Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-03-30 / 13. szám
MAGVAK FOLDMIVELO 103 OLVASÓKÖR. Tavasz felé. Már minálunk tavaszodik. Ág, bokor, fa fakadozik. Egy-két nap még s bárki lássa, Mindennek lesz ujulása. Már minálunk tavaszodik, Mező erdő illatozik. Egy-két nap még, s bárki lássa. Virágház a falu tája. Már minálunk tavaszodik, Ivis madárka álmodozik. Egy-két nap még, s bárki lássa, Fészek dali boldog társa. ..... De virág, bokor, fa, madár Örökké igy ujulva bár, Olyan szép nincs, nem lesz soha, Mint a szívnek a tavasza. Tavaszodik . . . tavaszodjék; Bár derülne szebb tavasz még: Lenne minden magyar szive Istennek s hazánknak hive! _________ E. F. Az uj asszony. Tavaly husvétkor! So’ se tudta elképzelni Zsuzsika, ez a viruló leányzó — miért történik a szokásos ünnepi pászkasütés oly módon, a hogyan máskor nem történt. Iszen más években is a dagasztó-tekenő mellett kellett állania, de az des dagasztott. Tavaly ? Megfordult az ő sora. Azt persze akkor sem lehetett mondani, hogy az édes szeme, keze, tekintete épen nem törődött a pászka-sütés iránt. De'bizonyos, hogy so’ se hallott az édestől annyit. — Igv jányom! — Ha még a kemencze nagyon tüzes lenne, igy várjál, úgy tegyél. — Ha a pászka nagyon hirtelen pirulni találna, ♦ igy jányom, úgy jányom. A min pedig Zsuzsika még jobban megütődött az volt, hogy mikoron a pászkát a szentelésből hazahozták, az apjuk feltűnő mosolygással szelte meg ... az ’des szemeiből meg könyek csepegtek. So' se tudta elképzelni ez a derék hajadon, már mint Zsuzsika, miért történik ez a húsvéti tisztesség oly különös módon, Iszen máskor nem volt ez iyy! * * * Hosszú lakadalmi-menet indul a falu nagy utczá- ján végig utolsó farsang napjaiban — a templomba. A templom tájékán olt őgyeleg az egész nagy falu. Mert hát mindenki látni akarja a »falu szépét« mán mint Bokros Éliás biróviselt gazd’ uram Zsuzsikáját »esküdni,« »holtomiylanl mondani!« — Vájjon milyen ruhába leszen ? — Fog-e sírni V — Mán hogyne sírna az eszemadta, mikor egyetlen gyermeke szülőjének. — Miér' sírna, mikor olyan derék legény került a házhoz. — Tán bizony nem is oda való vó’t. Egy öreg nanó meg, a kit — köztünk maradjon a szó, — réti boszorkánynak hinak a faluban meg is jósolja, hogy bizony ebből a párból boldog so’ se leszen, mert »kivetette« ő azt a csízión. Persze, meg kellett volna Bokros gazd’ uramnak ezt a falu-száját invitálni a lakadalomra, mindjárt máskép szógált volna — a csízió! . . . Zsuzsika meg bátran nyugalommal felelt az egyház szolgájának kérdéseire. — Szeretem ! — Holtomiglan és a többi. A lakadalmas-menet vissza tért az örömapa házába, hol vigadozás közt fejezték be az emlékezetes, szép napot. * * + Elérkezett a husvét. Ez a szép, kedves ünnep. Ilyenkor a háziasszonyok valóságos háborút csinálnak a takarítással, surulással, tisztogatásokkal. Egy szóval megadják — a módját. Aztán jő a »pászkasütés !« Minden asszonv-lélek büszke szokott lenni a pászkájára! Hát méy az uj asszony! Zsuzsikának arcza ki van pirulva. Hej, most már érzi, tudja, miért történt tavaly a pászkasütés oly módon, a hogyan történt. Próba volt az! A szép, hófehér tészta ott nyúlik már az asztalon. Az uj edények lekerültek a szegről. Férje ura, Sándor — csak nézi, nézi kis feleségét. Bég jóízűen tudja végezni a maga dolgát ez az asszonyka! Aztán kifordult a csűrös-kertbe. Mikorára visszajött, a kamarában, rendén volt az egész húsvéti tisztesség. A pászka piros volt, csak úgy ragyogott! A túrós lepény meg olyan jóizü, akár maga a Sándor des anyja készítette volna. — Nem is volt különb ennél, az ucssegélje! Korán reggel aztán egy szép kosárba pakolták a húsvéti tiszteséget. Pászkát, sonkát, tojást, kolbászt és ki tudná elő sorolni, mi mindent. Hófehér terítő takará be s a Jancsi szóga fogá kezeibe, hogy »szentelésre« vigye. — Jó kitakarjad Jancsi, mikor a pap jön! — Értem alásan! * * * A szentelt az asztalon. Zsuzsika szinte remeg, mikor férje ura kezeibe veszi o szép piros pászkát. — Ez oszt’ a pászka! És olyan boldogan mosolyog. É pillanatban lépnek be az öregek, Zsuzsika édes, jó szülei. — No milyen az uj asszony pászkája, kérdi önérzettel az öreg apjok. ügy találták, hogy a jó gazdaasszonynak csak jó pászkája lehet, ha mindjárt uj asszony is! b. g. ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill Csontos Dömötör bíró uram nyugalmas perczei. — Olvasom, mi minden szép dolgokat göböz- tek ki az országgyűlésen. Mert ha nagy volt is az szó-áradás, mégis ez áradás sok jó iszapot lerakhatott ám, miből üdvös termés fakadhat. — Hej, mert bizony réges-régen kellett volna foglalatoskodni az magyar gazdasággal, már mostanság másképen állanánk vala. Emlékszek jó, mikor egy-egv gazda felhozta ennek előtte csak egy pár esztendőkkel is, hogy hát a gazdaság is valami; bizony az a sok fiskus, meg bankos honatya szinte bökte az finum orra alá az zsebbeli kendőt. Szinte trágya szagot vélt érezni. — Bezzeg most már osztég belátják, hogy vagy valami! Mert hát mit ér a sok pénz egyeseknél nagy garmadába, ha a föld megmakacsolja magát, az gazdaság szekere meg kátyúba akad. — Sok kék még ahhoz, hogy rendbe jöjjünk az gazdaság terén. De ’iszen. csak induljon meg egyszer a kerék, aztán jobban forog ám!
