Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-22 / 38. szám
300 MAGYAR FÖLDMŰVELŐ T Arc za. __ He j, mert hosszú is az a három év! — Kár olyan nagyon Varga Erzsók után vesz- kődni, mert hosszú ám a három év I — Én nem állottam kigyelmednek elejébe sehol sem, szabad volt az utjai — Szabadnak szabad volt, de... eh, mit is göm- bölitjük tovább ezt a huzalt. Mindig mondottam, most is mondom, hogy — Kár, kár, kár! — Hosszú ám a három esztendői így szólott az atyus a Pista legényhez, aki édes anyját ugyancsak körülvette, hogy Érzsókot már mint Varga Érzsókot a katonaviselés előtt eljegyezze, az eljegyzéssel hűségre kötelezze. Az anyjok nem is szabódkozott olyan nagyon ettől a gondolattól, hanem bizony az atyus maga is katonaviselt ember lévén, nem igen szerette volna, hogy legény-fia elhamarkodja dolgát. Ugyanazért sokszor szólott az ő nótája emigyen — Kár, kár, kár! — Mert hosszú ám a három év! Hanem a fiúnak nem szólott edáig. Mikor azonban a sorozásra való időpont megérkezett, akkoron aztán a fiúnak is elmondotta a maga nótáját — Kár, kár, kár! — Mert hosszú ám a három év 1 A Pista fiú azonban legény volt a talpán. — Eh, mit! Három esztendő! Úgy eltelik, mint a karikacsapás 1 Varga Er- zsók meg olyan leány, a kiben úgy bizakodom, akár jó magamban. Az atyus ilyenkor húzogatta a vállát jobbra-balra. Hej, mert ismerte ő a katona életet, meg a leány szivét-sorsát is. Hosszú az a három esztendő, akárhogyan veszszük is. Ott a király kenyerén, meg itthon a faluban is. — Deládd-e atyus, szól az asszony, hát te nem jártál a házunkhoz esztendőkig ? — Bizony jártam én, édes lelkem! — Osztég nem egyre hajtogattad, hogy eljárnál- várnál még két annyi ideig is ? — Bizony mondottam én, édesem 1 — Hát akkor miért tartod olyan tenger hosszú időnek a fiatalokra nézvést azt a három esztendőt ? — Hm, bé az elevenbe nyulkálsz jó asszony I — No hát igazán, miért? — Miért ? — Csakugyan, hát miért? — Mert mikoron én vártalak és én jártam a házatokhoz, akkor la itthon voltunk ám a faluban. Anyád úgy vigyázott minden lépésemre, akár egy argyirus királyfira! — Hát felveted, felhányod, panaszkodott keservesen az asszony. — Dehogy vetem. ’Iszen jó formán neki köszönöm, hogy emberré lettem. — Ügy-e, mégis bántod! — Isten áldja még haló porában is, dehogy bántom. Meg osztán hát a te ragyogó két szemed is őrködött reám, mint két virrasztó csillag. Hosszú a három év ... — De mikor fiadra vigyázni fogunk innen hazulról is. Varga Erzsók is olyan csillag lesz ám, aki virrasztani fog a fiunkon. — Hol? Merre? A forgó nagy világban? Hej, messze lesz ő a mi szivünktől! Aztán a katona ember, mi hamar feled! Mi hamar változik! Bejárja Ungot-Berket, a félvilágot. A félvilágon meg, hej, bizony, hogy sok-sok leányzó lakik. A leányzók meg hamisak, majd meg ládd asz- szony, mi hamar fogja írni a te fiad, hogy éd’es anyám, bizony hogy más a falu, meg más a nagy világ. E szavakra lépett be a legény ! — Bizony nem fogja azt írni a kigyelmed fia ’des apám ! — Adja Isten, gyermekem. De attól tartok ám, Varga Erzsi is hosszúnak fogja tartani azt a három esztendőt! — No már én meg nem hiszem. Ha nincs is ablak annak a leánynak szivén: belátok ám én az ő leikébe. Mi egymásé leszünk, Isten is azt akarja. — En is zokogott sírva az anya. — No hát én meg nem mondok ellene. És megérkezett a bé- rukkolás napja. Könyes, szomorú bucsuzás volt ez. Nem fogózkodtak szavakkal, csak egymás szemébe néztek, hosszasan mélyen. Több volt ez a beszédnél, fogadásnál, Ígéretnél. Múltak a hetek. Varga Erzsók ott áll most is gondolataival, egész leikével őszi virágjaiba temetkezik. Es talán mondogatja is: — Hosszú e’ 3 három esztendő! Ám, ki veszi-okon, ki veszi rossz néventőle? Azt mondjá, hogy a jó, bescületes le'eknél a t á- volság, az idő, csak növeli, ö e g h i t i a szeretetet. Meg kell adni, hogy a Pista légé/ is> meg az Eszti is becsületes, jó lélek volt. Hiszen Pista is irta, és bé gy-ran 'rta’ hogy bizony hosszú ez a három esztendő-^0 ugy élt, úgy viselte magát, hogy büszkén Írhatta — Tiszta lélekkel szakadok í1 kedves Erzsók karjaid közé, ha kiszolgáltam kirá)>mat' hazámat. Erzsók pedig megérdemelte21 a 1° hűt. Hűségét mindenki csudálta a falubr ^2 öregek vátig mondogatták : — így kellene minden g^ny> minden leány szivét egymásba fűzni, migiavo‘ van falujától a az ifjú.
