Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-13 / 2. szám
MAG Y A R FÖLDM l VE 1.0 11 A falusi jólét kerékkötője. Nap, nap mellett sürjen hallani ilyenforma panaszokat a köznép ajkáról: — Nehéz az é 1 e t sorja! Bajos boldo- gulni! Egyik ember a másik vesztére törekszik! Szó sincs róla vastag panasz ám ez. Első hallomásra szivünk fenekére markol, de ha a józan megfontolás mérőserpenyéjébc teszszük, menten kiviláglik ám, hogy nem olyan fekete az ördög, mint a milyennek festik. Azaz. hogy világos értelmet adjak Írásomnak, azon hibás véleményben leledzenek sokan, mintha siralmas helyzetünket nem maguk, idézték volna elő, hanem a sors üldözné őket, — avagy Uram bocsáss! megfeledkezett volna r ó luk a G o n d v i s e 1 é s. Hát az ilyen szóbeszéd penészes okoskodás ! Mivel pedig sokaktól hallottam már e balgatag vélekedést megpróbálom megperelni. Hogy nem úgy van már mint volt régen s hogy jobb sorsunk is lehetne, azt hiába tagadnám. Nem is erre vonatkozólag akarok szólni ez alkalmatossággal, hanem azon iparkodom, hogy érthetően bebizonyítsam, bog}' hajainknál nyomorúságunknak tenmagu n k v a g y u n k az okoz ó i. Egyik-másik olvasó talán azt fogja erre mondani, hogy — Nojszen derék lapirónk van nekünk! Fizetünk a lapjáért s ő még szidalmaz, mocskol, mosdat bennünket ország-világ előtt. — Távol legyen tőlem e szándék. Ilyet már csak nem teszek! Ne úgy tekinsd szives olvasó e bizalmas sorokat, mintha én a népet azzal gyalázni akarnám. Tiszta szándékkal, jóakarattal sorolom ám én elő a hibáitokat, nem szemrehányás képen. N e m ni e g s z ó 1 á s a c z é 1 o m, hanem javítás. Nem azért forgatom én a pennát, hogy fitogtassam magam s czikornyás avagy szeges Írással másokat mulattassak, vagy keserítsek, hanem föképen hogy hibáitok elkerülésére serkentve jobbá, boldogabbá tegyelek benneteket. Minek szépítsem a rut valót? Miért ámítsalak beneteket ? Gyalázatos hizelkedők szokása az csak Okos, becsületes ember őszintén, magyarán beszél. Én sem foglak benneteket hashizlaló, Ínycsiklandozó szellemi étkekkel traktálni. hanem jóakaró igazmondással csípős, de üdvös hatású orvosságot öntök szivetek tátongó sebeibe. Nem csodálkozom azon. hogy a nép nem veszi fontolóra komolyan hibáit, Jiisz a példaszó is azt tartja, hogy a maga hibáit kiki szívesen rejtegeti és az ócskasorban sem mutogatják a kopott ruhák foltos oldalát. Mar csak azért is helyén való dolognak tartom meghányi. megvetni e kis lapban, ki a legfőbb okozója bajainknak. Tegyük csak a szivünkre a kezünket. Vájjon talpuk alá szeghettek volna-e bennünket a hyéna-lelkü uzsorások és részvénytársulatok, ha okos sző vetkezéss e 1 idejében útját állottuk volna ennek a kegyetlen munkának ? Vájjon a szó csapi ár vígé ezek és a dupla krétával számoló s rósz portékát áruló szatócsok elhatalmasodhattak volna-e annyira, ha községenkint összeállóit volna a nép és önmaga állított volna magának szövetkezés utján keresztény magyar holtokat? Vájjon nem jobb dolga és sorsa volna az adózó munkásnépnek, ha követválasztáskor nem azokra szavazna, kik pénzért s pálinkáért vásárolják meg becsületét, bizalmát és voksát. hanem