Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-30 / 26. szám
204 MAGYAR FÖLDMIVELÓ TAECZA. Marosmenti nóták. Zilahy Józseftől. Ha meghalok... Nótája : Kiöntött a Duna vize messzire. Ha meghalok arra kérlek titeket: Ne vigyetek temetőbe engemet! Ott ássátok meg a sírom előre : Hűtlen babám virágos kis kertjébe ! Majd aztán, ha rózsapiros hajnalba’ Virág szedni síromig jó a lányka ; Hű szivemet egy neíelejts képébe' Hadd tűzze fel dobogó kis keblére 1 A múlt nyáron... Nótája: Zsindelyezik a kaszárnya tetejét. A múlt nyáron nagy szélvihar támadott, Rózsáméknál kikezdte az asztagot. Node hisz az nem nagy baj, ha kikezdte, Csak az eső ne ment volna beléje! Szivemben is ily nagy vihar támadott, Mert a rózsám más szemébe kacsintott. Node mindegy, ha kacsintott se bánom, Hejh, csak azt az álnok szivét sajnálom 1 — A király kéz tyűje. Nincs annál szebb, dicsőbb dolog, mint mikor a nép és uralkodója közt valóságos atyai és gyermeki viszony van. A földmivelő nép mindig szerette uralkodóját. Hiszen tudja jól, hogy a király milliók és milliók gondját viseli, hogy az uralkodó Isten előtt felelős népéért éppen úgy: mint az apa gyermekeiért. Ennek a megható viszonynak egy szép példáját olvastam a napokban XIV. Károly János svéd királyról, a ki 1818—1844-ig uralkodott. Hallgassátok tehát meg az esetet. .........Hegyek közt, csikorgó hidegben utazott a király. Hogy útját el ne téveszsze magához vett egy svéd földmivelőt. A mint mennek, mendegélnek, észreveszi a kisérő földmives, hogy az ő uralkodója fázik, didereg. — Felséges király atyám — szólal meg bizodalom- mal a földmives, te fázol, dideregsz. A király hallgatott. — Nem csudálom — folytatá még nagyobb bizodalommal a beszédet a kalauz — hiszen semmit sem ér a te keztyiid. Vedd csak az enyémet. Durva gyapotból készültek, de hát felség, itt ezen a tájon ilyen kell ám! A király mosolygott. Aztán mikor látta a felséges ur, hogy több kettőnél, köszönettel elfogadta a — keztyüt. Mikor egy vadászkastélyhoz értek, elrendelte a király, hogy néhány aranynyal jutalmazzák meg ezt a becsületes embert. De a földmives csak fejét rázta. — Jó királyom — felelte — hiszen én ajándékba adtam királyomnak a keztyüt. De ha még sem akarja ingyen elfogadni, akkor nem bánom hát. — Kérj csak fiam, a mit akarsz, vágott közbe — a király. — Adja ide felséges uram a saját keztyüjét. Úgy sem érdemli az, hogy a király viselje, mikor még a fagytól sem ótalmazza meg a kezét. A király szemében megcsillant a jól eső örömköny. — Itt van fiam 1 A király akkor legboldogabb, ha ilyen alattvalói vannak. És a földmives megőrizte a király keztyüjét. Gyermekei, unokái, sőt szép unokái is nagy becsben tartották a király keztyüjét 1 ISMERETEIK TARA. A madár szava értelmezve. — Herman Ottó könyvéből. — Hirtelen belép az udvarodba az idegen, vagy betéved a czellengő eb és azonnal megszólal a kakas. Szavát ekkor úgy értelmezi a Szilágyság népe, hogy azt mondja: Ki kotos itt ? Csakugyan, a kakasnak ez a szózata úgy hangzik, mint a kérdés — és az is. A nép eleven lelke emberi szóvá változtatja. A pulyka nem is szól, hanem pityereg, már hogy a jérczéje. Fázékony kicsinyeit vezetgetve, azt. pityergi: Csak úgy élünk csak-csak-csak I Erre a fiák felelik: Még egy ki csit-csitt-csitt-csitt! Ekkor berzengésre fogja a pulykakakas, kereket vág a farkával s oda lublubol a jérczének : Koldúlással is eltartalak! Mikor a magyar pór ezt értelmezi, bizony elmosolyodik, mert hiszen pityergő életepárját ő is azon a módon vigasztalja. Megbug a ducz űlőfáján a fésűs galamb; a nép szerint azt mondja : Van borunk'. Van borunk! Erre a kút melletti fertő pocsolyájából odakiált a torkos kacsa: Csak csapra! Csak csapra! A galamb burukkolása megfelel a csöndes örömnek, a melyet a gazda érez, mikor pinczéje rendben van; a kacsa hápogása megfelel a mohóságnak, melynek nem az okos gazdálkodáson, hanem a prédasá- gon jár az esze. A magyar ember eleven esze kétféle embert tükröztet a külömböző madár természetében és szavában: a takarékosat és a prédát. És mikor a tél a kis barátczinegét az erdőből a gyümölcsösbe szorítja, a kis madár ernyedetlen szorgalommal keresgéli eledelét ott, az ágak hónaljában, a kéreg repedésében; csupa alvó bogárság az, mely fának, virágnak, gyümölcsnek kártékony ellensége. Ekkor a kis czinege keresgélés közben igy szól : Nincs, nincs, itt sincs l A mikor pedig mégis talál valami iczipiczi alvó hernyócskát, petét vagy mást, ekkor ezt mondja: Kicsit ér, kicsit ér 1 De azért csupa szorgalom! Kiül szép sorba az éjjel járó bakcsó, vagy vak- varju a Tisza fövényesére; a szava: bak-vak,— bakvak! A nép értelmet ad a madár szavának, mondván, hogy a vakvarju ekkor ezt mondogatja : Jakab pap hat vak bak, Vadg'alamb ül. Vagyis, hogy értelmetlen, bolond beszéd. És mikor a hideg, zuzmarás tél beköszönt, a kis hegyeskontyos pipiske madár, a szegénység téli barátja, melyről Tompa Mihály oly remekül zengett, beszorul az udvarra, ott keresi szűkös téli eledelét a csűr körül és ha nem jut elég, azt mondja . Kicsi csűr! Mikor pedig a kemény kidegtől megcsikordul a hó s az éhező égimadarak seregei megszállják a falut, a kerékvágást, a pipiske kívánságot mond : Csíki szűr I Csíki szűr !
