Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-10 / 6. szám
MAGYAR FÖI.DMIVKLÓ 45 TÁBGZA. Túri gazda... megjárta! Igaz történet a népszámlálás alkalmából. Túri uram hiába olvasott újságot. Hiába figyelmeztették már jó eleve a magyar népet, tehát Túri gazdát is, hogy mire jó, mire kell a népszámlálás ! ü nem hitt se újságnak, se jegyzőnek se tanítónak, se papnak, se komájának. Mert hunczut most a világ. Tiz esztendővel is igy mondották, azért éppen a tiz esztendővel történt népszámlálás óta kell a magyarnak ezt a rém- séges adót fizetni. — Ugyan apjok. eredj már szólt naponként szeretettel asszony felesége, hiszen ha egyszer Bodonyi bácsi is azt mondja, hogy szó sincs itt az adó-össze- irásról: akker már csak megnyugodhatsz. — Hm, mosolygott Túri gazda öntelten. Azért mert a jó öreget bolonddá tudták tenni, hát legyek bolond én is. De hiszen, Túrinak az eszén nem járnak túl. Az asszony csak csóválta a fejét és nem tudta, mire vélni az ember folytonos dörmögését, elégedetlenségét. — fisak csóváld a fejedet — mondotta Túri —, nem bánom. Én is csinálom a magamét. — Hát mit csinál kend! — Hiszen te még nem :tudsz semmit. — És te mit tudsz? Mit tudok ? Hát azt tudom, hogy mostanság la összeírnak mindent, amit csak szemük meglátnak. Összeírják tyúkjaidat, kakasaidat, libáidat és kacsáidat. — Ugyan hát már ezt honnan hallodtad? — Honnan ! Azt csak én tudom. Összeírják kasz- lidat, ágyadat, fehérneműidet. Csak azt hagyják ki, ami rajtad van la. Az asszony népség könnyenhivő. Turiné is asszony lévén, kezdett gondolkodni, aztán egyik ámulatból a másikba esni. Hiszen ez az ember nem iszik, mindig józanul beszél, cselekszik, hát most hogy fordult volna meg az eszének tengelye. Mégis csak kell a dologban valaminek lenni. Túri gazda meg úgy tele beszélte asszony feleségének a fejét napról-napról, hogy mire az uj- esztendő közeledett: egészen az ura fejével gondolkozott. — Nyughatatlan az asszony, egy kis csikarása van, hát bizony égetni kell a világol, mondotta Túri gazda és szemeit lesütötte... A kis bírónak meg mosolygóra állott az arcza, lelkében hamiskásan úgy vélekedők, hogy talán bizony, még gólya száll a házra. Akkor leszen csak öröm a Túri gazda házában. Hiszen — mióta várják azt az áldott gólyamadarat. .... Pedig hát más fordulatja vagyon a dolognak. Megmondotta az asszony, hogy férje ura mindig józanul beszél és gondolkozik, hát most sem beszélhet bolondokat. Meg aztán ugv illik, hogy az asszony kövesse férjét. Es követte is! Túri gazdának nagy gondolata támadt. Az t. i. hogy ő minden értékesebb ingóságait eltünteti a furfangos népszámláló finánczok elől. Mert finán- ezok azok, ha nincsenek is fináncz ruhába bujtatva. Megkezdették tehát a nehéz, de reményteljes munkát... Rettenetes erőfeszítéssel kitartással kezdették a szoba értékesebb, szemre való bútorait a padra hordozgatni. Nagy a padlás, majd megférnek ottan egymás mellett békességben. Majd beleszakadtak, mig felczipelték a szép almáriumot, kaszlit, nyoszolyát. Az asszony még férje-urán is túl tett. Majorságát is felutaztatta a padra. Ott laktak a tyúkok, kappanok, libák, kacsák, akár árviz idejf* volna. Mert az adó összeírás bizony veszedelmesebb, még az árvíznél is. A szobában csak egv-két lézengő szék, pad és egy rozoga asztal maradt... Emigyen felfegyverkezve várta aztán újév napján a népszámláló fi- nánczokat Túri gazda. A Gyuszi fiú, A Turiék házából éjnek idején ;gyenge világosság volt látható. Kis hiró uram is váltig csudál- kozott, hogy mi történhetik ott, abban a házban, hol ezelőtt már kora estétől olyan szent csendesség lakott, akár a templomban. Meg is kérdezte egy reggelen Túri gazdától a kis biró: Gazd'uram, világosságot veszek észre éjjelenként a portáján, talán bizony beteg van a háznál? Nem kellett sokat várni. Megjelent az Írásokkal a jó, öreg tanító ur. Ezt maga Túri sem hitte. Azt gondolta, legalább is a fináncz miniszter embere fog jönni. — Adjon Isten Túri gazda jó napot. — Adjon Isten! — Hát kitöltenénk ezt a lapot... — Tessék, izgett-mozgott Túri gazda, aztán megállott, mintha nyársat fölöstökölt volna. Az öreg tanító leült. A rozoga asztal csakúgy rezegett. Aztán feltette a kérdő pontokat. Mi a neve? Mikor született ? Van-e gyermeke? — Bár lenne, szólott nagy busán az asszony. — Jó az Isten. Majd a másik népszámlálásra. — Van-e vagyona? — Aha, sziszegett magában a gazda. Most jön a java. Hát tetszik látni, szólott az asszony félénken, mi bizony nem rég kezdettük, szegényesen élünk még. De ez a ház a kenteké ? — I-i-i-gen. felelt dadogva a gazda. — Tehát beírjuk, hogy van. A tanító ur elvégezvén dolgát, írását kezdette összehajtogatni.
