Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-18 / 33. szám
260 MAGYAR FÖLDMIVELŐ TÁRCZA. Viski apróságok. Midenekelőtt kijelentem, hogy már többször voltam Visken, ismerem nagyon jól, de e sorok után nem megyek sóba Yiskre, mert tudom, hogy a beregi llosváig meg nem állítanának. Azt el nem árulom, hogy város-e Yisk, vagy falu, mert nagyon megzokolnának érte. Elég az, hogy nevezetes hely, melynek bizonyságára szóljon e toll. Nagy tanácskozás volt Visken. A »prezsbite- rium« a felett vitázott, hogy ékes templom építtessék. »Hájszen jó, mond az egyik, de hátha nagyon szép lesz, s a ki látja, azt hiszi, hogy kormánypártiak építették pl. Huszton?!« »Abbion«, hangzott minden oldalról. A templom fel is épült, s a tornyon ékes betűkkel ott állott, hogy: Épült helyben, Visken. De büszke is volt ám reá a viski ember mind egy szálig. »»» Szólott a muzsika, nagy dolog lesz, követet választanak Huszton. Hiszen jó, csak az a komiszság, miért nem választják Visken?! Miért? Hát azért, mert abba bízik az átkos kormány, hogy áradás lesz, s a viskiek itthon rekednek, nem mehetnek Husztra. Jaj az a viz, az a viz ! Átmenni átmegyünk a hidason, de hátha a drótot elvágatja az átkos »kormány«, s itthon rekedünk?! Van "itt ész! s ezzel nehány ember a homlokára ütött. Másnap volt a választás. A mint sötétedett, jó három markos viski átment a huszti oldalra, s a bokrokban megbújt jó fütyköseivel. Hajnal felé jön Husztról egy alak, a komp mellett szétnéz, s miután sehol egy lélek, elkezdi fűrészelni egy szerszámmal a vastag drótfélét, nagy az ár, a viskiek otthon rekednek, a választás nélkülük lesz. Egyszer csak előront a három atyafi, a fütyköseikkel hamarosan a másvilágra küldik az átkos »kormány«-pártit. Tárgyalás van, a rokonszenv nagy, csak sokra ne ítélnék a szegényeket, mert mégis embertelenség annyi népet szavazati jogától megfosztani, hát miért fizetünk adót!? A legjobb fiskális tanította őket, csak tagadni mindent, az a fő. Ki is fizették előre. Kezdődik a vallomás, a fiskális nyugodt. — No, ugy-e — mond a vizsgálóbíró — belé- jők kötött az az ember, azért mentek neki? A félhid mind a két oldalon elkészült.. — El biz’ a, de még rúgott, hát oda legyintettem én is neki és kámpecz. Tudtuk mi jól, hogy eljön, hát előre neki készültünk. Hiába volt minden, úgy rászolgáltak az elitéltetésre szándékos emberölésért. A fiskális dühödten mordul rájuk: — Hát igv tanítottam én magukat? — No, no, ne izéljen az ur. mi tisztességes emberek vagyunk, csak nem fogunk hazudni. Az ur fiskális, azért fizettük meg, hogy hazudja le, az a mestersége! A választás eljött jön a képviselő s kéri szavazatikat, pártfogásukat. Hát aztán az átkos kormány miért nem ád Visknek kocsi-postát ? — Majd fog adni. — Az már más. S a választás megtörtént, a viskiek leszavaztak egy szálig — az ellenzékre. De Huszt győzött, a kormány jelöltje került ki. A ló, posta sehogvsem jött, a viskiek tehát felírtak neki, hol az Ígéret? Dühös lett a képviselő, hogy még ők beszélnek, gondolt egyet, a mit tett követett. Vett egy hatalmas lófarkot, bepakolta s elküldte Visknek, megírván, hogy meg lesz a lóposta, megígérte a miniszter, egyelőre itt küldi a farkot. Visket egy futó viz választja ketté, melyen ha kicsi. könnyű átgázolni, de ha nagy? Bizony bajos! Tanácsülést tartottak, s határozatba ment, híddal kötik össze a két partot, s a költségvetés felét az egjik, felét a másik partlakók viselik. Igen ám, de ők is építtetik külön-külön a felét! Ámde az egyik part jó van lejjebb lakott, hát az hamar elkezdte a munkát jó lenn. A másik part néz! Áhá, nem fogtok ki rajtunk, s elkezdik a munkát jóval feljebb. A fél hid mind a két oldalon elkészült, egyik sem engedett a maga igazából, s a lakosság nyugodtan ment a maga hidján, a közepén le a másik hídig, arra fel s úgy a másik oldalra. Talán még ma is úgy van. Dunai János. T Rendszereid madár. — Nem biz' a kérem, hiszen még csak azt próbálta volna. A fiskális felugrott s ránézett, ez csak egyet hunyorított. — Ugy-e csak azt mondta neki — kérdi e másikat — hogy ne rontsa el az átjárást, s ő erre gorombáskodott ? — Nem biz’ a kérem, mert úgy vágtam fejbe, hogy szólni sem tudott. — Tyüh, ez már baj! De csak kis sérülés volt, ugy-e? — kérdi a harmadikat, — erre még el nem esett? A fecsegő szarkának az az érdekes szokása van, hogy az eléje dobott morzsákat nem eszi meg azonnal, hanem előbb egyenkint különböző helyeken eldugdossa és ezeket az eldugott morzsákat csak akkor kezdi elkölteni, a mikor látja, hogy többet nem kap. A legérdekesebb a dologban az, hogy a szarka eldugdosott csemegéi előkeresésénél mindig azzal kezdi, melyet legutoljára dugott el és igy folytatja, éppen megfordított rendben, mint a hogy a morzsákat eldugdosta. Ha jóllakott, mielőtt összes rejtekhelyeit végigkeresgélte volna, beszünteti a keresést, ha pedig a legelőször eldugott falathoz ért és még éhes, odafut, a hol előbb a második falatot eldugta és igy sorban tovább. Ha azonban valamelyik falatját elveszik, akkor eltéveszti a sorrendet és össze-vissza-keresgél, úgy, hogy véletlenül képes egyik vagy másik eldugott falatjára ráakadni.