olyan tisztes honatyákat küldene az országgyűlésbe, kik igazán szivükön viselik a köznép és a haza sorsát? Vájjon az Eg nem bővebben osztaná-e áldásait. ha vétkeinknek számát szükebbre szabnék s Isten szent nevét nem mocskolnak óráról-órára undok k á r o m I á s s a I ? A Duna—Tisza ölében fekvő déübábos róna nem hozna-e dúsa bb termést, ha szorgalmasabban s czélszerü b b e n munkálnék kincseket rejtő drága földjét ? Vájjon — különösen igy télviz idején, -r ne» szaporithatnók-e meg tetemesen jövedelmünket azáltal, hogy az idáig garázda módon elfecsérelt drága időt házi ipar tanulásra s folytatásra for-, ditandók ? A gondatlan pazarlás, lelkiismeretlen tobzódás, esztelen kártya és sorsjátékok, tunya tespedés, naplopó semmittevés, butitó részegeskedés és szivet-lel- ket emésztő busongás helyett nem jobb volna-e felkelni a gyámoltalan lustaság puha sima bundájáról és serényen munkához látni, józanabb, erkölcsösebb életet folytatni? Ha gazduramék nem temetnék a csap alá minden keresményüket s a vászoncselédek a szúnyoghálók helyett a kezükkel font és szőtt vászon ruhákkal is megelégednének, szóval nemcsak a mával. hanem a hóin a p p a 1 s az azt követhető >n e m szeretem« napokkal is törődnének, akkor bizonyára kevesebb volna a v é g r e h a j t á s, k e d v e- sebb özvegy s árva s ü 1 y e d n e a végső nyom or i s s z o n y a t o s örvényébe. Korántsem merítettem ki ezzel hibáitok megszámlálhatatlan voltát Volna még bőven, de kóstolónak elég lesz ennyi is! Torkig vagyunk úgy is velük! Itt most csak az öregebbeket soroltam feli amúgy hevenyében, hogy mintegy kézen fogva vezesselek benneteket ama igazsághoz, hogy ki mint vet úgy arat, hogy sorának ki ki maga a k o v á c s a. i Ebből aztán már könnyű kiszemelni a tanulság gyöngvmagvát hogy 1. i. népünk boldogulásának, a megelégedett falusi jólétnek maga a köny- nyelmü. sorsa, jövője iránt közönyös, csak a szomorú jelenet sirató, gyámoltalan magyar nép a leghatalmasabb keié k k ö t ő j e. Ki tagadni meri. bizonyítsa be az ellenkezőt 1 Néptanító. Hol az igazság ? Nálunk az a szokás, hogy ha kijövünk vasárnap délután a vecsernyéről, megállunk a templom előtti lépcsőkön és el-elbeszélgelünk egyről-másról. A mult vasárnap Gyuri bácsi alig akart maradni közöttünk, nagyon mérges volt. Láttam, hogy nem valami jó kedve van. hozzáközeledtem és kérdeztem tőle : — Gyuri bácsi kendnek rossz kedve van ma? — Hogvne volnék mérges és rossz kedvű — szólt az öreg — édes tanító uram, mikor nincs igazság a földön, hamisak az emberek, rosszak és — Uram bocsá’ — még mit akartam mondani. — No, no Gyuri bátyám, aztán mi haj történt megint? Talán nem lopták meg? Vagy nem törtek reá ? , — l)e igen, a kisbiró — pedig komám — megzálogolt csúnyán a porczió-hátralékért. Soha életemben nem voltam porczió-hátralékban. Minden évben megfizettem a rendes adómat, az idén is. De most még követelnek egy nehány forintod azonkívül, a mi rendes adóm Nem tudom, hogy mi lé- gyen a dologban ? — Haj, haj biz a ez kicsit fura dolog. — Csak amondó vagyok tanító uram, hogy nincs igazság, nyúzzák az embert ott, a hol tudják. Bizonyság reá az én esetem.
