Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-02 / 22. szám
170 MAGYAR FÖLDMIVELŐ hol kevesebbül, és nyugodtabban, biztosabban élhettek. Megmondottuk, ám — ti lássátok aztán, ha későn kell tapasztalnotok, hogy igazat mondottunk. SZÖVETKEZZÜNK! még drágábbak vónának. Akár patika számba mennének. Hát hiszen meg osztég ki bántja őket. Mi nem. Mi csak azt akarjuk, hogy rönd, és tiszteség legyen portékában, mérő masinában és a többiben egyaránt. — No de mostanság már félbe is hagyom az olvasásomat, meg a szentencziázást. De mihelyst ügyesbajos dolgomat végzem, bizony visszakerülök én meg- vest a jó szövetkezetekre, mert a szövetkezetek egyik fő generálisa hallom, hogy megvest magvas szenten- cziákat tálalt elejünkbe. Csontos Dömötör bíró uram olvasása a jó szövetkezetekről. — Sok szép szenten- cziát olvastam én már az mi Magyar Földművelőnkből a szövetkezésekről. Mán mint a hogyan a magunk eszejársa szerint magyar banknak, meg magyarbót- nak tituláljuk. — Hej, még mostanság se hajjitódott ki fejemr bői a réczefalusi tanító uramnak előadásai. Mi is nékie köszönhetjük, hogy példáján felbuzdulva végre is nyélbe ütöttük az magyar botot, meg a bankot is. — De úgy látszik, hogy a jó gondolattal is úgy vagyon az ember, mint a búzával a gazda. Ezt o.lva- som ki. Vagy hull e jó földbe vagy nem. Osztég meg ősi ellenség ám a konkoly is, meg a gaz. Elnyomja, rontja a tiszta búzát, ha még nem is akarjuk. — Veszem észre, hogy a szövetkezetekről szóló tanitmányok is nem épeg mindenütt estek ám kellő jó termo talajba. Mert hát a szövetkezeteknek egyik nagy generálisa aperte kimondotta vala, hogy ő bizony nem a sok, de a jó szövetkezetnek örül. Mert hát ez ám a fődolog. — Bizony hogy enmagam is amondó vagyok. Mert hát vannak ám az mi falunkban is kemény koponyáju embertársaim, a kiknek esze még ma is újra- meg újra más csavargással akarnák a helyest, az igazságot megkerülni. Azért jó, hogy az mi újságunk folyton-folyvást reperalgatja, igazgatja ezt a csa- vargós észjárást. — Hiszen példának szólva, aszmondja egynéhány atyafi, hogy hát ő azt gondolta, hogy az mi magyar bótunkban minden olcsóbb, de halsza’ aszmondja minden jobb is leszen, mint más botokban. — Enyje kutyázom adtát, még utóvégre is addig addig csavargatja a káptalanját, má mint az okos fejét, hogy hát a magyar bőt ingyen osztogassa az portékákat. — Meg vót mondva pedig, hogy hát mi nem kívánjuk a nagy olcsóságot. Hanem hogy keserves garasainkért jó és egészséges portékákat kaphassunk. Ha osztég majd sokan leszünk, sokat rendelhetünk, akkó számba jöhet az ócsóság is. Mert hiszen utó- végre is a falusi ész is beláthatja, hogy csak azt lehet ócsón adni, a miből sokat veszünk. így olvastam én ezt la az mi újságunkból, igy is vágtam oda az atyafiaknak, már mint, kikről fentebb emlékeztem. Aszmondja erre az egyik atyafi, a ki a szatócs rozsdásától még mái napig sem tudott vala megszabadulni: — Hát hiszen Áron szatócs ócsóbb árut ad, mint a magyar bőt, hát ne bántsuk ! , — Az ám, de mióta? A mióta magyar bőt van! Éppeg ez a czirkumstanczia is az magyar botok érdeme, hogy bezzeg adják már a szatócsok is ócsób- ban a portékákat I Bezzeg nem adták eddig. Ha magyar botok nem keletkeznek, ma már bizony hogy A magyar nép — nem kalmár nép! Ezt a régen ismert szólást mostanában mindig sűrűbben és sűrűbben hallhatjuk. Meg van ennek is a maga oka-foka I Riasztani akarják a magyart a kereskedéstől, az önálló elárusitástól, a közvetítők mellőzésétől — és igy tovább. — Hiszen, ha a vásár a kereskedésre született polgártársaink ünnepére esik ■— igy szokták mondani nincs vásár. A gazda visszaviheti terményét; nem tudja értékesíteni. Ha szüretkor nem jönnek a czen- zálok, a must nem kelendő. A magyar nép nem való korcsmárosnak, bérlőnek, egyszóval a magyar nép — nem kalmár nép. Hát ilyen alakban nem fogadhatjuk el ezeket az állításokat. Hanem annyi igazság van bennük, hogy a magyar ember nem ért a tisztességtelen kalmárság- hoz. Nem született reája! A magyar megmondja az igazat, ha kárával is. Á mi népünk kiváló tulajdona — a becsületesség és ennek testvére a nyiltszivüség. A magyar gazda nem ért a ravaszsághoz. Nem tudja a szinbort keverni. Fáj a lelke, hogy azt megrontsa. Inkább szereti a méréseknél is a ráadást, a szerzést, mint a lehúzást vagy lecsipést. Megmondja a lovára is, hogy el nem adná ő bizony, ha ez vagy az a baja nem lenne annak a párának. Korcsmárosnak sem vaió, mert sajnálja embertársát, tőle az italt inkább megtagadja, mintsem szerencsétlenné tegye. Bolond jó szivü, inkább kárt vall, csak romlást ne okozzék. így volt ez, ilyen volt a magyar és ilyennek kell lennie újra. El kell jőni az időnek, mikor a magyar becsületesség és tisztességtudás vezeti majd a kereskedést is. Akkor majd látni, érezni, tapasztalni fogjuk, hogy a magyar ember elfoglalhatja helyét e téren is. A magyar tudja, hogy az igazság az első, de van esze ahhoz is ám, hogy megitélje, mely szerint a mai világban a helyén való ügyesség, eszély csak módos okosság. Ha a magyar összetart: nem kell féltenünk a kereskedés terén sem. Bár megfogja tartani itt is házának első törvényét, hogy: „ne bántsd a máséti“ arról szó sincs, hogy meg ne állja helyét. Tudja meg tehát minden emberfia, hogy a magyar nem tökkel ütött e téren sem. Csak irtózik attól, hogy kalmárkodás közben olyan mocsok ragadjon rá, melyet ő nem szívlel, a mely levegőben ő élni nem tud. A magyar jelleme, természete olyan, mint a hattyúé. Ha ezt sárban, pocsolyában tartják elveszti kedvét, hófehérségét, egyenes, nyílt tartását. Vigyétek csak a tiszta, szabad vízre, majd látni fogjátok, hogy emelkedik, hogy szeli a hullámokat, milyen szép, mocsoktalan. A mai kalmár világban a magyar le van sújtva, el van nyomva, jöjjön csak egy tisztább, üdébb, emberségesebb kereskedő világ, majd akkor látjátok, meg, hogy a magyarnak is van esze, érzéke, igazságszeretete, embersége és kellő ügyességei Ügyes vadász. Asszony: »Két nyulat hozol haza a vadászatról? Hisz itthon felejtetted a puskádat.« — A férj : »Teringet- tét! Egész utón azon törtem a fejemet, hogy mit is felejtettem otthon!
