Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-24 / 47. szám
IV. évfolyam. Szatmár, 1901. november 24. Itt V; tfí 47. szám. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztíség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Szent István-tér 9. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS : BODNÁR GÁSPÁR. Előfizetési árak: Egész évre . . . 4 korona (2 frt) Fél évre . . . • 2 . (1 » ) Negyed évre . . 1 » (50 kr) Mit akar a magyar ifjúság? A minapában egy zöld takaros, csinos kis könyvecskét kaptunk. Ezer magyar i fj u n a k hatalmas, lángoló szózatát foglalja magában ez a könyvecske. Ezer magyar ifjú szól benne a nemzethez, kinek nyíltan, leplezetlenül tárja fel, hogy: Mit akar a magyar ifjúság ? A nemzetnek pedig zöme ti vagytok m a - .gyarnép, fajunk fajának gyökere! Illendő és igazságos tehát, hogy mikor a magyar ifjúságnak kiáltó szózata végig zeng a hazán: akkor ti is, magyar föld míves ifjúság, tudomással legyetek róla; a ti sziveteket is megérintse, a ti egyszerű, de józan eszetekhez is hozzá férkőzzön. És ti meg fogjátok érteni! Isten, a magyarok Istene józan eszet, fogékony szivet adott nektek arra, hogy a szépet, jót, nemest ne-csak megértsétek, de tőle lángra gyuladjatok ...! Mit akar tehát a magyar ifjúság? ...A nemzet jobbjai, vénei, bölcsei, tapasztalatokban gazdag fiainak egyrésze már rég' veszik észre, hogy a magyar magyarnak lenni lustálkodik. Veszik észre, hogy lehullt a himpora a magyar becsületnek, mint a leszakasztott gyümölcsnek. Hogy beszédünk zengzetessége, szokásaink ősiessége, vallásosságunk kristálytisztasága hajlik az idegenbe, a hamisságba. Hogy a föld, melyben apáink porladoznak, hol minékünk élnünk és boldogulnunk kellene, inog alattunk, szalad kezeink közül. Hogy a magyar nép már már mindent elveszt, még azt a talpalatnyi kis tűzhelyet is, hol gyermekeit felnevelje. Hogy sírva búcsúznak ettől a hazától, hol nem boldog már a magyar! Hozzá fogtak tehát a nagy munkához. Újra magyarrá tenni a magyart! Vissza téríteni a nemzetet a magyar becsülethez. Megállítani a föld ingását. Hogy a magyar föld a magyaré legyen! És különösen — a mi titeket érdekel leginkább— megmenteni a magyar föld népét, melyet ugyan megszabadítottak az eladdig biztos földjeinek terheitől, de óriási részben megszabadították már magától a földtől is. E szent, e nagy törekvés zászlaját bontották ki — mondjuk — azok a vezérek, kik mint egykor Árpád vezérei vérrel: úgy ők munkával, türelemmel, szeretettel akarják megteremteni újra a keresztény Magyarországot. Hát hazám föidmives ifjai, ugyan mondjátok meg, kik sorakoztak volna e szent, honmentő zászló alá, ha nem a magyar ifjúság? A bölcsek, öregek fundamentum-vető munkájához kik siethettek elsőben is, mint hazánk azon ifjúsága, mely a tudás és műveltség révén egykor vezetője, tehát a munka folytatója lesz. Hiszen a mai ifjúság fog pihenni azon fa alatt, a nemzeti boldogság nagy fája alatt, melynek magvait ezek a bölcsek, most ellenséges emberek, konkolyhintők közt vetegetnek. Ezren vannak még csak, a kik a kibontott zászló alá siettek nevük aláírásával, férfias nyíltságukkal és bátorságukkal De az ezret követnie kell a tiz ezereknek, a százezreknek! 'Iszen még telik a nagy nemzeti fa virágából. Hull hull ugyan-e virág, de még nem késő! Még telik! Föidmives ifjak, a kik értitek és érzitek becsületes beszédemet: tudjátok meg, hogy nektek is közzé j ük kell á 11 a n i! A nagy, hatalmas nemzeti koszorú csak akkor leszen értékes, igazi, ha a féltékenyen ápolt és nevelt virágok közt ott lesznek a mezők természetes virágai... E virágok ti vagytok, népem fiai! Ne féljetek, hogy nem • fogadnak el! Sőt egyenesen számítanak reátok. Hiszen nyíltan hirdetik, hogy apáitok tűzhelyét, boldogságát,
