Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-08 / 36. szám
284 MAGYAR FOLDMIVELŐ tArgza. A hazajáró gazda. Bodros András uram a ravatalon feküdt és siró felesége panaszos kifakadtakkal borult reája. hogy a pogány is megszánta volna fájdalmáért. Hát hogy is ne ? Tíz esztendeig éltek együtt békességben és megelégedésben, s ha néha néha felleg borult is házas életök egére, csakhamar elszálltak azok, hogy aztán hosszú derült napok következzenek. Most már vége mindennek... Üres a ház, az udvar. Meghalt a gazda, oda van a tisztesség, oda a boldogság, helyébe szomorúság költözött 1 Már behantolták Bodros András gazdát, de még friss volt a föld, mikor Karó Ferkó gazdánál a talu- fosztóra összegyűlt komámasszonyok a Bodros And- rásné asszonyom özvegyi sorsát húzták kapóra. — Hallottátok — szólott Pitypangné, hogy Bodros Andrásné ura feljárogat? — Szerelmetes Istenem ! — No igen. Hiszen egész életében fösvény- kedett a lelkem teremtésem. Elvonta az urától még azt a kis halotti tort is, amit Rózsafalván még az utolsó csordás is megad vég- tisztességké- pen minden becsületes _ halottnak. — Persze, nem is volt ott semmi. Még egy egy kis pálinkát sem kaptak a virrasztók. — Hát hogy ne rös- tellné aztán Bodros András gazda, aki — nem volt valamire való virrasztó, disznótor, hogy a helyét meg ne találta volna? — No most, mit fog tenni a hazajáró urával? — így folyt a beszéd Karó Ferkó gazduram házában, mely szóbeszédet a pitvarból jól kihallgatta egy legény, a Friczi, — aki arról volt nevezetes, hogy úgy bolonddá tudta tenni az embereket, akár egy csepürágó kókler. Nem is kellett egyéb Friczinek. Másnap felkereste özvegy Bodros Andrásné asszonyomat és fontoskodó képpel azt kérdezte tőle: — Bodrosné asszonyom, nem hall ebben a házban olyan csörömpölés félét ? Az éjszaka a fosztóból jöttem hazafelé s olyan kegyetlen lárma ütötte meg füleimet, hogy nem hiszem, nem-e a gazda hazajáró lelke volt ? Az asszony gondolkozni kezdett... és csakugyan másnap éjjel hallotta a zajt, a lármát, nem volt többé kétségbe az iránt, hogy a gazda haza jár. Másnap ismét fölkereste Bodros Andrásnét a túlságosan ravasz Friczi. — Tudja-e Bodrosné asszonyom, mit beszélnek a fonóban ?. f — De nem én. — Hát lássa én elmondom. De ha ebből egy kukkot kiereszt a száján, no akkor meglássa a mi következik. — Sir leszek 1 — Hát tudja Bodrosné asszonyom, mikor az ura siratója volt, elfeledte-e vagy hogy, de semmi néven nevezendő torról nem gondoskodott. Már pedig szent igaz, hogy Bodros András gazda ott volt minden toron. Az az ember szörnyen röstelli a dolgot, nem tud nyugodni. Haza jár és járni fog midaddig, mig meg nem teszi azt, amit ilyenkor szokás tenni. — Mit? Mindent megteszek. — Hallgassa kend hát. Az első szobában terítsen fel szépen ; öljön meg libát, kacsát, csirkét és a legjobb falatokat tegyen egy tálban az asztalra. Szorítson hozzá egy pár üveg jó bort, meg egy néhány finom szivart. — Nagyon szívesen megteszem, ha nyugalmára lesz ez én feledhetlen kedves Adrásomnak. * * * * Kivándorlók * * * * — Megálljon csak!' Maga korán le fog feküdni, aztán csöndesen «' lesz, mert tudja, hogy a szellemek a legkisebb zajra érzékenyek. — Köszönöm a jó tanácsot, ^ — Az ajtókat nyitva hagyja, ne féljen ... ide nem jön senki, mert az egész község tudja, hogy a gazda hazajár, hát bizony retirá- lunk e háztól. — Istenem,hátmár ilyen elátkozott az én házam .........sirdogált Bodros Andrásné asszonyom. Fr iczi vigasztalta. — Ne féljen kigyelmed, Ha megteszi a végtisztességet, a mint mondottam ... nyugalmas élete leszen. Bodros Andrásné asszonyom konyháján úgy égett a tűz, mintha le akarná vetni gyászos özvegységét, s lakodalomra készülne. Liba, kacsa, csirke ott kopasztódott a konyhában... Senki sem gondolta, mit akar Bodros Andrásné, mint ahogy voltaképen nem is mondotta senkinek.. Éjfél van. Az egész község szendereg. Csendes a falu, mintha egy szomorú temető lenne. Bodros Andrásné háza felé közeleg három alak; Friczi, meg két czimborája. Csendesen surannak be a sikátorba, hol Bodros András háza volt. Az ajtók nyitva, minden akadály nélkül léphetnek be a szobába, hol gyertyavilág volt. Az asztal megtérítve. Mosolygó kappan, igéző csirkeczombok díszelegnek a tálból... A gyertya világát csak erősitik a fiaskók, melyek olajsárga borral vannak megtöltve. Szivarok hevernek a tálak közt, ropogósak, jó drágák.
