Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-18 / 33. szám
FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS: BODNÁR GÁSPÁR. Megjelenik minden vasárnapSzerkesztíség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Szent István-tér 9. szám. IV. évfolyam. Szatmár, 1901. augusztus 18 Előfizetési árak: Egész évre ... 4 korona (2 frt) Fél évre .... 2 » (1 » ) Negyed évre . . 1 » (50 kr) A gönczi levél. No már az igaz atyámfiai, hogy olyan hires levél réges-régen nem járt édes hazánkban közkézen, mint — a gönczi levél. Olyan zavart meg éppen nem okozott irás, mint abban a hatalmas táborban, hol eddig a börze madarai vígan fütyöréztek, a hol a gazdavilágot csak amolyan tehénnek nézték, melyet boldog-boldogtalan megfejhetett. Ugyan-ugyan, kérdezed türelmetlenül atyámfia, hát miféle Írásos levél lenne az, hogy tőle még azok a hatalmas pénzkirályok is úgy megriadtak? Nem kerengetem tovább a dolgot, hanem elmondom a bökkenőjét. Atyámfiai, követválasztás leszen! — ’íszen ezt mára nádi veréb is csiripolja! No légy csak türelemmel! Oka-foka van annak, a miért ezt elöljáróba bocsátom! Mert hát épen ezen alkalmatosságból kifolyólag a gönczi derék választó polgárság megtessékelte az agrárok, földvédők Ősz vezérét, a magyarországi szövetkezetek édes apját, becsületes, ősrégi neve szerint való gr. Károlyi Sándort, hogy hát fogadná el szivesen — a képviselő-jelöltséget. Az őszinte, nyílt meghívásra nyomban válaszolt a nemes gróf. Válaszolt pedig egy levélben! Ezt a levelet, melyet minden újság lenyomatott, az egész országban olvasták és ma már úgy ismerik, mint a gönczi levelet! A gönczi levél olvasására minden magyar gazdának, megkönnyebül a lelke, a magyar népet igazán szerető szívnek hangosabban kell dobognia ! Benne van abban ayámfia a közel múltúnk siralma, a fájó jelen keserve, de benne van az ébredő jövőnek, egyesülésünk erejének reménye, sőt paracsoló hatalma. Nem csuda, ha országszerte kalapleemelve fogadta nem csak a gazdavilág, hanem minden igaz magyar, a ki azt akarja, hogy ez a föld magyar maradjon! De nem úgy fogadták ám ott, abban a hatalmas táborban, melyről fentebb szólottám. A gönczi 1 elvéi úgy csapott közzéjük, mint egy váratlan ágyugolyóbis. Azt gondoltuk, hogy a tőzsde lovagok, a hatalmas részvény és tőke királyok és a többiek úgy fognak örülni ennek a gönczi -levélnek, mint a fazekas, mikor szekere feldől. De hogy ekkora lármát csapjanak, hogy jól fizetett trombitásaikkal ekkora jajveszékelést vitessenek végbe: no már erre nem igen számítottunk. Hisz gr. Károlyi e levélben nem mond újat. Csak azt, a mit egy kis körű, de napról- napra növekvő mozgalom élén már régen, de különösen az utolsó tiz éven át mondott; a mit hirdetett, jósolt, a miért társaival egyetemben küzdött és áldozott! Hogy Magyarország a magyaroké! Pedig Magyarország ma jóformán napról-napra kevésbbé a magyaroké. Hogy a régi ellenség egy-egy darabot tépett el az országból, de ennek lakói sírva kívánkoznak vissza a hazához. Ma veszedelmesebb a helyzet! Ezren és ezren hagyják el szülő hazájukat, mert itt csak tengődni, halni, de élni nem tudnak! Hogy a régi ősi erényt, a magyar becsületességet, tisztességet és testvériességet idegen, hamis, sőt veszélyes fogalmak, mesterfogások váltják fel, mely fogások közepett a gyengébb elemet megemészti, megőrli az élelmesebb és az erősebb. Biztosítani kell tehát a magyar földet a magyarság számára! Biztosítani a tisztességes megélhetést és boldogulást! Biztosítani a közigazgatási életben a tisztességet, hogy az uzsora, a csalás szigorúan büntettessék, hogy a gyengébb, de jóhiszemű emberek tudatlanságát ki ne használhassák!
