Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-03-24 / 12. szám
Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztősig és kiadóhivatal: SZATMÁR. Szent István-tér 9. szám. I FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS: BODNÁR GÁSPÁR. Előfizetési árak: Egész évre ... 4 korona (2 frt) Fél évre .... 2 » (1 » ) Negyed évre . . 1 » (50 kr) Kényszer vagy jóakarat? Ritka törvény vagy intézmény keltett olyan általános közfigyelmet, mint a gazdasági segélyző pénztár. Még a külföldi újságok is elismerik derék voltát, sőt felébe helyezik bizonyos körülmények miján — az ilvnemü német intézménynek is. De bent az országban is édes megnyugvással fogadta a társadalomnak nem csak az az osztálya, melyet legközelebb érdekel; t. i. a gazdasági munkások, hanem a főurak. közép- osztály, a tisztes kereskedők és iparosok is! Innen van, hogy sokan foglalkoznak ez intézménynyel. Meghányják-vetik, megbeszélik ez intézményt egész szervezetében, mivoltában. És hogy menyire belátják ennek a törvénynek üdvös voltát, onnan is kitetszik, hogy akadnak egyesek, a kik minden áron kötelezővé akarják tenni a kérdéses intézményt. Az az, hogy jól megértsétek, azt kívánnák némelyek, hogy ebbe a segélyző pénztárba „muszáj" legyen minden gazdasági munkásnak belepnie. Hát atyámíiai, tisztelettel hajiunk meg ezek előtt az urak előtt is, mert jól tudjuk, hogy eme kívánságuk csakis a népért aggódó és a népet szerető szivekből fakadnak. De nem állhatunk a pártjokra... Pedig megfontolandók ám azon okok, melyek miatt ők a „muszáj“-t sürgetik. Hogy t. i. a mi népünknek nincs elég akaratereje; saját jövendőjével nem törődik úgy, mint azzal kellene! Hogy csak a mával számol, a holnapot meg hagyja gondatlanul. Félő tehát, hogy a nép ezt az üdvös Intézményt is elhanyagolja, sőt kitér előle és igy tovább. Mi is ismerjük népünk eme —- fájdalom — nem éppen dicsérendő tulajdonságát. Mi sem tagadjuk aggodalmainkat, de ez esetben legyőzzük azt és legtisztább meggyőződéssel azt mondjuk: — így van jól, a hogyan van! Nem kényszerrel akarjuk a népet a boldogulás útjára vezetni, hanem j ó a k a r a 11 a 1. Bízunk ugyanis a m agya r nép j ó z a n eszében és érző szivében. Számítunk arra és hiszszük, hogy csalódni nem fogunk — mely szerint a mag vart sokkal inkább lehet jóakarattal valamiről meggvőzni, mint vele szemben a kemény kényszert alkalmazni. Hej, mert a magyar fázik már minden kényszertől. Egész történelmünk nem egyéb, mint a kényszer ellen való küzdelem. A magyarnak vérében van (persze sokszor nagy hiba ez) hogy a mit. muszáj tenni, a mire rávasalják, azt nem tekinti iránta való jó indulatnak. És vájjon hiszik-e azok, kik a kényszer mellett vannak, hogy erre, ennek üdvös, helyes voltára már lesz elegendő belátása a népnek? A kényszer sohasem tette volna népszerűvé ezt az intézményt. Lehet, hogy a jószántból való belépésektől talán többet várhatnánk vagy várhattunk volna már eddig is. De hiszen, minden itézményhez idő kell. Az uj nemzedéket segíteni fogja már az iskola is. Meg a pé 1 d ák ! A példákból — az az azon esetekből, mikor a né]) látni, tapasztalni fogja egyes skivilágló eseteknél — a gyakorlati éleiben, hogy azokból a fillérekből, bélyegekből hogyan enyhül a szenvedés, hogyan lesz elviselhetővé a szerencsétlenség, hogy száradnak fel az árvák könyei, hogy leszen csöndes, elviselhető az aggságnak napjai: akkor majd kinyílik ám a magyar nép józan esze és szive és kényszer nélkül nyújtja karjait az üdvös intézmény után! Nem igy leszen atyámfia?
