Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-05-11 / 19. szám
152 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Furcsa szokások az étkezésnél. Tapasztaltam, hogy sok családban az a babonás hiedelem uralkodik, hogy ha valaki kanalát vagy villáját leejti: rövid idő múlva meghal vagy beteg lesz, vagy legalább is valami baja leszen. No annak a szegény kanál leesésének annyi köze sincs a halálhoz, betegséghez vagy szerencsétlenséghez, mint a hajdúnak a harangöntéshez. Nem valami szép dolog, ha valaki az evőeszközt folyton leejtegeti annyi bizonyos, de a miatt ugyan nyugodtan lehetünk, hogy ebből ilyen következmények származnának. Hát még aztán mit szóljunk a 13-as számról, ügy tartják ugyanis, hogy ha az asztalnál esetleg 13-an kerülnek össze, hát egy év leforgása alatt a 13 közül egynek okvetlenül itt kell hagyni ezt a siralom völgyét. És még esetekre, megtörtént dolgokra is hivatkoznak. Hogy hát ekkor, meg ekkor bizony úgy történt! Persze, mert ezt az egy esetet jól megjegyezték maguknak a babonás hiedelem követői. Persze, mert iszen nem olyan szörnyű dolog az, ha egy esztendő alatt 13 emberből véletlenül egy kidől az élők sorából. De azt elfelejtették feljegyezni, hogy hányszor és hányszor ültek 13-an az asztalnál és mégis életben maradtak. Ilyen eset legalább is száz perczent- tel több fordul elő. Mert hát úgy vagyon, hogy annak a 13-as számnak sincs semmi köze — a halálhoz. Hát más népeknél milyen furcsa szokások vannak az étkezésnél ? Mert nem csak a magyar népnél találunk ám ilyeneket! Svédországban a köznépnél általános szokás, hogy lakadalmak alkalmával, midőn az uj házaspár már asztalhoz ült, aztán kell a házigazdának a vendéget az udvaron összeszedegetni és őket gyengéd erőszakkal kényszeríteni, hogy méltóztassanak az asztalhoz ülni. Grönlandban azt vélik, hogy szegényeknek, farkaséheseknek fogják őket tartani, ha hosszas rábeszélés, erőltetés előtt nyúlnak az ételhez. Az indián azt hiszi, hogy vétene önmaga ellen, hacsak a legcsekélyebb jellel árulná is el, hogy éhes vagy szomjas, azért bár legyen olyan éhes, mint a farkas, a legnagyobb közömbösséget színleli. Ellenkezőleg a legtöbb természetes népnél a vendégnek becsületbeli kötelessége mind azt elpusztítani, a mit feltálalnak és a vendégszerető gazda megharagszik, ha nem látnak hozzá még pedig rendesen a falatozáshoz. A mongoloknál ellenben illetlenségnek tartanák mind azt elfogyasztani, a mi az asztalra kerül, ilyen mongolok nagy Magyarországon is vannak, kik t. i. nem nézik valami jó szemmel, ha a vendég »esetleg« rémséges étvágygyal rendelkezik. Sajátságos szokás uralkodik az araboknál. Ott a gazda addig erőlteti vendégét az evésre, mig ez valami nem épen gyengéd, de »félreismerhetetlen módon« tudtára nem adja, hogy tökéletesen jóllakott. Ez egy hang által történik, mely természetes hang a túlságos jóllakás után rendesen jelentkezni szokott. De az araboknál az udvariasság egy nemének tekintetik, mely jelzi, hogy a vendég tökéletesen meg van elégedve a lakomával és úgy tekintik, mint megtiszteltetést a lakoma adójára nézve. Ugyan ezen szokás dívik Indiában is. Az abyssinai avval jelzi, hogy a lakománál jól érzi magát, hogy olyan »erős csemcsegést hal- latt, akár egy sertés.« Ha a szudani mutatni akarja, hogy az étel és ital különösen Ízlett, akkor ujjait nyalja le hangos czuppogatással. Más népek nagy súlyt fektetnek arra. hogy a vendég jól hozzá lásson az iváshoz. Muraközben, ha a «vendégeket távozásukkor nem kell felrakni a kocsira, akkor a köznép fejét csóválja és azt mondja : »A mi uraink ma nem jól mulattak.« Szerbiában a gazda becsülete megköveteli, hogy vendégeit addig el ne ereszsze, mig azok többé- kevésbé föl nem öntenek a garatra. Különösen törekednek arra, hogy a karácsonyi vendég rendesen lecsípje magát. Mégis csak legjobb szokás az emberséges magyar szokás! Nem úgy van? Figyelő. Csontos Dömötör bíró uram nyugalmas perczei. — Bizony, hogy régen nem volt nékem nyugalmas perczem, mint a hogyan ilyen tájban nagyon melegszik az em- bör füle a sok ügyes-bajos dolog mián; itt la az község házában. — Jó Horánszky őkegyelmessége is 40 esztendőkön keresztül küzdött becsületesen és igazságban a honhaza javáImhol, mikoron a legutolsó garádicsra lépett, hogy hát miniszter lett, 46 napig tartó bársonyszékbe való ülésből kom- mendérozta ki az örökkévalóságba az kegyetlen halál. Oh, mert kegyetlen is ő kelme a mi hazánk nagyéi'demü embörei erányában. — Olvasom, hogy akadnak főszolgabirák, a kik vasárnapi szentisteniszolgálat alatt a kocsmákat bezáratni rendelményezik. Biz’ hogy ennek is ideje vón’. Elférne mindenütt! Csak osztég’ az ne essék, hogy hát a mi mivélünk. Mi is rendelményeztünk. De "mikoron látták, hogy hát csappan a csapon folyó vad ital, lármázni kezdenek vala, mint haj- danárumban Jerikó falai alatt. És kerestenek törvényt arra, hogy hát voltaképpen vagyon-e jussunk hozzája? Azért mondok, hogy az ilyen rendelkezéseknek erősebb gyökeret kellene fogni. Mert hát a kúra csak akkor kúra, ha annak akkurátus fundamen- tumja vagyon. Egészségügyi tanáosok a magyar népnek. — Csatáry Lájos dr. miniszteri tanácsos a »Jó Egészség« czimü lapban közölte e verset. — Halljátok, barátim intő szavaimat, Kövessétek mindig jó tanácsaimat; Engedelmességtek jutalomra talál, Mert nem visz el hamar a nagykaszás halál. Nagy baj szép hazánkban, hogy gyermek s fiatal Betegségbe esvén, idő előtt meghal. Legfőbb kincsetetekre nem ügyeltek nagyon, Egészség nélkül ám, mit ér minden vagyon ? Tömérdek babona és előítélet Okozza köztetek a sok betegséget. A beteg gyermeket magára hagyjátok, Azt, hogy meggyógyuljon, Istentől várjátok. Ámde az Ur Isten azért adott doktort, Hogy elkerüljétek gyakran a gyászos tort. Roncsoló toroklob, himlő és a skárlát Elveszi sokhelyütt gyermekeknek százát. S midőn idővel a szülők öregesznek. Nagy hiányát látják a munkás kezeknek. JÓ EGÉSZSÉG.
