Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-30 / 26. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÓ 203 A magyar ember vidámitója. Megmutattuk, hogy a magyar ember vidámitója nem volt sohasem — a pálinka. Magyar ember bort ivott, hiszen a nóta is azt mondja: Magyar ember bort iszik, Mig a sírba nem viszik ! Ott születtem, ott nőttem fel jó atyámfia, hol „tüzes“ bor terem. A filokszera idő előtti korszakra mily édesen emlékszem vissza. Az én szülővárosomban alig volt „pálinkás“ ember. A magyar munkás, kapás, kötöző, metsző, karózó, sülyesztő munkás szinte szánalommal nézte a szegény orosz munkást (ruthént), a ki délután uzsonnára is itta a „vad vizet.“ A magyar munkás pálinka nélkül dolgozott. De szívesen meg ivott és nagyra vette, ha egy pohár borrai megkínálták. És a szőlős gazdák nem is sajnálták a jó munkásoktól a bort. Emlékszem, hogy estére, munka végeztével mindig kijárt a jó pohár bor. Azt kellett aztán látni, szemlélni, mily vidámitólag, üditőleg hatott ez a kis bor a munkásra. Arra is emlékszem, hogy a nép a legszívesebben mulatott ott nálunk a bor mellett. Vasárnapon- kint letelepedtek a zöldben, vidám kedélylyel fogyasztották az itczékből a bort. Ha egyik másiknak jókedve is kerekedett, nem csinált botrányt; állattá nem aljasuk. A kocsmába csak a söpredék nép ment — pálinkát inni. Vásárok alkalmával a szekeresek megállották egyes házaknál, egy-két itczét beszedtek, aztán dalolva indultak haza. Kialudták magukat — és másnap újabb erővel fogtak a munkához. Persze, fogod mondani, atyámfia, könnyű volt akkor! Volt bor, aztán olcsón lehetett hozzájutni. De jött ugy-e bár a szomorú filokszerás korszak ? Jött a talián bor. A talián borral jött aztán az egészségtelen, hamisított kotyvalék. Az Engelék korszaka. A jómódú ember sem tudott tiszta borhoz jutni. A szegény ember még drága pénzért is csak mérget ihatott. Más kép tárult elémbe az én szülővárosomban is. A kik eddig a szájukat sem öblítették volna ki pálinkával, most ugyancsak pálinkásokká lettek. Itták reggel, délben, délután és este egyaránt. Az utczák sorát pálinkás boltok foglalták el. A magyar gazda pinczéje üres lett, pálinkát tettek a terített asztalral Lakodalmakon, keresztelőkön a vad ital járta. A szegény munkás embernek nem a mindennapi kenyérre volt gondja, de a vad italra, melynek egész rabjává lett. így jutottunk a szomorú korszakhoz, mikor a pálinkaivás irtóztató betegsége lett a magyar embernek is. A bor hiánya, a vidámitó borra ráakasztott rettenetes adó, a pálinkamérés hihetetlen szabadalma, a lelketlen visszaélések valósággal szemünk láttára pusztítják népünket, családjainkat, serdülő ifjúságunkat. A jobb lelkek megdöbbennek I Mi leszen, ha ez továbbra is igy megyen?! Siró hangok emelkednek! Segítsetek e népen! Májok szomorúan, leverten mondogatják, hogy már késői Mi, atyámfiai teljes meggyőződéssel kiáltjuk: „Még nem késő!“ „Még nem vesztünkéi!“ Még minden jóra fordulhat I Megmondjuk, miért? A szomorú állapotok egyik előidézője volt úgy e bár a borhiány! Nos, hála Istennek, borunk lesz, nemsokára újra megtermékenyülnek szőlőhegyeink, homokjaink. Bor leszen, legalább elegendő rr.ennvi- ségben. Itt az idő, hogy a mentéshez fogjunk. Vigyázni kell a bor tisztaságára! Irgalmatlan kezekkel kell kiverni a borhamisító kufárokat. A kormányzatnak minden elképzelhető áldozattal kell rajta lenni, hogy a boradó szabadítsa fel végre valahára a gazdákat is, meg a fogyasztókat is az el visel hetlen terhektől. A nép hadd jusson mentői könnyebben a borhoz és mentői nehezebben a pálinkához! A kormányzat most munkálkodik abban, hogy biztos adatokkal állapítsa meg, mily rombolást visz véghez a pálinka a nép közt. Szörnyű adatokhoz fog jutni 1 És ha ez adatok világosak lesznek, nincs hatalom, mely a közvélemény parancsoló követelését elnémítsa. Inkább álljunk meg egy kis időre rohanó haladásunkban; de a népet a pálinka hatalmától, romboló pusztításaitól meg kell szabadítanunk. A magyar nép vidámitója legyen ezentúl a magyar bor, melylyel bőven meg fogja ajándékozni a magyart a Gondviselő jó Isten. A magyar nem állatias, hanem emberies, szép, vidám életre van teremtve. Az a fránya masina! (Arató gép.) A küszöbön levő aratásról beszélgettünk a minap ketten Gyuri bácsival. — Már én csak a mondó vagyok mestör ur — szólt Gyuri bácsi kemény hangon — hogy hát nem jól vagyon ez igy, ahogy vagyon, — Hát mi a hiba? — kérdém az öreget. — A földes ur megvest készítteti előfele azt az ördöngős masinát, azt a gépet. Olyant még a nagyapám sem látott, pedig katona is vót ő kelme. — Hát miféle masináról, vagy gépről beszél kend Gyuri bácsi ? — Nem tudja mestör ur ? Hát arról a fránya arató-gépről, a ki olyan mint egy ördög-motóla, veszett volna a hazájába’. — Oszt’ miért haragszik kend annyira az aratógépre ? — Nem jó az uram.-- Már miért ne? — Mert sok kárt okoz a földmivesnek. — Hogy értelmezzem ezt, Gyuri bácsi ? — Hát úgy, hogy eddig mi arattuk a búzát, egen de most már az a fránya masina élénkbe ál la. — Emlékszik bátyám a tavalyra, úgy aratás tájt történt, mikor ott a „magyar bót“ előtt találkoztunk ? — Emlékszem. — Hát mit is mondott la? — Hát... hát... emlékszem már. A mondó voltam, hogy nem kaptam aratót, mivel hogy mind az uraságnál vót kévét kötni. — No lássa bátyám, ha az arató-gép elveszi a földmivelö-napszámos és munkás kezéből az arató sarlót, kaszát, pótolja bőven a kötéssel, mivel hogy azt a búzát kötni is kell. Mán pedig azt mind maguk csinálják s nem más senki. S mindenki kap munkát, aki csak dolgozni akar, hiszen bizonyság reá a kend állítása, hogy embert nem kapott, mivel hogy mind az uraságnal volt kötni. — Igaz, úgy vagyon mestör ur I — Igen, de később megvest találkoztunk oszt Gyuri bácsi panaszkodott valami felől. — Emlékszik ? — Igen. Hát azt mondtam, hogy az én aratóim bizony csak úgy til-tul aratnak, sok kalászt hagyo- gattak. meg oszt’ majdnem csak a fejét vágták le. — És még mondott valamit. — Hogy a földes ur gépje után úgy maradt a föld mint a sima tenyerem. — No lássa bátyám mégsem olyan rossz és veszedelmes portéka az a fránya arató masina. — Hászen ha úgy veszszük úgy is van. — Gondolkozzék csak Gyuri bácsi, kinek van hát igaza ? — Már nem kezdek ki a mestör úrral mindig meggyőz az igazságmondásával. Marosán J.
