Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-07 / 14. szám
A föltámadás. Mikor a természet ébred, mikor a föld megszabadul a tél dermesztő lehelletétől, mikor élni kezd mező, virág, fii: akkor ünnepeljük a feltámadás ünnepét. Maga a nagy természet figyelmezteti tehát az embert, a teremtés koronáját, hogy ime nézzedd: — Újra kikéi a kis buzaszem, rügyet hajt a fa, feltámad, felébred a természet. így támadt fel a megfeszített Istenember is koporsójából, igy fogsz te is feltámadni, mert Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember vagy. Igen atyámfiai, ilyen gondolatok, érzések foglalják el a keresztény ember lelkét a feltámadás ünnepén. Mert nem merő szokásból ünnepel ám az igaz keresztény ember! Szükségünk van nekünk az ünnepekre, hogy szivünkön, lelkűnkön könnyithessünk. Hogy e bus földről a magasba is nézhessünk, a honnan számunkra az áldás jő, a hova a feltámadt Krisztus a mi utunkat is előké- szité. Mi is lenne az emberből e hit, az Istenben való bizalom és szeretet nélkül? Mi is lenne igazán belőle, ha csak pusztán a kenyérért, a mindennapi eleségért élne és nem tudna a magasba nézni, nem érezné a Gondviselő Isten jóságát... Hát atyámfiai, akkor az emberek olyanok volnának, akár a sertések. Ezek is mohón emésztik a makkot, melyet számukra a pásztor ember ráz, de soha se néznek fel jótevőjükre, arra a pásztorra, a ki nekik az eledelt rázza. Mert ők csak a földet túrják, ők csak az eledelért élnek. Nincs nekik magasabb czéljuk! így él az olyan ember is, a ki nem gondol a feltámadás után való életre, a ki nem tudja meghálálni annak a nagy pásztornak, a Gondviselő jó Istennek áldásait; igy él, a kinek nincs ünnepe vagy csak éppen azért szereti, hogy ünnep van, mert akkor a torkának és hasának áldozhat! Azért atyámfiai ti legyetek jó keresztény hívők, kik a föltámadás ünnepét nem csak szokásból ülitek meg, de lelki szükségből. Szent és istenes gondolatok, érzések foglalják el a ti sziveteket. És különösen az, hogy miként a keresztre feszi tett Istenember feltámadott koporsójából, úgy fogunk mi is egykor sírunkból feltámadni. Tehát nem ez a földi élet a mi ezé- lunk. Vándorok vagyunk mi csak e mostani ösvényünkön. E vándorlás után jőni kell egy más, szebb életnek, hol mindenki egyformán részesül az igazi boldogságban, miután e földön úgy sóvárogtunk! A kivándorlásról. Mi az oka? Ne gondoljuk, hogy a perbenyiki gróf csak a esábitó ügynököknek, sok ember kapzsiságának, vagyonszerzési mániájának tulajdonítja a nagymérvű kivándorlást. Megmondja ő a magáét fel és le jobbra és balra egyaránt. Az égész ország elismerte, bogy olyan mélyen nem szántott még senki sem e kérdésbe. Csak egyetlen fővárosi újság akadt, a mely szintén nagy elismeréssel irt az országos figyelmet keltett szózatról, de hogy mégis valamit mondjon, azt jegyezte meg: itt is csak a baj gyógyításáról van szó, de nem végleges segítségről. A sebekre csak orvosság van ajánlva! No megadta neki! Az orvos, a ki teljes biztonsággal megtalálja a betegség okát; vájjon egy csapással fog-e segíthetni ? Vagy nem-e a gyógyításhoz fog és orvosságot ajánl, hogy aztán a végleges baj megszűnjék? Bizony, hogy igen. Mert ha ezt nem teszi, betege könnyen elveszhet. A perbenyiki gróf is megtalálta ám a kivándorlásnak forrását, de jól tudja, hogy ezt a bajt
