Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-05-25 / 21. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 167 OLVASÓKÖR. Rossz álom. — Irta: Jakab Ödön. — Hossz álmom volt az éjszaka: halott voltam, Elfeledve aludtam a sötét porban. S átballagott felettem már sok, sok század, Mikor egyszer csak elhagytam nyoszolyámat. Lesiettem az Alföldre hamarjába’, Hadd lássam, hog3r ott most milyen világ járja'? Széttekinték dús kalászu rónaságán, Elmulattam rég nem látott délibábján. De amint igy gyönyörködve tovább mentem, Hirtelen csak búra fordult magas kedvem : Folyt a munka a mezőben, szólt az ének, De sem népét, sem dalát nem ismerém meg. Idegen nép-vágta ott a buja rendet, S valami nyers furcsa hangú nótát zengett, Nyelvök is oly bolondul volt összeszőve. Hogy egy hangot sem értettem meg belőle. Eléfogtam nyomban ott egy vig atyafit: »Hé, atyafi, hát miféle világ van itt'? Hát magyarul senki sem tud közületek Csodálkozva nézett rám és csak nevetett. »Magyar volt itt valamikor, magyar minden! Beszéljetek : hová lett a magyar innen '?« Tagadókig intett, mintha mondta volna : »Nem tudom én ... nem hallottam soha róla.« Felsírtam és iramodtam lóhalálba’, Árkon-bokron, egy határból más határba, De hiába, mind hiába : minden hallgat, Hire sincs ott nyoma sincs ott a magyarnak! Szerencsére felébredtem nagy sokára, Valami bús magyar legény lármájára, Aki éppen ott lézengve végighaladt, Rikoltozva, nótázva az ablak alatt. Máskor talán haragudtam volna érte, Hogy nótája az álmomat nem kímélte, De ez egyszer úgy szerettem volna szegényt Megölelni, megcsókolni, szivem szerént! Takaros Ádám esete. Már az igaz, hogy a mai világban — akár a 'fehér holló — olyan ritka az olyan gazdaember, aki becsületes módra egy kis sommás készpénzhez jut. No, de azért akad ám ! Itt is, ott is. Jó magam is akadtam ilyen szerencsés esetre. És mert hát ez a szerencsés eset is — fájdalom — majdnem, hogy szerencsétlenséggel végződött: bizony, hogy pennám alá veszem én. * Takaros Adámnak pár esztendő óta módfelett beütött a gazdálkodása. Éz még nem volt ám minden. Úgy adta el terményeit, hogy még — maga is megcsóválta fejét. Még ekkor sem hagyta el szerencséje. Felesége hozományát is leolvasta a / vármegyei árvaszék. Summa-summárum, Takaros Ádám kaszli fiókjában jókora kis összeg várta — egy okos gazdának finánc z politikáját. Az asszony, már mint Takaros Ádám hűséges élettársa azon regnálta férje urát, hogy elégedjenek meg azzal, a mijök már van, mert bizony a gazdálkodás a mai világban olyan, mint a lotéria. Egyszer felemel, elbódit. Áztán földhöz vág és tönkre tesz. — Tegyük be ezt a kis készpénzt — édes jó férjem uram — a hitelszövetkezetbe. Ott bizonyos kamatot kapunk. A jó ügyen is segítünk. Takaros Ádám nagyot pedert a baj’szán, aztán kimondotta az utolsó szót: — Nekem föld kell! A föld hozta, a földbe teszszük. Ládd-e, öregapádnak is a föld eresztette. Ha én is úgy gondolkozom, mint ő kegyelme la, bizonyosan nem fordul meg sírjában. Az asszony még most sem tágított. Arra kérte hát az embert, hogy — Legalább a felét hagyjuk meg a készpénznek. Mert bizony jöhet bőtös esztendő is a gazdálkodásban. Megszorulunk. Csapást is küldhet reánk a jó Isten. Akkor bizony moczczanni se’ bírunk. — A föld mindenkoron készpénz. Asszony — felelte büszkén a keményfejü gazda — ha az egyik esztendő bojtos, majd kiadós leszen a másik. Ekképp bizony hiába való volt az asszony siránkozása. A gazda a maga eszének útjára csavarodott. Úgy bele is mászott a birtokvásárlásba, hogy még a jókora kis summa készpénze sem volt elegendő. Kölcsönt vett hát a városi nagy banktól — törlesztésre. * Mert nagy volt a híre már Takaros Ádámnak. Olyan kis földbirtokos számba vették. Maga-maga is úgy érezte, hogy hát oka-foka vagyon ennek a nagy tiszteségnek. Szaporította ezen gondolkozásmódján igás jószágait is, hogy nyakig be- legazdálkodhassék — a nagy birtokba. Hanem hát egyszer csak fordulni kezdett Takaros Ádám gazdálkodásának sora. Mig a kis birtok volt kezén, úgy elbánt vele, akár a gyermekjátékkal. Bezzeg most! Újabb és újabb befektetéseket kellett tenni. Mert a gazdaság pénzzel jár 1 Az asszony szomorú, sőt buskomor lett. Férje- urát folytonos szemrehányásokkal zaklatta. A régi, példás családi béke megbomlott. Takaros Ádám lelke is zakatolni kezdett. A gazdának meg elfogyott a kedve is, türelme is. A tetejére meg: olyan bojtos esztendők fordultak, hogy nyögött bele az egész ország. Teher-teher után sorakozott az Ádám birtokára... Hei, ha most csak felényi készpénze lenne, mint amennyi csak nem rég voltl Bizony, hogy mi baja se volna. Most már elsötétedett előtte minden... de minden. * Már árveréseket is tűztek ki Takaros Ádám birtokára. ...Ekkor szólította meg a hitelszövetkezet elnöke Adámot: — Takaros gazda! Miért huzkolódik tőlünk? ’Iszen még nem veszett el minden. — Ügy hiszem — szólott Takaros nagy szomorúan — már minden elveszett. — Jöjjön csak el hozzánk, majd kigöbözzük a — csomót. És ki is göbözték ! * Hát én Takaros Ádam esetéhez nem szólok többet. Akinek helyén van az esze: huzza ki az ő esetéből a tanulság fonalát és kösse le vele okosan a készpénzét! Ezt mondom! B. Gáspár. Alkudozás a lóvasutra. Szegeden történt a következő érdekes eset. Egy tanyai magyar bejött a párjával a vásárra. Hazafelé tartanak már, s attól tartva, hogy lekésnek a vasútról, elhatározzák hogy lóvonaton mennek ki az állomásig. A megállóhelyen azután felkiabál a hajlotthátu öreg kalauznak: — Kivisz-e kettőnket egy hatosért ? — Huszonnégy fillérért, mondta az egyenruhás kalauz. Az öreg sietve lohog a kocsi után, a párját kezénél fogva. — Sok lösz azért a kis utért. — Nincs alku. — De kényös, még a kenyérre is van, erre hogyne vóna. A kalauz elfordul. Az öreg pár csak lohog a kocsi után és fölajánlják újra az egy hatost. — Nem lehet, szól le végre türelmét vesztve a kalauz. Az öreg magyar meg haraggal kiált utánna: — Hiszön egy fillér árut mán mögszaladtunk az utbul... De ezt a kalauz már nem hallotta.
