Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-03-10 / 10. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 77 ismeretbe: tara. Beszélgetés a dohányzásról. A minapában egy német orvosi folyóiratban igen érdekes dolgok jelentek meg — a dohányzásról. Persze amolyan tudósok nyelvén beszélnek itt a dohányzásról. Mi csak pipázásnak hijjuk. Egyszerű észjárású ember talán meg sem értené, hogy hát voltaképpen mit is akarnak? Hanem hát felváltjuk ám mi ezeket a magas dolgokat apró pénzre és elmondunk egyet-mást amúgy magyarán, hogy az üdvös és érdekes dolgoknak mi is hasznát veszszük. Mert mondhatom érdemes ám ezzel az ügygyei foglalkozni. Hiszen mai nap- ság a pipázás olyan, akár a mindennapi kenyérevés. Már a gyermek szájában ott látjuk — (elégrosszul van ez igy) — a czigarettát, meg a szivarvégeket. A szegényember meg utolsó garasát is odaadja la a dohányra, akár a mindennapi kenyérre. És úgy tartja, hogy pipája az ő legjobb barátja, bufelejtője és igy tovább. Mikor Amerika felfedezői Kolumbus, Amerika az újvilág földjére tette lábát: mára ben- szülötteket dohányozni látta. Ez volt 1492. esztendőben. Az első dohánymagot 1559. évben hozták Portugáliába, innen aztán elterjedt egész Európában. Persze először nagyon tiltották a dohányzást. A legszigo ruhh törvényeket hozták ellene. Mit sem ért. Terjedt az mindenfelé ellenállhatlanul. Mai napság meg, mint tudjuk egyes államok legjobb jövedelmi for- rását képezi a dohánytermelés. Legtöbb dohányt fogyasztanak azonban most is az Eszakame- rikai Egyesült Államokban: fejenkint 2550 grammot. Legkevesebbet Finnországban, a hol egy tizedgrana esik egy fogyasztóra. A német tudós szerint a dohányzás a legtöbb esetben ártalmas. Sokszor mérgezést is okoz. De szerinte nem a tüdő utján, hanem a gyomron át történik— a mérgezés. Gy$>morhurotot, ideges bántalmakat, az ajkon, fogakon, és a szájban betegségeket nagyonkönyen okozhat. Legöbbet árt azonban az ifjúságnak! A dohányzást — a német tudós szerint az ifjúságnak 16 éven alul nem lenne szabad megengedni. Gondoskodni kellene aztán, hogy ha már a 16-ik életévben az ifjúság elő is veszi a dohányt, szivart: a dohányzás helyesebb, czélszerübb módját ismertessük meg velük. Igyr például. Jegyezze meg magának a dohányos ember, hogy egészségét rontja, ha a beszivott füstöt az orron keresztül bocsátja és nem engedi ki gyorsan a szájából. Lenyelni a füstöt: valóságos gyomorrontás. Hosszú szárú pipából dohányozni egészségesebb. A német tudós különben azt is veszélyesnek tartja, ha valaki a szivart, különösen rövid (szivar) véget folytonosan a szájában tart. Szipka nélkül soha se szivarozzunk. A szipka is lehetőleg hosszú legyen, hogy a szájba forró füst ne menjen! Ajánlja azt is, hogy a dohányos ember napjában többször öblítse ki tiszta vízzel a száját. Ajánlatos e vízben kevés konvhasót tenni. Kimutatja végre azt is a német orvos, hogy 1 e g- ártalmasabba dohányzás é h g y om o r r a. Nos tehát ezekből látjuk, hogy bizony a dohányzás legeslegtöbbször ártalmas. Tehát nagy óvatosságra vagyon vele szemben szükség ★ Hát aztán vájjon a tárczára, a bugvellárisra nézve hasznos-e?Erre feleljen meg minden dohányos ember önmagának. De mikor olyan rabja az ember annak a pipának! Hát csakugyan rabja. Pedig csupán megszokta azt az ember. A szokástett rabjává bennünket. Megszoktuk — és semmi más! Le lehet-e róla szokni? Példák igazolják, hogy igenis le lehet! Csakhogy ahhoz ember, illetőleg vas akarat kell! B. Ketteler, a Kínában megölt német követ. Elájult...! A mint a naponkint előforduló szerencsétlenségeket, különösen pedig a vizbefulás, fulladás és ájulások által történt halálesetek okain elmélkedünk : azt tapasztaljuk, hogy ezeknek nagyobbrészt az ápolók gondatlansága volt az oka. Már hogv lenne ? Kérditek ... Pedig úgy van. Habár az ápolást a legjobb akarat vezérli is, sokszor mégsem vezet a kívánt eredményre, sőt gyakran a legvégzetesebb körülményeknek lehetnek okai. Erre már tudom, biztosan azt mondjátok: »Hát ezután az ilyen szerencsétleneket ne is ápoljuk ?« Jól van, jól. Nem úgy értem. hogy ne ápoljuk őket, hanem mielőtt hozzá fognánk az ápoláshoz, előbb kérdezzük meg okosabb, tanult emberektől, hogyan és mikép kell az ápolást megkezdeni és folytatni? Igen, de az a baj, hogy sokszor nincs olyan ember kéznél, a ki hamarosan felvilágosítana bennünket. Erre én is gondoltam és éppen azért akarok a »Magyar Eöldmivelőben« erről néhány szót szólam, (mely egészen a ti ujságtok, fölvilágositást nyújtson nektek.) A mint itt beszélünk majdnem igy történt az Boldogházán. Ott is fordultak elő ilyen esetek, inig végre egy érdemes tanítót kaptak, ki egész leikével arra törekedett, hogy a boldogháziakat minden jóra és hasznosra megtaníthassa. 0 is hallotta, hogy a boldogházi nép közt mily nagy az ijjedtség valami váratlan szerencsétlenség alkalmával. 0 sajnálta őket és csak az alkalomra várt, hogy némely betegségek házi kezelésére megtanítsa őket. Az alkalom nem sokáig késett. János gazda, a tanító szomszédja egyszer ijjedtében elájult. Felesége és gyermekei ott jajveszékeltek körülötte. A nagy jajgatásra átment a tanító is. Mire oda ért néhány ember azzal foglalkozott, hogy kezét és lábát, melyet a görcs összehúzott, kezdték kinyujto- gatni. Mikor ő ezt meglátta, nem engedé, hogy tovább is nyújtogassák. Mikor pedig kérdezték, hogy miért teszi azt, azt mondta, hogy ez által a beteg csontjai könnyen összetörnének. Ezután a beteg felső ruháit lehúzta, az alsókat kitágította. Azután
