Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-09 / 23. szám
Földmivelő rabok. Szomorú sorsra jutott, szerencsétlen embertársaink ügyével foglalkoznak mostanában az igazságügynek főemberei. A földmivelő-rabok sorsával. Mert keservesen esik lelkűnknek, hogy olvassuk, mely szerint hazánk börtöneinek és fogházainak lakói nagyobb részt a földmi v e 1 é s s e 1 foglalkozó néposztály- bó 1 kerülnek ki. Hej, mert az a gyilkos pálinka, be sok szegény embernek veszi el az eszét és családnak teszi tönkre boldogságát! Hej, mert a hirtelen indulat, a telhetetlenség, az izgatok után való könyü haj lás, be sok munkás kezet visz a szabadság temetőjébe! De hagyjuk! Ne szürküljünk töviseket a szivekbe. Más a mi sorunk most la! Az a szomorú körülmény ugyanis, hogy mondom a földmiveléssel foglalkozó rabok ilyen nagy számban vannak, az igazság főembereit, de általában a föld népének javáért munkálkodókat gondolkodóba ejtette. A raboknak a fogházban dolgozniok kell. Legnagyobb részét ipari munkára szorítják. Annak a földmives embernek, ki eddig nem csak a szabadság levegőjében élt, de ott künn az Isten szép ege alatt, a madár dal, erdő zsongás közt fogta az eke szarvát, vágta a föld barázdáját, bizony hogy sorvasztó dolog a zárt helyen való kényszer- munkát végezni. Olyan munkát, melynek a szabadulás után úgy sem veszi hasznát. Mert a földmives még büntetése kiállása után is csak maradjon földmives. Miért ne lehetne a szerencsétlen rabokkal ott a szabadság temetőjében is föld- mi v e s munkát végeztetni ? Lehet, mondja a józan ész és a gyakorlat pedig már be is bizonyította czélszerü- •ségét. Sőt van más súlyos ok is, a mi javalja is, hogy a földmiveseket ne szorítsák ipari munkára. Lehet mondjuk, mert a rabokra a szabadban is lehet ám vigyázni! Sőt épen e foglalkozást űző rabok t ürik legnagyobb odaadással sorsukat. E foglalkozás teszi elviselhetővé az ő életüket. Beregszászban, a szőlőhegyen tett sétáim közt meglepetve látom, hogy íme rabok dolgoznak a zöld szőlőerdőben. De még mily vidáman, szorgalmasan! Az őröknek mi bajuk, gondjuk sincs. Kérdeztem a szegény embereket. — Szeretik-e a szabadban való munkát? —• Oh uram, szólott egyik rab társuk nevében. Nekünk ez öröm, vigasztalás és a szerencsétlenségben is biztatónk. Mondják, hogy S.-A.-Ujhelyen is megkísérelték a rabokkal a szőlőmunkát és a kísérlet beválik Az eszme tehát nem uj, csak meg kell testesíteni, gyakorlatba átvinni. És ezt annál szükségesebb megcselekedni, mert hisz a hazai kisiparosok napról-napra jajgatnak, hogy a rab ipar sérti az ő érdé k ii k et! Van is benne valami!» Hát akkor maradjanak csak a szerencsétlen rabok a szabadság temetőjében is — földművesek ! Buda száz évvel ezelőtt. Budán (Ó-Buda nélkül) a XIX. század elején 3000 ház volt. Hogy mily keveset építettek akkoriban, kitűnik abból, hogy 1812-ben 2968, két évvel rá 2916, 1818-ban pedig 2976 házat találtak, úgy hogy 6 év alatt a házak száma mindössze csak nyolczczal gyarapodott, mig például az utolsó 6 év alatt nem kevesebb, mint körülbelül 600-zal. A házak nagyon kicsinyek voltak, a mennyiben átlag csak két család lakott egy házban, e mellett azonban figyelembe kell venni, hogy az adómentes nemesek családjait az ösz- szeirás alól fölmentették. Lakó is átlag csak nyolez jutott egy házra. A nős férfiak száma a század elején majdnem negyed részszel nagyobb volt, a mostani arányszámnál. Hitfelekezet tekintetében Buda majdnem tisztán katolikus volt, mig <j-Budán a zsidók száma a lakosság 44 százalékát képezte.
