Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-05-18 / 20. szám
Vájjon lesz-e gyümölcs a fán? Vájjon lesz-e gyümölcs a fán? Vájjon piros pünkösd napja milyen május-fát hoz ennek a csüggedt magyar népnek ? Olyan kérdések ezek atyámfiai, melyek mélyen beleszántanak a mi nemzetünknek jövő életébe. Miként az idei tavaszunk úgyszólván harczot vívott a dermesztő hideggel, ferge- tegekkel: úgy a mi ébredező országunk, nemzeti életünknek íakadni kezdő tavasza is száz és száz akadályokkal küzd. Jönnek az elemi csapások, melyek úgyszólván a mindennapi kenyeret teszik kérdésessé. Itt vannak a legmérgesebb politikai csomók kigöbözése. Ezeknek szerencsés vagy szerencsétlen megoldásától* függ a magyar nép egész jövő generacziójának sorsa. Minden elhibázott lépés nyomába kiszámithatlan veszteség léphet. Olyan volt eddig ugyanis a magyar nemzet, mint egy életerős, hatalmas fa, melynek benső ereje, életképessége azonban egy moczczantást sem tehetett, mert külső erők fojtották el fejlődő képességét. Vagy, mint az a munkás ember, a ki józan eszét, karjainak izmait, szivének sok-sok jelességét hordja össze, hogy munkájának gyümölcsét élvezhesse, hogy végre megtollasodhassék, összeszedhesse magát. De mit sem tehet! Mert mikor épen le kellene szakajsztani a gyümölcsöt — más viszi el a javát, féléjét. A magyarnemzet, ez a nagy hatalmas munkás is óriási küzdelmeket folytatott hosz- szu időkön által, hogy jogos fejlődését, izmosodásának akadályait félre tolja haladó útjában. Most ez a küzdelem tetőpontra hágott! Az Ausztriával való békés, igazságos kiegyezés sikere vagy sikertelensége a nemzet legelső életkérdése. Azért sóhajtunk fel jó magyar népem piros Pünkösd napján, az erősítő Szentlélek Istennek e magasztos ünnepén. Vájjon lesz e gyümölcs a fán? A nemzet nagy, hatalmas fáján ? Most vagyon igazán szükségük a nemzet vezető férfiainak, a vezéreknek a szentlélek nagy ajándékaira. A bölcsesség r e, a mérsékletre, a be 1 átásra, az „ okossá g r a! Ugyanazért jó magyáfiiepém, ha meg- kondul az ünnepi harang és szólít Isten szent házába: siessetek és nagy, mélységes hittel, reménynyel kérjétek Nemzetünk Istenét. Kérjétek, hogy adjon a mi vezető embereinknek világosságot. Hadd lássanak tisztán, mi boldogítja ezt a hazát. Adjon a Szentlélek Isten erősséget, kitartást, bölcsességet, okosságot nékiek! Hogy legyen virág már ezen az ezer éves fán... a magyar nemzet boldogságának, megelégedésének fáján! Gazdálkodjunk olcsóbban! Nagy, mérhette» baja volt hosszú időn keresztül a mi országunknak és országunkban a gazda- világnak, hogy nagyeszű, bölcs vezérembereink módfelett belemerültek — a nagy, feneketlen politika tudományába, tisztiket, bölcseségiiket csak arra fenegették, mérték össze, bogy hát Bécs-Osztrákok- kal megbirkózhassanak, hogy a világ minket is »nagy hatalom«-nak esmérjen és igy tovább. Azokat dicsőítették, bámulták az az tartották »államférfiu«-nak, a kik ebben a tudományban magaslotlak ki. Kellettek is ilyen bölcs férfiak, de bizony kellettek volna már réges régen olyan nagy emberek is, a kik eszük élét belevágták légyen az itthon való kemény fába, göbbe. A kik azt vizsgálgaták volna, hogy hát. — Honnan kerül a saját házunk felé a sötét felleg? Miként kelljen azt idejében elhajkurászni, hogy inig kifelé kacsingatunk; itthon agyon ne üssön — a mennvkő!
