Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-09 / 23. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 179 TÁRCSA. Hirdettetik! Salaváry Dániel végzett kurta nemes vala Vérke- váralján. Azon kemény és szomorú harczból, melvet élete java részében saját urhatnámságával, hitelezőivel és a törvény embereivel megharcz.olt: egy nagy tanulságot kapott örökségül élete csöndes alkonyára. Azt t. i. hogy őrizkedni kell a nyilvánosságtól, elrejtőzni a nagy világ előtt s a mennyire iehetséges még saját becsületes nevét is skatulyában kell tartani, mert különben könnyen bekövetkezhetik, hogy az embert ebben a furcsa világban tökéletes módra elemésztik. Ezen indokok alapján kitöröltette magát minden társulatból Az ő neve ne szerepeljen többé még a választók névsorában sem. Újság se járjon saját nevére. Komájának előfizetésébe káfolt bizonyos összeget. Ezt is csak azért tette, hogy megnyugtassa magát az iránt, hogy hitelezői mostan már békében hagyják becsületes nevét. Az ő udvaráról még lábas jószág se menjen az utczára, se a legelőre, se a tallóra, mert szentül megvolt győződve, hogy még az ilyen nyilvános szereplés is bajt zúdít fejére. Mikor a kisbiró megáll olykor háza előtt, s bizonyos ideig tartó dobolás után elkiáltja szokott ékes hangján, hogy hát: — Hirdettetik 1 Salaváry Dániel uram úgy becsapja ablakait mintha legalább is a dörgő ég istennyilájától ijjedne meg. Még füleit is bedugja, hogy siket legyen mint a siket föld. Hja hiába ! O neki módjában volt hallgatni ezt a dobszót elégszer. Viszszavigyorog még kegyetlen mosolylyal az az idő mikor ökölbe szoriritott hangulattal hallhatta: — Hirdettetik ! — Árverésen elfog adatni — és a többi. Elég volt ez a szó! Ne kívánja most már senki, hogy ő a dobszót meghallgassa. Most gazdaságának, illetőleg felesége vagyonának megmaradott romjain éldegél. Asszony felesége, kedves majorsága közt igyekszik feledni a múltat. Sári néni most is ott áll a kapu előtt. Valahogy nagy titokban mezőre eresztette kedves libus- káit. Remegve várja őket haza. Alkonyat borul már a tájra, az utolsó kongós tehén is ballag a bitanglóból, de az ő libái még most is távol vannak. — Mi történt? — Hol foghatták be ? — Már ezt is irigyli a világ. — Nem volt elég a föld, a szöllő, a kaszálló? Öreg estére válik az idő de a libasereg még mindig nem jő Sári néni ki kiszalad... olykor-olykor hbagágogást hall! Csal ód.is az csak. — Mit szól majd Danyi ? — Hogy mondjam meg neki ? Oda zárta szivébe a jó asszony szomorúságát és e titokkal lelkében tette gonddal teljes fejét hű párnájára. Ah, de ki fog ilyenkor elaludni, mikor a libák nincsenek sehol 1 Éjfél felé járt az idő. A rémes éj már nem volt tovább tűrhető. — Danyi te alszol ? szólalt meg Sára. — Alszom feleié Salaváry ur lusta álmosan, s hogy szavainak nyomatékot adjon, horkolni kezdett. Az asszony még most sem tudja elárulni nagy titkát. Szemét lezárja, de lelke ott járt libái közt. — Ilyen fajta nincs több a vármegyében. És előtte áll a jelenet, mikor az ő libuskái jöttek sorba-reudbe haza felé, mint a jó_ iskolás fiuk. A nagy gunár úgy lépegetett elől, mint egy kis király. Eszébe jutottak a talufosztó esték, mikor a drága pihe úgy feküdt halomban a nagy asztalon mint a most leesett szűz hó a fekete földön. — Oh kedves libuskáim — sóhajtott, csak még sóhajtott, csak még egyszer jöjjetek vissza... Aztán elszenderedett. Álma rövid ideig tartott. Felébredt, most már nem nem tarthatta tovább. — Danyi te, alszol? Danyi csak horkolt... — Danyi te, alszol? — Hát látod, hogy alszom — szólott mérgesen Salaváry ur. — De alszol, a libák meg még most sem jöttek haza. — Salaváry ur mérgesen ült fel ágyában : — Mondottam asszony ugy-e, hogy nekem még a lábas jószágok se menjenek emberek közé. Nesze, megkaptad ismét a nyilvánosság árát. — Pedig a libáimat nem hagyom — kiáltott vissza mérgesen az asszony. — Hát hogy nem hagyod ? — Kidoboltatjuk! Erre a 'rettenetes szóra Salaváry Danyi nem maradhatott egy szempillantásig sem ágyában. Ott állott a szoba közepén oly rémületben, mintha legalább is saját házán ugráló vereskakasnak elűzésére konganá- nak a vészharangok. — Mit csinálunk ? kiabált Salaváry Dániel ökölbe szorított kezekkel. — Kidoboltatjuk! — Asszony, meg ne próbáld, suttogott most már Salaváry lihegve, mert nem tudom, mi fog történni. Kínai missionárus iskola.
