Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-06-01 / 22. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 175 községben a szalmás épületek száma évröl-évre fogy és azok helyett újabb cserepes épületek emelkednek. Ne gondolja ám senki, hogy ez tán pusztán felkapott divat. Korántsem! A czélszerüség hangos szava ez, a mely elől pedig ma már nem lehet a füleket bedugni. S hogy ez igy van s nem máskép, nem lesz nehéz meggyőződnünk, ha egy kissé magunk eszével is akarunk gondolkozni. Az az állítás, hogy a szalmatetőzet legolcsóbb, ma már nem állja meg a helyét. Az az olcsóság csak látszat, mely az ember szemét ideig-óráig elkáprázoltatja. Könnyen reá jöhet az ember, hogy az a szalma, ha olcsó is, de nem tartós. Az ember egyebet se tegyen, mint évrŐl-évre foltozgasson s még igy is azon vesszük magunkat észre, hogy néhány rövid év alatt mégis csak ujjal kell felcserélni, ha nem akarjuk, hogy az eső ott csorogjon be, a hol neki tetszik. Már pedig a mi csak ilyen rövid ideig tart, az nemhogy nem olcsó, sőt nagyon is drágának mondható. Igaz, hogy a cserépzsindely többe kerül; de ha aztán egyszer jóra tettünk szert, el is szolgál a jó Isten tudja meddig. Nem lehet annak egykönnyen fogytát érni. De meg a szalma nem is a tetőre való, már csak azért sem, mert ezzel minden gazda saját földjének tartozik. Vissza kell ezt oda vinni, a honnét az ember elhozta, különben egyik szép reggelen az a föld is felmondta a szolgálatot s a gazda osztán elmehet Bogyiszlóra zabot hegyezni vagy hogy még érthetőbben mondjam : felkopik az álla. Benne van a természet könyvében nagy betűkkel Írva, hogy: „Gazda, legyen eszed reá, hogy a szalmád, a mit a földedről elhoztál, — megint oda visszakerüljön.“ Persze ezt nem szeretik hallani azok sem, kik szalmájukat eltüzelni szokták vagy pedig beviszik a hetivásárra eladni. Hát biztonság tekintetében ugyan mit szóljak a szalmás tetőkről!? Egy szál gyújtó, de csak egy szikra is elegendő arra, hogy lángra kapva, volt és ne legyen. Köszönöm én szépen az oly olcsóságot, a melynél még a szegény fejem sem biztos mellette! De meg aztán nemcsak az a szalma szokott olyankor elégni, hanem elég a fala is, meg nem ritkán odaég az embernek hosszú éveken át szerzett verejtéke is úgy, hogy nem egy esetben a leégett ember tarisznyát akaszthatott a nyakába s koldusbottal a kezében inthetett búcsút egykori kedves otthonának. A maga eszcvel gondolkozó gazda mind ezt úgy el szokta magának képzelni, s alig hiszem, hogy még ezután is azt mondaná reá, hogy jó a szalmafedelü épület is. Hisz egy perczig sem lehet biztos az ember az ilyen szalmás épületben. Élete, családja, jószága, vagyona egy perczig sem biztos arról, hogy a jövő perczben nem hamuvá változott-e. Hogy hajthatja csak pihenőre is a gazda fáradt fejét, midőn minden pillanatban attól kell rettegnie, hogy most gyűlik ki feje fölött hajléka. Azért hát, édes jó gazdám, vedd fontolóra a dolgot, gondolkozzál csak egy kissé az elmondottak fölött s aztán szállj szivembe s tedd azt, a mit józan eszed hangosan követel. Q A. •k-kjyk'k 4:4; tfc 4:4: 4;4:4,-fr4;4: •‘•■fr 4; 4-4-4; 4;;fc4:4::>:4:4:4;:fc:fc Debreczen vagyona. Dcbreczen tanácsa összeállította a város leltárát s ebből kitűnik, hogy a «kálvinista Rónia» összes vagyona 55 millió 488.823 korona és 74 fillér, E vagyonnak több mint kétharmadrészét természetesen ingatlanok, földbirtokosok, erdőségek és épületek teszik; értékük összesen 39 millió 