Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-08 / 36. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 2cS3 A legények búcsúznak... — A reguták berukkolásakor. — Minden esztendőben felemeljük szavunkat, mikor a mi magyar fiaink, legényeink a katona élet küszöbe előtt állanak. Ez alkalommal még korábban kérjük a községek elöljáróit, kérjük a szülőket, anyákat és leányokat egyaránt, hozzák be azt a szép szokást (igy legény- bucsuzáskor) mely már egy néhány faluban valósággal áldásnak bizonyult be. Mi volna ez? Röviden újra elmondjuk. Legényeink hosszú három esztendőre vonulnak be. Elszakadnak igy a szülői háztól, el a falutól, a mezőtől, a jószágtól, egyszóval egészen uj életbe szakadnak. A katona élet szép élet, mondják. Maguk a fiuk is azzal vigasztalják siró anyjukat: Oh ne busulj édes anyám, Hogy katona lett a fiad, Soha még egy drága könyed Se gördüljön ki e miatt! Katonaság ? — fiuk előtt, Közös törvény, közös dolog, S nem oly nehéz élet ám az, A milyennek te gondolod ! Úgy van 1 Szép, de nehéz, sőt veszélyes is. Mert ha a fiú nem törik belé a ragularis életbe, ha belekóstol a czimborás életbe: bizony, hogy könnyen szerencsétlenné és erkölcstelenné lehet egész életére. Hányán és hányán mentek el oda romlatlan, jó sziv- vel ? És hányán züllöttek, hányódtak el a világ csala- fintos utain. Mert a katona ha egyszer megkóstolja a városi életet, ha nincs a mi őt haza huzza, ha nincs a mi az ő szivét oda kösse családjához, falujához, a mezőhöz, melyet elhagyott, ott marad majd a város zajában. Beáll szolgalegénynek, akkor aztán elkapja őt a forgó szél. Soha se faluja, se hazája hasznát nem veszi. Szerencsétlan emberré leszen. Azért nagyon, de nagyon szép szokás az, hogy a katonasághoz bevonuló legényeket a szülők jól előkészítik a katonai életre. Ne siránkozzatok tehát anyák a ti fiaitokon, hanem arra igyekezzetek, hogy szivetekhez kössétek. Igértéssétek meg velük, hogy nem hagyják el a jó Istent, az erkölcstelenség pocsolyáját kerülni fogják, a barátokat jól megválaszszák. A legények bevonulásuk előtt már hét számra korcsmáznak, mulatoznak, isznak. Bódult fővel búcsúznak el övéiktől... és mikor majd ott a kaszárnyában felébrednek, akkor érzik csak, hogy mily elhagyatottak, mily eltávolodottak. A dorbézolás helyett tartson a bevonuló legénység számára a községi elöljáróság bucsuzó-ünnepélyt. Az ünnepség kezdődjék az Isten házában. Itt a község lelkésze szóljon a fiuk szivéhez. Tárja felelőttük a veszedelmet, melybe juthatnak és azt a boldogságot, hogy ha tisztességgel visszatérnek, mily erővel, frisseséggel fogják megkezdeni újra a polgári életet. Tisztítsák meg lelkűket, hogy a faluból igy búcsúzzanak el. Aztán vonuljanak ünnepélyesen a község házához. Kisérje őket öreg, ifjú egyaránt, Itt fogadják meg ünnepélyesen, hogy viseletűkkel, katonai életükkel nem csak örömöt fognak szerezni szüleinek, de becsületet, jó hirnevet hoznak a községük számára is. Fogadják meg, hogy istenfélők, hűségesek, engedelmesek lesznek és addig nem lépnek (a katona kötelezettség elvégzésével) a nagy világba, mig visz- sza nem térnek falujokba, honnan elszakadtak és hol ezután becsületes, munkás emberek akarnak maradni. Igen, igy búcsúzzanak el a magyar legények, akkor hiszszük, hogy nem fogják elfeledni aggódó szüleik tanácsait, nem fogják elhagyni a községet, a földet, a mezőket, hol gyermek éveiket töltötték és hol a magyar földmives nép egy jobb jövőt reméli. Hát a magyar földmives ifjúság szent érdekében kérünk benneteket atyámfiai: cselekedjétek meg ezt, hiszen áldozatba se kerül... Csak szív, szeretet és a jövő iránt való bizalom kell hozzá! A jegyző ur. Régi, régi igazság, hogy a községben nagyon sok függ attól, hogy vájjon „hogy fog a nótárius uram pennája“ ? Az az, vájjon a községházának ügyes-bajos dolgaiban minő lelkiismeretességgel, hivatás szeretettel tölti be a jegyző ur a maga kötelességét ? Senki sem tagadhatja, kogy jegyző ur feladata nem könnyű ám. De azt sem, hogy legtöbb esetben nem a nép okozza a legnagyobb nehézséget, hanem az az elhibázott felfogás, melylyel nagyon sokan a jegyzői hivatalt viselni akarják. Hogy mily szépen össze lehet egyeztetni a legnagyobb pontosságot, lelkiismeretességet e hivatalban is a kiméletességgel, népszeretettel és okossággal arra nézve egy igen szép, tanulságos példát olvasunk az újságokban. A fehérmegyei Szabad-Battyán községben szép ünneplés volt a napokban. Id. Walper Józsefet, a község jegyzőjét, a ki 44 év óta vezeti a gondjaira bízott helyiség ügyeit, a király a község egyenes kezdeményezésére az arany-érdem kereszttel tüntette ki. Az érdemkereszt átadása minap folyt le. Szabad-Battyánban, az egész vármegye közönségének részvételével s megjelent azon gróf. Batthyány Lajos is, mint a község képviselő testületének tagja. A községi diszgyülésen Kálmán Vincze, a járás népszerű főszolgabírója tűzte fel az érdemkeresztet. A diszebéden pedig az első felköszöntőt szintén Kálmán főszolgabíró mondta a királyra, a mi után a száznál több résztvevő állva énekelte el a Himnuszt. A képviselőtestület üdvözölte az ünnepeltet, a ki — noha tizennégy kitüntetése van a pénzügyminisztertől az adóbehajtások körül szerzett érdemei miatt — negyvennégy évi jegyzősége alatt egyetlenegy árverést sem foganatosíttatott a községben. íme, ennél csattanósabb példával alig lehet megmutatni, hogy és miképpen lehet okossággal, emberszeretettel még a legnehezebb hivatalokban is közmegelégedésre működni. Lelkes, becsületes, tiszta kezű emberek kellenek a mi hivatalainkba, a mi köz- igazgatásunk vezetésére és akkor megoldódik sók csomó és felszabadul, megkönyebbül sok oly kérdés, mely kígyó módjára sziszeg í'olyton-folyvást a mi közéletünkben ! Mi a népért vagyunk és nem a nép van mi értünk! Ez vezessen mind közpályán működő embert a maga utján és, akkor másképen fog állani a világ hazánkban ! Furfangos észjárás. Egy franczün vidéki városkában, a legelő szélén, egy táblán a következő felirat voll olvasható: Ellátás lovaknak. Mérsékelt árak : Kurta farkit lő napjáért fél frank. Hosszú farkit ló napjáért 1 frank. Egy úri ember, ki épen arra járt nagyot nevetett ezen a furcsa árkülönbségen s oda fordult a legelő tulajdonosához, kérve, magyarázza meg neki a dolgot. — »Hja uram, oka van annak, — felelte a tulajdonos. — A kurtafarku ló kénytelen a fejével verni el magáról a legyet és ez alatt nem eszik, mig a hosszufarku ló, szünet nélkül rágva legyezgeti magát.«
