nagy részében. Vagy úgy szoktuk mi má’ ezt mondani, hogy a tél megette — a farkast. No bizony ez nagyobb szeget üt a gazda embör fejébe, mint az politvika. Mert hát polityizálásból nem élünk meg. Bátor sok embör van, aki többet polityizál, mint dolgozik, — Olvasom azt is, hogy Amerikában meg csak úgy dühöng a hideg. Vájjon szegény bujdosó magyarjaink nem pusztulnak-e, mint az ég madarai? Olvastam, hogy megint nagy- szerencsétlenség történt ott la és több magyar, különösen annyi ember* lelte sírját az idegen földbe. Én bizony úgy megsiratom őket, akár testvéreim lönnének. Enyhe és hideg telek. II. Furcsa telek voltak az 1752, 1754, 1775. 1783. 1789 és 1799-ik években. 1775-ben február 17-én a Duna vízállása elérte a 18 lábat. Pesten, Budán és Ó-Budán a Duna vize kiöntött és az utczákon csónakkal közlekedtek az emberek. 1795-ben különösen Német- és Francziaország- ban volt szigorú a tél. A Rajna oly keményen befagyott, hogy a franczia hadseregnek egy nehéz lovasokból és gyalogságból álló csapata, ágyúival és társzekereivel átvonulhatott azon, hogy Pandern szigetét megszállja. Innen, három királyok napján, fogcsikorgató hidegben Simonyi Elek, a 32 ik (Mária Terézia) gyalogezred egyik derék kapitánya heves küzdelem után kiverte a francziákat, akik a befagyott folyamon g}mrsan visszavonultak Waal mögé. Roppant szeszélyes volt az 1812-iki tél. Január hava (az utolsó két napot kivéve, amelyek egyikén a hideg 17 fokra hágott) gyenge volt; áprilisban ellenben oly hideg uralkodott, hogy az északra fekvő házaknál, többek közt Pozsonyban is, a vizes hordókban 2—3 hüvelyknyi jégréteg képződött. Az 1827-diki tél enyhesége és vizbősége által tűnt ki. Az 1812-iki telet a legjobban megsínylették azok a magyar katonák, akik Oroszországban a megfigyelő hadsereghez voltak beosztva. A 32-ik gyalogezred is ott volt. Ennek az ezrednek a története azt mondja, hogy a hidegség néha elérte a 26 fokot és a testrészek megfagyása a már elrongyolt ruházat következtében ijesztő mérveket öltött. Mikor a 32-ik gyalogezred Prágába bevonult, 780 embere hiányzód, akiknek legnagyobb részét a nagy hidegség emésztette el.
