Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-06-01 / 22. szám
174 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Gazdálkodjunk olcsóbban! — Gróf Mailáth József könyve. — Irtuk, hogy a perbenyiki gróf ujfent egy derék könyvecskét adott ki. melyben az ország figyelmét a fenti igen nevezetes kérdésre hivja fel. A nemes gróf azon tapasztalásból indul ki, hogy a m ezó'gazdaságban a termelési költségek és az eladás ár közt nincs meg már a kellő arány. Ez annyit jelent atyámfia, hogy ma a gazdának annyi terhe van, oly költségesen kell gazdálkodnia és anyi ellenséggel megküzdenie, hogy mire terméke piaczra kerül, ott nem kaphatja meg azt az árat, melyet befektetései, költségei, de főleg küzdelmei méltán megérdemelnének. Ha pedig nem kapja meg az ezekhez mért árakat: akkor bizony soha se’ boldogulhat. Másokat boldogíthat, de önmagának el kell pusztulnia a legküzdelmesebb munka daczára is. Hát ki nem látja be, hogy ez olyan életbevágó kérdése a gazdáknak, melyről gondolkodni, melyen segíteni kell? Ha pedig valamely bajt orvosolni vagy enyhíteni akarunk, első sorban annak a bajnak okaival kell megismerkednünk. Mi okozza tehát a gazdáknak válságát, tönkre- jutását ? 1. Hogy a hazai piaczot olyan külföldi mező- gazdasági és állattenyésztési czikkek (áruk) lepik el, melyeket a külföld a mieinknél kedvezőbb feltételek mellett (tehát olcsóbban, kevesebb áldozatta!) termelhet, állíthat. Tehát bizonyosan olcsóbban adhatja, a mi a mi termékeinket is lenyomja, olcsóbbá teszi. 2. A vidékeknek vagyis a falusi helyeknek elnéptelenedése. Biztos adatokkal van beigazolva, hogy az utolsó évtizedekben nem természetes aránytalanság jött létre az eladási ár és a termelés költségei közt. Miután pedig a gazdaság (és bármely kereseti forrás) csak akkor élhet meg, az az életképes, h a drágábban ért é k e si t, ■ mint a hogy termel; nem fog előbb meggyógyulni a mezőgazdaság, mint mikor a termelési költséget és az eladási árt egymással helyes arányba hozzuk. Itt tehát egyszerre szembeszökik az a kérdés, miként lehetne a termelést olcsóbbá tenni? E kérdés megoldása pedig nagy részben magától a gazdától is függ! Illetőleg a gazdáktól, mert csak úgy lehet ám a dolgon lendíthetni, ha embertársainkkal, gazda-társainkkal szövetke- z ü n k. A mezőgazdák ellenségei ugyanis szeretik hangoztatni, hogy nem a mezőgazdaság beteg, hanem inkább az egyes mezőgazdák. No ez nem egészen igy van, mert bizony beteg ám a mi mezőgazdaságunk. De hogy ezek közt egyesek igen betegek, sőt alig lihegnek már, az bizonyos, Ennek egyik oka, hogy mig három évtized alatt ez országban minden haladt, addig a gazdák nem akarták a haladó kort felismerni és nem a megélhetési viszonyokhoz alkalmazkodni. Csak mikor a fejük felett égni kezdett a háztető, akkor kezdik belátni, hogy a régi rendszeren bizony hogy változtatni kell, " különben a gazda maga is áldozat leszen. Folytatjuk. bg. Erkölcsi mondások. Az egyszerű tisztaság, Ne perelj ; a békesség, Jobb, mint a nagy czifraság. Mindig biztos nyereség. A szorgalom szül jólétet, A henyeség hoz Ínséget. A mi Segítő-Pénztárunk. — Egy kis párbeszéd. — — Hallotta Nótárius uram, hogy a mi Segitő- Pénztárunkat uj törvénynyel akarják megbőviteni — mi érettünk, a szegény munkás népért. — Bizony, hogy hallottam. Meg el is olvastam a módját, czéljál. És a’mondó vagyok, hogy ez a módosítás, újítás olyan áldásos munkálat leszen, melyszerint a már belépett 13 ezer tag, akár száz és száz ezerre szaporodjék. — Envje’ nótárius uram, jó magam is kiváncsi vó’nék, hogy hát mi lenne a veleje annak a javaslatnak ? — Szedjük hát a magvát egyelőre. Az uj javaslat ezentúl megengedi, több, egész tiz tagsági könyv váltását. A ki ugyanis több tagsági könyvet válthat: öregségére, havonkint olyan summa pénzt kaphat, hogy nyugodt lélekkel lehet sok zaklatott napjai után. — Igazán Isten áldása leszen ez az intézkedés. — Osztég az is okos helyesbítés, hogy hát a tagsági dijat csak 25 évekig kell fizetni. Azontúl nem kell egy garast sem fizetni. — Kívántuk is mi ezt. Mert például ha az fiam IS éves korában belép, akkorra 25 évi fizetés után, tehát 43 éves korában már megvagyon biztosítva öreg napjaira. — Hát még a további intézkedés. Sokan edáig azt monhatták: »Mi leszen akkoron, ha elhalok, még mielőtt a pénztárban jogot szereztem volna, hogy családomat segítsek? Akkor hát hiába fizettem. Még a magam pénze is oda vész. — ügy gondolkodik bizony sok ember. — No hát ezentúl az leszen, hogy a mi pénzt befizet az ember — ha t. i. még jogot nem szerzett — azt a pénzt családod vagyis törvényes utódai f * minden levonás nélkül visszakapják. — Nagyon igazságos és méltányos dolog. — De az sem utolsó ám, hogy az uj javaslat szerint az igazgatóság felhatalmazást kap arra, hogy az olyan tagnak, a ki szorgos dolog időben, például aratáskor betegsége következtében a munkából kimarad, rendkívüli segélyt adhasson. — Hallottam én valamit, hogy ez a törvény fog intézkedni a temetkezés és kiházasitási biztosítás felől is. —- Jól hallotta kigyelmed. De ezt majd egy másik alkalommal beszéljük meg, hogy annál jobban megérthessük. — Nagyon szívesen várom, jó nótárius uram. A szalmás fedelű épületek. A jónak jobb az ellensége mondja a példaszó. A mi ezelőtt száz évvel jó volt, manapság már nem állja meg a helyét; mert kiszorította onnét a jobb, a czélszerübb. Mutatják ezt a szalmás fedelű épületek is. Ne keressük mi most azt, hogy talán volt réges- régen olyan világ, a hol a gazda rá volt utalva, hogy épületeit szalmával fedje be. Akkor talán még a cserépégetést nem űzték széliében és hosszában s igy annak az árát is egy kissé magasabban számították. De már most, midőn az utolsó gazda is könnyű módon és olcsó pénzen juthat a cserép zsindelyhez, lejárja magát a szalmás tetők korszaka és ideje s igy mint a hátramaradás jelét kell tekintenünk, ha még most is szalmás tetőkkel találkozunk. Fényesen igazolja ezen állításunkat maga a mindennapi tapasztalat is. Nem kell messze menni példáért, lépten-nyomon találkozunk olyanokkal. Vegyünk csak szemügyre egy olyan községet, a melynek lakói gondolkozni is szoktak. A hol az értelmiség fejlődni kezd s a legutolsó köznép is az orránál tovább lát, tapasztalni fogjuk, hogy az ilyen
