Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-17 / 7. szám
MAGYAR FÖLDM1VELŐ 51 TAR CZ A. Apróságok Zalka püspök életébőlHát nem tudja ? Euvik bérmaulja alkalmával a bérmálás után megtekintette a községet Zalka püspök l tjában találkozik egy kis ünnepi ruhába öltözött gyerekkel, ki oda jön hozzá kezet csókolni. Nos kis fiam, te is bérmálkoztál? — kérdi nyájasan a jó püspök. Igenis — felelt a kis fiú. Hogy hívnak, fiam, mi neved ? Hát nem tudja már. hiszen ü bérmált meg — válaszolta tágra nyílt szemekkel a kis csodálkozó gyermek. A bátor vőlegény. Az egyik győrmegyei községben a biró fia megszerette az atyjának a fogadott leányát Azt hitte, hogy a házasságukhoz dispenzáczió szükséges és legény társai között büszkén verte a melléi hogy ó' dispenzáczióért nem megy a láb-hoz, a plébánosukhoz, mikor ő a fejéhez, a győri püspökhöz is be mer menni. Be is jött. Feszes magyar ruhában egy legény-társával a püspökvárban jelentkezik, hogy ő a püspökkel szeretne beszélni. Föleresztették, mert a jó püspökhöz boldog-boldogtalan bemehetett. Farsang ideje volt s ami bátor legényünknek a szalonban virító sok szép virág nagyon tetszett. Egyszerre csak nyílik az ajtó s a püspök jóságos alakja előttük áll. A két legény megijed, letérdepel s még köszönni is elfelejtettek. — No mit akarsz fiam — szólítja toeg a püspök a kisebbiket, a vőlegény jelöltet. Ä legény összeteszi a kezét s akadozva mondja : — Kérem szépen, hadd vegyem el a Márit! .— Micsoda Márit fiam ? — Hát, kérem átossággal az édes apámnak a fogadott leányát! — Aztán hová való vagy fiam ? folyik tovább a kérdezés, mig a jó püspök teljesen megérti, hogy a legénynek mi a szive kívánsága. — Hát te miért jöttél? — fordul a másikhoz. — En csak azért jöttem — s könyökével a társát oldalba böki, — hogy e’ ne féjjón e A hajóvontató urak. Egyszer a püspökvári kertjében sétaközben észrevette, hogy szokatlan nagy hajót vontatnak a kertje alatt hömpölygő Kis-Dunán. A part keskeny volt, a vontató ökrök nem fértek volna el. tehát 35 40 napszámos állott a kötél alá. Egy igazgatta őket, ki legelső volt a sorban. Hátra-hálra nézett, hogy rendben ált-e már mindegyikük. Mikor aztán látta, hogy mind egy sorban áll s mind fogja már a kötelet, ő is belekapaszkodott s elkiáltotta — Urak!huzzuk! A rákosi biró köszöntője. Van a győri püspöknek Rákoson Sopron mellett 1 gyönyörű nyaralója és még szebb disz- kertje. Nem csoda, ha a jó püspök oda másokat is szívesen hivott. Olyan szerencsés volt. hogy József főherezeg is elfogadta meghívását. Nagyban készültek a rákosiak a kiváló vendég fogadására. A biró, ki igen okos embernek tartotta magát, kikötötte, hogy a község nevébe ne a jegyző, hanem ő hadd mondja a község határán az üdvözlő beszédet. Ki is állott legszebb ünneplő ruhájában a fogadók élére s mikor a négyfogatu hintó megállóit előttük, rákezdte: Császári, királyi íönség ! Itt megakadt s egy-kettői köbintett. Aztán újra neki fogott: Császári, királyi fönség s Nagvméltóságu Püspök Ur! — Megint csak nem tudott megindulni a beszéd. Újból a torkát köszörülte; aztán fohászkodott egyet s harmadszor is neki indult: Cs. k fönség! Nagvméltóságu Püspök Ur1 Kegyelmes Uraim! De már ekkor egészen odáig volt; elvörösödött. fejét csóválta, köhögött, mig a jó püspök meg nem szólalt: Igen köszönjük a szives jóindulatukat! A biró erre hátrább lépett s egész indulatosan mondta : Ej! az árgyilusát! pejg be tudtam! Gróf Széchenyi Béla korona-őr. Az angol király és az érmelléki bakator. A nvolczvanas évek második felében, mikor VII. Edvárd angol király még mint velszi herczeg Magyarországon járt s egvizben gróf Károlyi István vendége volt, történt, mint a Pesti Napló Írja. a következő esel: Asztal fölött a velszi herczeg a drága külföldi borok közül mindig csak a közönséges« asztali borhoz tért vissza. Ebéd végén ki is fejezte kívánságát, hogy élete végéig csak ebből a borból óhajt inni. De gróf Károlyi István, a házigazda, csakhamar elrontotta kedvét a következő vallomással: Sehol és senkinél nem lehet már azt a bort kapni, fenséges uram mert ami eddig termett, azt vagy mind megitták vagy sárkánymódra őrzik, ami pedig ezután teremne, azt mind megette a filoxera. Az Érmelléken. ahol ez a bakator termett, már egyetlen egy tő nincs. S hogy abból a szőllő- ből, amit ezután ültetnek, fog-e ilyen bor teremni ? nagy kérdés. Nekem magamnak is csak annyi ven már belőle, amennyi a nagykárolyi pinezében az apámról maradt. Hogy mennyi ? igazán nem tudom magam se. (iróf Károlyi István jól megjegyezte magának, amit a velszi hcrczegtől hallott s alig hogy a velszi herczeg haza utazott Angliába, ő is sietett haza Nagy-Károlyba. ahol rögtön pinczemesterét hivatta s a nagy pinezébe vitte. Hogy állunk azzal az érmelléki bakatorral ? — A családi borral« méltóságos ur? Azzal. Hát úgy méltóságos gróf ur, hogy elég lesz addig, ameddig élünk Jó. jó, de az a kérdés,hogy meddig »élünk ?« Hát adja az Isten, hogy száz esztendeig éljünk : addig re fog elfogyni egészen. Nem-e ? De hát. ha én nem szándékozom száz esztendeig élni. hanem csak nyolezvanig - mondja csak. mennyit lehetne elvenni belőle ? — Szűkén számítva, tiz hektolitert. — Hát akkor úgy intézze, hogy tiz hektolitert mi előbb vasútra tegyünk s maga is vele fog
