Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-03 / 5. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 35 TARGZA. Apróságok az angol királynő életéből. Mikor a világnak ily hatalmas asszonya hal meg. bizony sok a szóbeszéd, találgatás, mese. igazság nem csak ott az angolok közt, de más országokban is. itt minálunk is. Hát úgy van az, hogy még a falusi ember is szeretné tudni, hogy élt, milyen volt mint gyermek a jó Isten szerelméért az a hatalmas asszony, ki 62 évig uralkodott. Hát elmondunk egy-két apróságot ebből a nagy, hatalmas uralkodói életből. * Viktória királyi családban született, növekedett, de azért nem nevelték ám úgy, mint a kinek egykor trónra kell majd lépnie. Csendes elvonultságban, szinte szegénységben nevelkedett. Miután fi utód nem maradt, mégis királynőnek kellett lennie. Tizennégy éves volt. mikor megtudta, hogy ő lesz a korona-örökös. És csak véletlenül tudta meg. Nevelőnője egy könyvet felejtett a Viktória szobájában. A kis leány kezdette forgatni a könyv lapjait és meglepetéssel olvasta, hogy ő a korona várományosa. Kisietett tehát a nevelőnője után és közönyösen kérdezte: — Én vagyok-e az a Viktória, a ki olyan közel áll a királyi trónhoz? A nevelőnő igennel felelt. Istenem, szólott a leányka, a leendő királyné. Más gyermek mily büszke lenne erre. Engem busit és nagyon nyomaszt az a tudat, hogy királyi korona vár reám. Nem tudom én bizony, elég okos leszek-e, de hogy jó leszek életemben, azt fogadom. Fogadalmát meg is tartotta. * Az angol nép szívesebben látta volna, ha Viktoria másnak adja kezét és nem Albert szász herczegnek. De ő megszerette ám a szép. délczeg, nemes her- czeget. aztán beszélhettek neki. Nagyon érdekes az is. hogy kérte meg Viktóáriát a herczeg vagyis megfordítva akarom mondani, hogy a királyné kérte ám meg a herczeget. Nagy udvari bál volt. üt szép királyi herczeget is meghívtak erre a bálra; ezekről tudták, hogy szívesen látott vendégei a királynőnek, már mint Viktóriának. Megkezdődik a láncz. Egyszer csak tánczközben a királynő letépi kebléről a kis virág bokrétát és odaadja tánczosának. Albert herczegnek. Az ám, de a herczegen katonai uniformis volt, nyakig begombolt kabát, melynek egyetlen üres gomblyuka sem volt, hova a bokrétát betűzhette volna. Gondolt tehát egyet Albert. Kivette zsebéből a kését és — a szive táján belehasitott a kabátba és oda tűzte — a virágcsokrot. A királynő ezt látván, elpirult és igy szólott a délczeg ifjúhoz: •— Szereti Angliát? — Nagyon szeretem, felelt a herczeg. — Annál jobb, ne is hagyja el soha ! A bál után a királynő egy herczegnének, a ki udvari szolgálatra melléje volt rendelve az felelte arra a kérdésre, hogy miért reszketnek a kezei, a bál izgatta fel ugy-e ? Oh nem, nem azért válaszolt a királyné. De szerelmet vallottam egy fiatal embernek. Másnap trónbeszéddel kellett megnyitni a parlament (országgyűlés) ülésszakát. A fiatal királynő nyugodtan mondotta el megnyitó beszédét, azután mosolyogva szól az urakhoz. Viktória elhalt angol királynő 18 éves korában. — Kijegyeztem magamnak Koburgi Albert her- czeget. Imádkozzanak velem, hogy Isten áldása legyen ezen a frigyen. Az imádságnak foganatja lett. Huszonkét évig boldogságban éltek. (A többiről lásd a »Nagy Világ« rovatát Szerk.) * Anglia királynője igen takarékos asszony volt. Takarékossága közmondásossá vált. Halljátok, a nagy, gazdag angol nemzet királynéja abból, a mit az országtól kapott évenkint, királyi házának mentői fényesebb tartására : minden esztendőben tetemes összeget takarított meg az anyának, kinek sok gyermeke van. Még a gyertyával is takarékoskodott. Ha fiának az uj királynak vendégei jöttek és ünnepélyeket kellett rendeznie, azok költségeit is a fiának kellett fedezni. Férjével egyetemben igen nagy gondot fordítottak gyermekeinek nevelésére. Igen megható és tanulságos dolgokat Írnak erről. A mostani, uj király, az akkor még öt éves kis Kde, eleven, pajkos fiú volt. Nevelője valami csínért megfeddte. — Nekem ne parancsolgasson — pattogott a fiú, mert én herczeg vagyok. A nevelőnő erre felkereste a kis fin atyját és megkérte intse meg fiát. Atyja egyik kezében a bibliával, a másikban páleziká- val jelent meg. A bibliából a példabeszédekből felolvasta, hogy az atya f i á t f e n y i t s e meg, aztán térdére fektetve fiát, jól kiporolta a kis herczeg nadrágját s szögletbe állitván igy szólt a síró gyermeknek : — Addig itt maradsz, mig a nevelőnő meg nem engedi, hogy innen kijöjj * Kgy másik alkalommal a tenger partján sétált Viktória királynő, férje és a kis Kde herczeg. Meglátja a kis fiú, hogy egy szegény halászfiu a sapkájába szines kagylókat szed. Kde odamegy és felrúgja a sapkát. A halászfiu ráförmed a csintalan urfira. — Ne bántsd a sapkám, mert majd nyakon ütlek. És azzal újra összeszedte a szegény halász fin a kagylókat. üe a kis Kde nem nyugodott. Azért is újra felrúgta a sapkát. Kkkor az erősebb halász fiú naki ment a király fiúnak és ugyancsak megdöngette. A megvert királyfi ordítva szaladt anyjához panaszra. Az anyja szeliden előhívatta a szegény halászfiut, szembesítette a maga fiával, elmondana a történt dolgot és végül kimondotta az ítéletet. — Jól tetted ! Aztán fiához fordult és igy szólt a még mindig könyesszemü királyfinak: — Te meg tanuld meg ebből, hogy ne bántsd a másét 1 Milyen magasra repül a bogár? A léghajósokkal gyakran megtörténik, hogy olyan magasságban, a hol inár azt hiszik, hogy mindenféle állati élet megszűnt, bogárral találkoznak, tgv Bacon angol csillagvizsgáló, mikor múlt év novemberének közepetáján léghajóból vizsgálta a Leonida-meteorok hullását, 800 lábnyi magasban egy aczélkék szinü dongóval találkozott, mely egyhangú zúgással repkedte körül a légi vendéget. Flammarion, a hires í'ranczia csillagász azt beszéli, hogy gyakran találkozott körülbelül 1000 méternyi magasságban fehér lepkékkel. Ilyen magasságban már rendesen megszűnik minden állati élet: a meddig a szem ellát, sehol madár vagy bogár, a mely dalával vagy zümmögésével felvidítaná a kietlen némaságot.