30j.321 korona 42 fillér, ebben a földbirtok 20,327 825 koronával, az erdőbirtok 10,485.326 koronával, az épületek értéke pedig 10,485.326 koronával, szerepel. Egyéb vagyon: a városi vállalatok értéke 1.334.021 korona, közmüvek értéke 490.272 korona javadalmak (fogyasztási adók stb.) értéke 5.818.438 korona, a város cselekvő tőkéinek értéke 7.089.032 korona. Beszédes számok ezek, amelyekből kitetszik, hogy Debreczen a legdúsabb városok közzé tartozik az országban. OLVASÓKÖR. Miért szereti András gazda egyformán a gyermekeit? Miért ? Hál azért, fogjátok mondani, mert gyermekei. Véréből való vérek ... és punktum. Elhiszem! Úgy vagyon szentül, hogy a jó szülők, jó apák egyaránvosan szeretik gyermekeiket, ha még annyival is áldotta meg a teremtő Úristen. Sőt többet mondok. Még a rossz-szülő, a megromlott ember is ragaszkodik véréhez. Hiszen még a gyermek gyilkos is — bár későn, dejajong gyermeke után... No de nem is állok az olvasóval ez irányban perbe, hanem a maga mivoltában rakom ki, hogy hát Nagy András uram milyen bölcsességes gondolkozás szerint kedvelte gyermekeit... Adott pedig neki a jó Isten négy élő, eleven, egészséges gyermeket. Ha szegényebb lenne Nagy András uram, bizonynyal többet is adott volna, mert mint közönségesen tudva vagyon, hogy hát ez irányban a jó Isten nagyon szereti a szegény embereket. De hát ő elég módos a maga nemében, hát csak négyet adott. Adott vala pedig első Ízben egy leánygyermeket. Mi tagadás, jobb szerette volna, ha fiú adatik. Akkoron, mikor kíváncsian kérdezte a bábaasszonytól : — No fiú? — Vagy tán’ leány ? Hát bizony nagyobbat ugrik, ha a felelet fiúra szólhatott volna. De igy is tiszta öröme volt Nagy András uramnak. Mert hogy hát köztudomás szerint okos ember leányon kezdi. Meg, hogy ne szeretné azt a kis jószágot. Elsőszülött! Az elsőszülöttnek meg természeles jusa vagyon a szülők legöregebb szeretetére. Ennek a leánynak szeretete tehát az ő családjában egyszer és mindenkorra biztosítva vagyon. A mit András gazda a körösztelőn is kijelentett annak rendje és módja szerint. És amit mondott, annak most már nyolezadik esztendőben is helyt áll. * Jó gólyamadár pedig ujfent leszállóit Nagy András tűzhelyére. Mostanság már egész biztossággal és erős hittel kéi'dezte, hogy hál — Ugy-e, fiú? — A biz’! Még pedig milyen egészséges, nagy fiú ! Ugróit is András gazda örömében olyant, hogy még az első Ízben elmaradt ugrását is kipótolta. — No hát fm! Már annyi bizonyos, hogy a fiú az apáé. Testeslül-lelkestül. Az első fm! Édes kis fiam, hej nagy örömöt is hoztál az én házamba. Hát azt csak megengedi az olvasó, hogy ez a gyerek is meg volt ám szeretve. Ha még nvomtaték- nak veszszük, hogy a fiú a körösztvizben András nevet kapott: akkoron felesleges nekem tovább húzogatni annak okát-fokát, miért szerette Nagy András ezt a kis Andrást? Úgy látszik jó gólyamadár nagyon meg kedvelte a Nagy András uram háztüzét, mert megest elérkezett. Most már harmad rostjára. A gazda meg se csóválta a maga-maga fejét, olyan természetesnek találta ezt a látogatást. — Ugy-e leány? kérdezte. Es mikoron aztán a feleletet kapta volna, hogy — De biz’ fiú! Még pediglen milyen eleven, nagy fin ! Akkoron ujfent ugrott meglepetésében egy nagyot, mert ’iszen sorrend szerint leánynak készített helyet lelkében, szivében. íme ez is fiú! — A szentem — mondotta — mikor először ölébe vette. Akkurátusán a nagyapja. A nevetése is, a tekintete is az öregé ...
