Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-27 / 4. szám
28 MAGYAR FÖLDMiVELÓ —= T A R CZ A. _______ A kik egymást keresték. — [gaz történet az életből. — Egy megható kis történetet olvastam a napokban az újságokban. Kis történecske mondom, mert egy szegény, szétfutott család története, a milyen annyi és annyi esik meg e szomorú földön. De engem nagyon meghatott, engem ugv megerősített egy sokszor hangozatott igazságban. Azért meg nem állhatom, hogy nektek el ne beszéljem Hiszem, hogy titeket is rokonérzelemre serkent. * Daku Mihály földmives gazda, jó negyven esztendővel ezelőtt házasodott meg. Házassága után. egy esztendőre gólya szállott a házra és egy egészséges kis flut hozott, a kit annak rendje és módja szerint József névre kereszteltek. A kis család három esztendeig békességben élt a szerény tűzhelyen... de egyszer csak vihar szakgatta meg a boldog fészket. Összekülönböztek ..,.. A katonaságból kiszabadulván, rendőrré c Marosvásárhelyen. Itt családot is alapított és most foly a -folyvást kutatta-kereste. hol élhet az ő édes apja, . y ha meghalt, hol porladoznak csontjai? De bár módjában volt most már a szorgos kutatás, eredményhez nem juthatott. ......És ezen idő alatt a Debreczenben élő apa Daku Mi hály is nagy sebet hordozott szivében. Nem szólott senkinek, de annál mélyebben érezte, hogy egyetlen vágyódása, életének utolsó kívánsága, hogy még egyszer láthassa övéit... így keresték egymást a lelkek, kiket összeforrasztott a házasság, kiket Isten egybe adott s kiket ember soha szét nem választhat! Hiába beszéltek ! Nincs törvény, nincs hatalom, mely ezt a lánczot szétszakítsa. Keresni fogják ők egymást minduntalan s ha keresésükben bele halnak is, de keresik egymást. Történt, hogy a Józsi fiút, a marosvásárhelyi rendőrt hivatalosan Debreczenbe küldötték, Itt természetesen beszélgetésbe bocsátkozott a rendőri hivatalban egyikkel is, a másikkal is. — Debreczenben is lakik egy Daku nevű öreg munkás ember, mondotta egyik dehreczeni rendőr Halászat csákánynyal és szigonynyal nem tudtak egymás mellett megférni, azért szét- vállottak. A férfi elhagyta feleségét és Debreczenben telepedett meg. Itt mint egyszerű munkás ember éldegélt, de pár esztendő múltával már hirt sein hallott sem feleségéről, sem gyermekéről. * Az asszony pedig a három esztendős Jóska fiával Erdélybe, Marosvásárhelyre került. Itt élt még pár esztendeig, de még fiatalon elhunyt. A kis Jóskát rokonai nevelték fel. A mint a gyermek serdülni kezdett észre lehetett venni rajta, hogy kis szivén valami titkos bu- bánat rágódik. Sokszor, talán naponkint kérdezte. — Je még az én apám? — Vájjon hol lehet az én apám. A rokonok, ha akartak volna sem adhattak neki feleletet, ők sem tudlak az emberről semmit sem. Daku József aztán felserdült legény ember lett. Besorozták és ott a katonaságnál is mindig azt a vágyat hordozta lelkében — Csak én még egyszer az életben apámmal találkozhatnék. — Nem rokona magának az az öreg Daku’ Mihály munkás, a ki énnálam lakik, szólott a másik. Daku József halálsápadt lett. Figyelni kezdett a névre, aztán kérte a rendőrt, hivassa fel az öreg Dakut. Egy óra telt el. Öreg ember botorkál fel-felé a rendőrséghez. Sohse tudhatja, mi jóért vagy talán rosszért hivatják. Végre megérkezik és ott áll előtte a fiatal Daku. Beszélgetni kezdenek. Szó-szóra jön. Felujulnak a régi emlékek... egyszerre csak egymás, nyakába borulnak — Édes jó öreg apám ! — FJam, édes fiam. Harminczhét évig keresték egymást, végre annyi idő alatt összehozta őket a sors. Egymásra találtak apa és fiú. A hetven éves öreg ember magán kívül volt örömében. Büszke lett fiára, a ki meg legboldogabb ember volt most a főidő*, hogy végre megtalálta öreg édes apját. A fiú kijelentette, hogy az öreget viszi magával. Viszi Erdélybe, hogy hátralevő öreg napjai ott töltse fia, és unokái közt. Hogy a mit egy meg1
