Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-16 / 24. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

187

TÁRGZA.

Sok a hiba.

— Czuczor Gergely költeménye. —

Hely be szép a világ, ha nincs benne hiba,

De ha roszul forog, az ám a galiba.

Pedig hogy igy vagyon, magam tapasztaltam, Mert Tolnát, Baranyát, s hét országot láttam.

Jártam egy faluban, hol a sár oly nagy volt, Hogy csizmáim szárán a hig lötye befolyt.

Ez bizony lomha nép! gondoltam magamban, Mert nem tölt utat, bár köve, homokja van.

A templom előtt is megsülyed a szekér,

Mert a szívós kátyol ökör hasáig ér.

Romlik szerszám, marha, a drága idő vész, Holott segíthetne mindezen kéz és ész.

Egy másik helységben szemem majd kinéztem, S egész utcza hosszán egy kéményt sem leltem. Boldog világ van itt, én igy okoskodám,

Sült galambbal élnek, konyha sem kell talán.

De megnézem jobban, hát egy ház gőzölög, Ajtaján ki a nagy füst csak úgy hömpölyög.

— Tűz van! tűz! — ilyedve magam elkiáltom, Oda futok, s ime, hogy főznek benn, látom.

A gazdasszony könyes szemét törölgeti,

Torkát a sűrű füst köhögni készteti.

No, sohasem láttam ily konyhának mását,

Hol kozmásan főzik a töpörtős kását.

Boldogult nagyapám szájából hallám még,

Hol nyitva a kapu, ott kedves a vendég;

De mely házon kapu és kerítés nincsen,

Arról azt mondotta, hogy abban rend sincsen.

Pedig ilyen falut, sőt várost is sokat Láttam, mintegy égbül hullva a házakat.

Csáléra állt egyik, a másik hajszára,

Mintha lidércz tojta volna garmadára.

Görhes ló formájú sok háznak teteje,

S majd orrára bukik, úgy kiáll eleje.

Borzasán égbe néz kuszáit pozdorjája,

Azt vélnéd, boszorkány jár tánczolni rája.

Néhutt azt sem tudják, mit tesz tapasztani, Meztelen hagyják a falakat romlani,

Töveikben békák, egerek fészkelnek,

De a szegény párák, ők is hadd éljenek.

A kertek sövénye, amit Isten csinál,

Mert igazat szólva, csak levegőből áll.

.Széltében gázolja a szomszéd marhája,

Mintha bitang volna, vagy Csáky szalmája.

Szabad ég alatt áll a gazda gabnáju,

Ázik és rothadoz gyönyörű búzája.

Ha azt mondod neki: „Jó volna a pajta!* „Minek az ?“ feleli „apám is úgy szokta.“

Szokta vagy nem szokta, én meg azt felelem, De hogy jól szokta, el nem hiteti velem.

Én csak megmaradok a magyar mondásnál: „Tanulj fiam és légy okosabb apádnál.“

Egy vidéken voltam, meg nem mondom merre, Olvasóm önmaga találjon e helyre,

Szép magyar nép lakja, földje bőven terem, .Rétje buja kövér, a mezeje selyem.

De bármerre néztem, Tisza, Duna felé,

Egy szálfa csak kevés, annyi sem tűnt elé,

Én mátrai palócz, hol tenger az erdő,

Meg nem tudtam fogni, mit legyen jelentő.

Itt tán szerszám sem kell, se lapát, se villa, Vendégoldal, lóggó, szénvonó, motolla.

Azonban úgy hallom, s mondásom nem hamis, Kész pénzükbe kerül még a piszkafa is.

Szalmánál sütik itt a legszebb kenyeret,

Az igaz, ehetni belőle eleget.

De hát a tűzhelyre való fát hol veszik ?

Az istálók körül, ökrök után szedik.

Bizony nagyon nagy kár, földiek, az nálunk, Hogy fatenyésztéssel vesződni sajnálunk.

Ott a mocsár, homok hever száz holdjával,

Mily hasznos volna ezt beültetni fával.

Egy tenyérnyi árnyék nincs széles pusztákon, Hőség, eső miatt majd elvész a barom.

Kopár egész vidék, s másod Arábia,

Hogy ne vadulna el itt a puszták fia?

íme, a mit láték, ez úttal elmondtam,”

Bántani szavammal senkit sem akartam.

Ide teszem azért apáink mondását:

„A kinek nem forró, ne fújja a kását!“

Eldurvult lelkek.

A ki a kert virágait szánalom nélkül le tudja taposni, aki a kis madárnak fészkét minden érzés nélkül ki tudja rabolni: az jó érzésű ember nem lehet.

Ezt az igazmondást szomorú példa igazolja. íme halljátok:

A vörösmezői erdőben madarászott négy ember. Tilosban jártak és pusztították az ég madarait kegyetlenül, orvul. De rajtakapta őket Bedő János, a zala- apáti benczések erdöőre. Rájuk szólt egyszerű szóval, de im az egyik emberbe Horvát Józsefbe belekapott a rossz és a szegény erdőőrt baltával addig verte agyba-főbe, mig az holtan esett össze. Hat kis gyermek maradt apa nélkül. Horvát Józsefet a gyilkost elfogta a csendőrség.

Úgy e bár, hogy amint azoknak a madaraknak fészkét minden részvét nélkül szétdulta: olyan eldurvult lélekkel ütötte agyon embertársát. Miért? Mert az a törvényre figyelmeztette, mert az az erdőőr szánta a madarakat.

Hát lássátok atyámfiai, igy durvul el az emberi lélek, ha azt kis korától parlagon hagyjuk. Ha nemes érzelmeket nem oltunk beléjük.

Hiába igyekeznek azért bizonyos furcsa szagu fővárosi újságok kigunyolni a mi Darányi miniszterünket azért, mert azokat az ártatlan madarakat törvénynyel védi. '

Mert bizony szükségünk van arra, hogy a fejlődő kis gyermekekben is olyan gondolkozás, érzés fejlődjék ki, hogy embertelenség ám annak a madárnak fészkét feldúlni, kicsinyeit elpusztítani. Hiszen az a szegény jószág senkinek sem vét. Sőt használ az emberiségnek, gyönyörűségére van a mezőnek, ligetnek. Hát az ember olyan hálás, hogy mindezekért pusztitja el ?

Lám, ha a gyermek kis korától, igy fog gon dolkozni, megnemesedik majd lelke. És az, ki a madarakat megkíméli, megszánja, ki irtózik még a madárvértől is: az kímélni fogja embertársát is. Irgalmas, gyöngéd, résztvevő lesz felebarátja iránt. Inkább ő hal meg, mintsem felebarátja élete ellen törjön. Irtózni fog az ember vértől, mely bosszúért az égbe kiált 1

Szent a hitünk, hogy ha a gyermekek ilyen ér-