Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-30 / 26. szám
IV. évfolyam. Szatmár, 1901. junius 30. 26. szám./ Menjetek — arassatok! Tehát menjetek magyar munkások a buza- kalászos mezőkre, végezzétek be az emberiségért folytatott verejtékes munkátokat. — Arassatok! Menjetek, a jó Isten nevében! Menjetek! Az ő kegyelme segítsen benneteket majd a nap izzó forróságában; az o lát- hatlan angyalai őrizzék azokat a kis bogárhátu földmives házakat, és azokban a házakban édes gyermekeiteket, legdrágább kincseiteket; és őrizze legkisebb szárnyasaitokat is. Az aratást a magyar ember mindig úgy értelmezi, hogy Isten áldását, a munka sikerét, az elvetett magnak bőséges megszaporulását jelenti. Azért minden munkásságra — bő aratást szokott kívánni. Azt szoktuk mondani még a királyra is, hogy uralkodását bő aratás kövesse. Azt kívánjuk minisztereknek, iró-embereknek, eszével dolgozó minden embernek: bő aratás lett légyen jutalma. Talán azért is vette az emberiség ezt a fo: benjáró cselekedetet úgy a szájára : mert érzi, hogy az aratástól függ a népek sorsa, jóléte itt nálunk és mindenütt, a hol szántó-vető, arató nemzet lakik. Fájdalom, hogy az utóbbi évtizedekben, úgy harmincz esztendők mérése óta, hiába csurgott a a gazda-nép verejtéke, hiába ontotta a jó Isten áldását, hiába teltek meg magtáraink bő terméssel: a gazda-világ nem boldogult, aratásának gyümölcsét nem szedegethette ... Mindig volt még egy más aratás is I Pedig a példaszó azt tartja: „Esztendőben csak egyszer van aratás!“ A példaszót megcsufolta az idő, a politika, a hibás, nagyon is szabadalmas gondolkozás, a föld iránt való közönbösség. Arattak itt ebben a hazában bizony... másodszor is] És ez az aratás jobban fizetett, mint az első. De nem a gazdának! Mert verejték, tes- tet-lelket ölő munka nélkül ... csupán spekulá- cziók utján emelték el a gazdáktól a föld áldását éppen azok, kik a földet megbecsülni és megérteni nem tudták. A gazdák úgy jártak mint az egyszeri öreg ember, a ki arról panaszkodott, hogy mikor foga volt, nem volt enni valója, mikor meg bőven ehetett volna, már volt foga. Ha ugyanis a magyar gazdának jó termése volt: akkor nem volt ára a szemnek; mikor meg ára volt, nem vala termése. Búza közé száll a dalos pacsirta, Búzavirág, buzakalász árnyába Hogyha magát a magasba kisírta. Bcátalál megsiratott párjára.
