Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-04 / 31. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 243 tArgza. — Hej pedig, az a madár igen ritka, melynek kedves a kalitka — kötekedtek a többi munkások. Nem jó a tűzzel játszani! — Aratási igaz történet. — Arató-munkára készült a falu dolgos-népe. A szomszéd vármegyébe szerződtek, mintegy háromnégy hétre... Az asszony népség azonban zúgolódott: — Jobb szeretnek, ha az. emberek itthon dolgoznanatt I — Hej, mert a férfi egészen más, mikor aszszonyt nem érez a háta mögött.. — Nem is maradunk i itthon! Megyünk velük, nem eresztjük őket szabad istrángjára... Csak e- gyetlen asz- szonyka, még menyecske számba menő Kökény Jóskáné mosolygott nyugodt lélekkel., — Én bizony, beszélt a kis menyecske szaporán, elmerem engedni emberemet akár az ópe- rencziás tengeren túlra is. Jó férfi ő, engedelmes, mint a kezes bárány. — Hm, nyelvelt visz- sza Vércséné, mintha bizony Kökény Jóska más matériából lenne gyúrva, mint a többi. Bizony nem engedjük mi. — Nem hát 1 — Velük megyünk 1 És úgy történt, a miként az asszonyok akarták. Hej, mert a mit egyszer az asszony-nép kifőz — kisüt, el kell azt ám fogyasztani. Csak Kökényesi Jóskáné nem mozdult. Neki dolga van otthon. Hiszen csak nem hagyhatja azt a kis gazdaságot. — Persze, puják sírnak a portán, kötekedett Rostásné. — Fél az ura, hogy a menyecskének megbar- nul a fehér arczácskája. Kökényesi Jóska mit sem adott a szóbeszédre. Otthon hagyta élete párját a kis fészekben. Nagyon szerette az asszonyt. Kimérni akarta. Hiszen még olyan fiatal, miért zaklassa ki a tűzhelyről? * A munka javában folyik. Dal és tréfa az aratás sava, java. Meg is indul a nagy tréfálkozás: — Hé, Jóskai mit csinál most a fészekben kis madarad ? — Bizonyosan reám gondol, válaszolt boldogan — Jóska. — Vájjon ? kacsintott egy marokszedő aszszony. — Láttam én már olyan madarat is, a mék kirepült a kalitkából . .. — De olyan fészket is, szólották megvest, a melyikbe uj gazda költözött. Kökény Jóska csak hallgatott, bár úgy gondolta m agában, hogy bizony elég volna már ebből a tréfából. Hiszen van itt más emberfia is, a kit pőrére húzhatnak. De a tréfa nem szűnt, sőt mindig élesebb és élesebb nyilakkal szállott Jóska felé. — Mikor írtál a menyecskének? hangzott ujfent a dévajkodás. — Bizony irok én, mikor csak tehetem. — Hej, örül annak a kis biró 1 — Olyan kisbirója is kevés községnek van ám, öltötte fulánkját Vércse Zsuzsi! — Nem hiába veszkődött utánna a falu leánynépsége. — Még Kökényesiné is... — Hej, most tu’m szívesen viszi a — leveleket. — Meghiszem azt! — Tudta a menyecske mit csinál 1 A tikkasztó hőség nem hatott úgy Kökény Jóskára, mint ez a kegyetlen terefere. Lelkében egyszerre Az őrangyal
